(Előző rész: http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/06/vianney_szent_janos_emleknapja_iii_resz
Rendkívülinek tekinthető, hogy az Ars-i plébános már a dogma-kihirdetés előtt (1854) bensőségesen tisztelte Mária Szeplőtelen Szívét és felajánlotta híveit – olyannyira ‒, hogy templomának Mária-szobrára készíttetett egy nagy nyitható szívet, melybe elhelyezte híveinek a nevét! (Ld. a képen!)
De hamarosan jelentkezett a sátáni válasz is! Az ürügyet egy leány bukása szolgáltatta, aki gyermeket szült. A plébá-nia falát telemázolták gyalázó megjegyzésekkel, és a környékbeli városkák kávéházaiban mindenütt az arsi pap ,,esetét'' tárgyalták. Szentünk már várta püspökét, hogy az egy furkósbottal kiverje a faluból. De messze nem így történt!
Minden károgás ellenére a püspöke tiszteletbeli kanonokká nevezte ki, a kormányzattól pedig 1855-ben megkapta a Becsületrendet. Ez azonban a Vianney Szent János szerénységét nem befolyásolta.
Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, azt az ő javukra eladta. A bűnös emberek úgy sereglettek köréje, hogy már-már ezt mondta: ,,A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.''
De ekkor a faluban már mindenki keresztény életet élt és csak a fizikai ereje fogyott el, de a szeretete és türelme nem! És bár sokan voltak 
körülötte, a 19. század egyik legnagyobb szentje oly magányosan halt meg a kimerültségtől, amilyen magányosan élt. Akik látták a holttestét, egyhangúlag tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle. (A képen szentünk holtteste, eredeti fotón)
X. Szent Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta. (A képen X. Piusz íróasztalán a Szent Ars-i Plébános szobra!)
1929-ben a plébánosok patrónusává nyilvánította az Egyház, ezzel mintegy emlékeztetve minden idők papjait, hogy Isten ereje a gyengékben válik tökéletessé.
Ünnepét több módosítás után 1969-ben a halála napjára, augusztus 4-re tették.
Vianney Szent János a szerény arsi plébános, a fáradatlan "lelki forradalmával" és eredményes evangelizációjával, példájára minden papnak, dicső nyomot hagyott a világban.
Robespierre és társainak neve, szégyen és átokként maradt fenn a világban. Ők akik forradalmi vérfürdőikben mintegy 2 millió embert öltek meg, köztük egyháziak ezreit, eredményesen szórták szét a liberalizmus és a "nagyüzemi emberírtás" technikáit a világban.
Íme két írányvonal, két ember vezetésével. A francia népnek, nem 1789. július 14-ét ‒ a forradalom kitörését ‒, hanem 1859. augusztus 4-ét, az Arsi Plébános halálának napját kellene ünnepelniük! 
