Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG SCHAFFER ANNA szűz

2019. október 05. - Andre Lowoa
BOLDOG SCHAFFER ANNA szűz, III. r. (1882-1925)
Bajorországban, Mindelstettenben született. Apja asztalos és muzsikus volt, aki már 1896-ban meghalt. Édesanyja vidám, vallásos lelkületu asszony volt. Nagy szegénységben éltek, ezért Annának már 14 évesen el kellett szegodnie cselédnek. 18 éves korában Stammham községben egy erdészházban szolgált, amikor mosás közben társa meggondolatlan tette következtében beleesett egy forró lúggal telt katlanba. Súlyos égési sebeket szenvedett s ettol kezdve 25 éven át ágyhoz kötve betegeskedett. Ez ido alatt 30 fájdalmas és hosszadalmas mutéten esett át. Egy orvosnak az volt a véleménye, hogy megmagyarázhatatlan, miért nem tudták ot meggyógyítani. Az Úr Jézus adott erre vonatkozóan Annának felvilágosítást: „Én téged engesztelo áldozatnak választottalak ki.” Szenvedéseit hosiesen, Isten iránti szeretetbol viselte el. Fo erosítoje az imádság és a mindennapi szentáldozás volt. Az Úr Jézus, a Szuzanya és a szentek vigasztaló látomásokkal is erosítették. Szenvedéseit felajánlotta az Anyaszentegyházért, a papokért, a bunösökért s azokért, akik hozzá fordultak. Húszéves korában belépett Szent Ferenc III. rendjébe. Rendi védoszentje Boldog Kreszcencia (2001 óta szent). 1910. okt. 4-én, Szent Ferenc ünnepén megkapta a szent sebhelyek (stigmák) karizmáját, de kérte az Úr Jézust, hogy a sebek ne legyenek láthatók. Csak néhány, hozzá közelálló személy tudott errol (plébánosa is). Néhány évvel késobb részesült az Úr Jézussal való misztikus nász kegyelmében. Péntekenként elragadtatott állapotban átélte az Úr Jézus szenvedéseit. Isten megengedte, hogy idonként a Sátán zaklatásait viselje. Látomásban megsejtette jövendo megdicsoülését (látomás a három sírról). Halála napján, 1925. okt. 4-én is megáldozott, ezzel teljesedett egy ho kívánsága. II. János Pál 1999. márc. 9-én avatta ot boldoggá.
Részlet Anna naplójából (a szentáldozásról):
„Amikor Jézussal egyesülök, boldog vagyok. És még ha a szenvedések át meg át is járják testemet, szívemben mégis olyan boldogságot érzek, amit elmondani nem tudok. Ilyenkor nem cserélném el betegágyamat az egész világ minden gazdagságáért, nem cserélnék egy hercegnovel sem.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Annát meghívtad, hogy a szenvedés útján kövesse isteni Mesterét, s az o szenvedése jeleivel is kitüntetted. Add, hogy mindennapi keresztünket mi is készséggel hordozzuk, s ehhez erot merítsünk az imából és az Oltáriszentség méltó vételébol. Krisztus, ami Urunk által.
Szent Attila
Szent Aurél
Szent Flávia és társai    vértanúk, † 543.       
Szent Galla     özvegy, † ~550.       
Szent Meinolf     hitvalló, † 847.       
Szent Placidusz (Placid) és társai     vértanúk, † 543.    
süti beállítások módosítása