A pünkösd utáni idő utolsó vasárnapjain közös gondolat vonul végig. Készüljünk az utolsó dolgokra. A négy utolsó dolog: a halál, az ítélet, a pokol és a mennyország közül ránk nézve a legfontosabb, az igazi sorsdöntő az ítélet. A legutolsó vasárnap evangéliuma ezt tárja majd a szemünk elé. De hogy nyugodt lélekkel nézhessünk szembe ítéletünkkel, arra készít elő a mai szentmise is, amikor a legfontosabb érzelemre: a bűnbánat érzelmére tanít a kafarnaumi százados példájával és a szentmise énekeiben. A százados előbb nem hisz teljes szívvel-lélekkel az Úr szavában. Az Úr ezért megrója őt. Ekkor alázatosan, hívő lélekkel kér és meggyógyul gyermeke. Ne legyünk kicsinyhitűek, hanem alázatos, bűnbánó lélekkel higgyünk Mesterünk szavának és nyugodtan várhatjuk ítéletünket.
Szentlecke. Testvéreim: Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az idõt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívbõl az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának. Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletbõl. (Ef 5,15-21)
Evangélium. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselõ, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. Jézus azonban így szólt: "Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek." De a királyi tisztviselõ tovább kérlelte: "Gyere, Uram, mielõtt még meghalna a fiam!" Jézus megnyugtatta: "Menj csak, él a fiad!" Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tõlük, hogy melyik órában lett jobban. "Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz" - felelték. Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: "Él a fiad." És hívõ lett egész háza népével egyetemben. (Jn 4,46-53)
Elmélkedés. Itt két világ találkozik. A kafarnaumi kiskirály egyre hajtogatja: A fiam beteg. Őt csak a kis családi körnek gondolatja, vágya, gyötrelme foglalkoztatja. Vele szemben áll a másik nagy, hatalmi világ. Az embernek azt kell gondolni, hogy az isteni Megváltó kis és nagy gondok, fájdalmak felett a mi szellemünket és figyelmünket mindig azokra az óriási feladatokra intézi, igazgatja, melyek az Ő gondja. A Krisztusnak nagy a gondja, hogy a világot emelje, s hogy a világot odaadásra segítse. Akiben ez az odaadás megvan, majd elviseli azokat a kisebb dolgokat, vagyis ha sírva is, de eligazodik köztük, és megtalálja az útját.
Krisztus azért mégis csak, -- azt mondanám, -- rátér arra a gondra is, és azt mondja: Hát menj haza, meglesz. Ezt nem mondja ugyan így a Szentírás, de az embernek ezt ki kell éreznie. Az ember azt mondja: Édes Jézusom, nekem van egy kis fészkem, az az én világom, azt én féltem, legyen Neked arra is gondod, mikor a világ omlik. Csak imádkozzunk és higgyünk! Mondhatja mindenki önmagáról, hogy mi kellene neki. Hanem azt a nagyobb látókört, és azt a nagy odaadást megtenni, ez minket oly alapra állít, mely nem bomlik, s oly szikla, mely le nem törik. Világfölény, világgyőző irány.
(Prohászka Ottokár püspök: Pünkösd utáni huszadik vasárnap)
