Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Taiszia

2018. október 08. - Andre Lowoa

Szent Taiszia.


Élt Egyiptomban egy szégyentelen, parázna életet élő nőszemély. Leányát: Taisziát is ilyen szellemben nevelte. Rosszhírű házba vitte, és ott átadta a testi vágyak kielégítésére sok embernek. Mivel szép tekintetű volt, sok embernek okozott lelki veszedelmet.

Élt Egyiptomban ugyanakkor a herakleai kolostorban egy Pafnuciusz nevű szerzetes, aki sok embert vezetett vissza az üdvösség útjára. Ez, hallott Taiszia gyalázatos tetteiről, levetette magáról szerzetesi ruháját és világi ruhába öltözve, sok pénzzel az erszényében, felkereste Taisziát. Azt kérte tőle, hogy olyan helyen vétkezzenek, ahol Isten sem látja őket. Taiszia, akiben még nem halt ki minden jó érzés, azt felelte, hogy ilyen hely nincs a világon, mert a mindenütt jelen levő Isten mindent és mindenkit lát. Akkor Pafnuciusz eléje tárta vétkes életét, és azt, hogy milyen súlyos feleletet kell érte Istennek adni amiatt, hogy sok embernek lelki kárát és veszedelmét okozta. Az atya komoly szavai mélyen lelkébe vágtak. Összeszedve minden értékét, amelyet tisztességtelen életével szerzett, megparancsolta, hogy vigyék a város terére és egy csomóban égessék el. Arra sem mondta ezeket méltóknak, hogy a szegényeknek osszák ki. Mindezek után Pafnucius magával vitte egy női kolostorba, ahol egy szűk cellába zárkózott be. Három évet töltött itt magányosságban és bűnbánatban. Ezután Pafnucius felkereste Remete Szent Antalt, megkérdezve, hogy megbocsátotta-e már Isten Taiszia bűneit. „Egyszerű” Pál atya látomása biztosította őt Taiszia bűneinek megbocsátásáról. Pafnuciusz visszament, kinyitotta Taiszia cellájának ajtaját, és kérte, hogy távozzék el, mert Isten megbocsátotta bűneit. 15 nap múlva, miután cellájából kijött, Taiszia meghalt. Ez 340 után történt.