Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Nazár, Gerváz, Protáz és Celzus vértanúk

2019. október 14. - Andre Lowoa

Szent Nazár, Gerváz, Protáz és Celzus vértanúk.

Szent Nazár Rómában született zsidó atyától és keresztény anyától. Amikor Nazár felnőtt lett, elhatározta, hogy anyja hitét követi. Szent Linus római püspök keresztelte meg. Sokat törődött nemcsak a maga keresztény életével, de a másokéval is. Sokakat térített Krisztushoz. Hamarosan eltávozott Rómából, elvíve magával szülői örökségét. Milánóba került, ahol vagyonával sok jót tett főleg a foglyok között. Az istentelen Néró császár ugyanis nagy üldözést támasztott a keresztények ellen és sokakat börtönbe vetett. Közöttük volt Gerváz és Protáz is. Nazár látogatta, vigasztalta és segítette a börtönben hittársait. Egy éjjeli látomásban megjelent neki édesanyja és Gallia földjére küldte a keresztény hitet terjeszteni. Melia városában egy hívő asszony hároméves leányát: Celsiát megkeresztelte és nevelni kezdte. A jó nevelést kapott kislány mindenüvé követte tanítóját miután felnőtt, és sokat segített neki hithirdető munkájában. A vidék kormányzója erről tudomást szerezve, megfogatta őket, de felesége közbenjárására szabadon engedte mindkettőjüket. Ezután Trier városába mentek és ott folytatták térítő munkájukat, utána visszatérve Milánóba, Gerváz és Protáz vértanúkat életben találták. Néró császár, tudomást szerzett róluk, Nazárt és Celzust megöletni parancsolta. Mindkettőjüket lefejezték. Nemsokára a pogány papok kérésére Gerváz és Protáz vértanúkat is megölték. Gerváz az ütlegelések közben, Protáz pedig kard által halt meg. Ereklyéiket 387-ben találták meg és ma Milánóban nyugszanak.
süti beállítások módosítása