Fábiánt különös fensőbb intésre választották pápává az egyszerű falusi papok közül. Egész főpapságának idején nagy buzgóságot tanúsított Krisztus hitének terjesztésében. Magát Fülöp császárt és fiát is a keresztény hitre vezette el. Décius császár üldözése alatt 250-ben karddal lefejezték. 236-250-ig volt római pápa.

Elődje volt szent Antériosz pápa, aki Krisztusban való hitet vértanúsággal pecsételte meg 236-ban.

A Marche tartomány Fermo nevu városában született elokelo szüloktol. Akkori szokás szerint már tízévesen a székeskáptalan kanonokjai közé választották. Már akkor aszkéta életet kezdett, amit társai nem néztek jó szemmel. 13 éves korában Szent Bonaventura engedélyével a rendbe lépett. Kiváló újoncmestere szavait nagy lelki szomjúsággal hallgatta s mindenben követte. Pappá szentelése után hamarosan az alvernai remetekolostorba került s ott is maradt évtizedekig. Ezért nevezzük Alvernai-nak. Volt külön egy remetekunyhója, oda vonult el áhítatgyakorlataira. Mezítláb, kopott csuhában járt, ágynak a puszta földet használta. Évente hat negyvennapi böjtöt tartott kenyéren és vízen. A test sanyargatásában sokszor túlzásba esett. Jóllehet nem volt járatos a teológiában, de nagy jártassággal rendelkezett a szentírásban és a lelkiélet dolgában. Mint gyóntató és igehirdeto is messze földön ismert volt, különösen Marche és Toszkána tartományban. A misztikus jelenségek (extázisok, látomások, stb) gyakoriak voltak nála. A Fioretti öt fejezetben is szól róla. Elmondja, hogy háromévi lelki örvendezés után mint szakadt rá a lelki szárazság, vigasztalanság ideje, hogyan kereste Urát, Krisztust sóhajok és könnyek közt mindenfelé, míg végre Krisztus megjelent neki s elhalmozta vigaszával. Máskor Szent Ferenc, majd orangyala jelent meg neki. Szentmiséje bemutatása közben többször esett elragadtatásba. Egy alkalommal közelmúltban elhunyt Jakab rendtársa jelent meg neki túlvilági dicsoségben. 1312-ben Alvernára látogatott VII. Henrik császár, s a vele való társalgáson annyira épült, hogy Alverna hegyét császári oltalomba vette. Aug. 10-én, az általa nagyon tisztelt Szent Lorinc vértanú ünnepén halt meg 1322-ben. Rendtársai mindjárt boldogként kezdték tisztelni; tiszteletét hivatalosan XIII. Leó pápa hagyta jóvá l882-ben. Boldog János egyszer a mindenszentek ünnepe utáni napon (halottak napján) oly áhítattal és együttérzéssel mutatta be a szentmisét, s amikor Krisztus testét a magasba emelte, különösen kérte a mennyei Atyát, szabadítsa ki oket a tisztítóhelyrol, látomása volt: megszámlálhatatlan sok lelket látott mint lobogó tuzbol kiröppeno szikrákat szállni fölfelé. „Egyenesen az égbe repültek Krisztus érdemei által, aki mindennap fölajánlja magát élokért és holtakért a szentmisében.” (Fioretti 50. f.)

Imádság:

Mindkettőjüket Egyiptomban kövezték halálra hitükért. Ugyancsak Egyiptomban halt vértanúhalált Szent Szivel vértanú, akit nyilakkal öltek meg.