Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

SARZIANOI ALBERT - Szaloniki Új Eutim atya

2019. október 15. - Andre Lowoa
SARZIANOI ALBERT (1384-1450)
A toszkánai Sarzianoban született elokelo szüloktol. 15 éves korában a ferencesekhez adták magasabb tanulmányokra, késobb maga is a rend tagja lett: nagytudású és erényekben is kíváló tagja. Latinosan Sarteanoina.k is nevezzük. A 15. század olasz obszerváns mozgalom négy oszlopos tagjainak egyike. Ezek: Sienai Bernardin, Kapisztrán János, Sarteanoi Albert és Márchiai Jakab. Firenzében Guarino mester eloadásait hallgatta, a görög nyelvet tanulta nála. Itt ismerkedett meg Szent Bernardinnal, akinek tanítványává szegodött. Mint igehirdeto nagy eredménnyel muködött az 1420-as, 30-as években. Szószékét néha 50 ezer ember is körülvette. Egyesek a szónokok királyának, Kapisztrán Szent János a Szentlélek trombitájának nevezte. Beszédeinek hatására jellemzo, amit egy ferrarai egyetemi tanár mondott tanítványainak: „Tolem azt hallottátok, amit tudnotok kell, most hallgassuk meg Albertet, hogy halljuk azt, amit tennünk kell.” IV. Jeno pápa 1439-re Firenzébe egyetemes zsinatot hívott össze, ezen célul tuzte ki az egység elomozdítását a keleti egyházakkal. Pápai megbízottnak kinevezte Albertet India, Ethiópia, Egyptom és Jeruzsálem komisszáriusává. Albert hatalmas utakat tett meg. 40 hithirdetovel Velencébol indult Jeruzsálembe, Konstantinápolyba, Perzsiába, majd Egyptomba. Abessziniába nem tudott eljutni, ideje nem futotta, de az egyptomi kopt pátriárka követeivel elindult a zsinatra. (Megbízottai, Firenzei Tamás testvér és társai késobb sikertelenül próbálkoztak bejutni Ethiópiába.) A firenzei zsinat eredménye rövid életu volt, a keleti papság, szerzetesség és nép igazában nem fogadta el az egyesülést. 1442-ben, amikor mind a konventuálisok vikárius generálisa (Casali Vilmos), mind az obszervánsoké (Sienai Bernardin) lemondott, IV. Jeno Sarteanoi Albertet nevezté ki az egész rend generális vikáriusává. A következo évben azonban a Páduában tartott választási káptalanon a konventuálisok Albert ellen szavaztak, mivel hogy obszerváns volt, így Albert kénytelen volt visszavonulni. Érdemekben gazdagon, szentség hírében halt meg Milánóban 1450. aug. 15-én. Kapisztrán János látta lelkét az égbe szállni. Ha nincs is hivatalosan boldoggá avatva, a kiváló szentéletu testvérek között tartjuk számon. 1439 nyarán két csapat találkozott össze Cortona határában: az egyik élén Albert lovagolt a pápai követ jelvényeivel, kíséretével, a másik csapat Vincenzo testvér és Bernardin volt. Amint Bernardin szeretett tanítványa közelébe ért, az úton keresztbeállította csacsiját, s ezeket mondta Albertnek: „Albert testvér, gondolj a halálra!” Albert sohasem felejtette el az alázatosságnak ezt a tanítását.
Imádság:
Istenünk, te boldogemléku Albert testvért rendje és Egyháza szolgálatában naggyá tetted. Segíts, hogy példájára hivatásunkban huségesen kitartsunk és eljussunk a tökéletességre, melyet megmutattál nekünk Fiadban, Jézus Krisztusban. Aki veled él és uralkodik mindörökké.
Szent Brúnó     püspök és vértanú, † 1009.       


Szaloniki Új Eutim atya.
Istenfélő szülőktől született a galáciai Opszó helységben. Az erényes életben nevelkedve, atyja halála után megnősült, hogy anyját segítse. Egy kislánya született. Amikor 18 esztendős lett, titokban elhagyta anyját, feleségét és leányát, egy Olimposz hegyi kolostorba ment és ott 15 évet töltött szent életben. Innen az Athosz hegyére ment, és zárt életet élt. Fensőbb intésre innen Szalonikibe ment, ahol a város keleti részén levő hegy tetején élt szerzetesi életet. Kolostort is alapított és hamar megtelt a hozzá jövő emberekkel. Sokan hagyták ott a világi életet mindenféle hivatásból és vezetése alá helyezkedve szerzetesek lettek. Mindezek által a kolostor bőségesen jutott anyagi javakhoz és gyorsan meggazdagodott. Rövidesen Tesszaloniki környékét új kolostorok ékesítettek. Ezeket szintén Eutim atya alapította, nővérei számára. Ezeket a kolostorokat Eutim atya 14 éven át irányította. Később elnyerve a felmentést alóla, visszatért az Athosz hegyére. Ott egy magányos helyen fejezte be életét 889-ben. Holttestét Szalonikibe vitték vissza.
süti beállítások módosítása