Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

LIPNICAI BOLDOG SIMON - Szent Szerafima vertanúnő

2019. július 29. - Andre Lowoa
LIPNICAI BOLDOG SIMON (kb.1432 –1482)
Lipnicában, Lengyelország északi részén született. Krakkóban végezte egyetemi tanulmányait, igen jó eredménnyel. Kapisztrán Szent János akkoriban, 1453 nyarán járt Krakkóban. Beszédei hatására elokelo ifjak, egyetemisták, egyetemi tanárok több mint 130-an léptek be a Ferenc-rendbe, köztük Simon is. A hivatások ily nagy száma páratlan még Szent János életében is, sehol máshol nem olvasunk hasonló jelenségrol. Igazában a szentek tudnak másokban is hivatást ébreszteni a szent életre. (A lengyel nép vallásossága is szerepet játszott ebben.) Simon pappá szentelése után Krakkóban kezdte meg igehirdetését. Szavainak és imáinak hatására sok bunös is jó útra tért. Naponta több órát szentelt az imának; a Boldogságos Szuzet külön imákkal tisztelte, ünnepeit megünnepelte. De ellátta a rendházban az egyszeru munkákat is, kerülte az emberek dicséretét.
Több évi apostolkodás után engedélyt kapott arra, hogy a Szentföldre zarándokoljon. Elindult azzal a titkos szándékkal, hogy ott vértanúságot szenvedjen. Ez a reménye azonban nem teljesült. Visszatérve folytatta az igehirdetést. Beszédeit akárhányszor úgy fejezte be, hogy hallgatóival háromszor kiálttatta Jézus nevét. Néhány krakkói kanonok ezt nehezményezte, szükségtelen újításnak tartotta. Simon a legközelebbi beszédében olyan ékesszólóan beszélt Jézus neve erejérol, dicsoségérol, megemlítve Szent Bernardint, aki Jézus neve hirdetéséért üldözést szenvedett, de végül diadalmaskodott, hogy a kanonokok visszavonták megrovásukat s már nem emeltek kifogást az újítás ellen. Rendjében többféle hivatalt is viselt, egy idoben tartományfonök volt. Testének alig engedett pihenést, „majd az örök nyugalom idején lesz ido a pihenésre” - szokta mondani. Az 1482. évi pestis idején hosiesen ápolta a pestises betegeketn O is elkapta a járványos betegséget s Krakkóban 1482. júl. 18-án a felebaráti szeretet áldozataként halt meg. Ilyen módon teljesedett vágya a vértanúság után. Krakkóban a Szent Bernardin templomban temették el. Sírjánál hamarosan sok csodás gyógyulás történt. XI. Ince pápa (1680 körül) hagyta jóvá tiszteletét.
Jézus szavai: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja felebarátaiért.” (Jn 15,13.)
Imádság:
Istenünk, add, hogy Boldog Simon példájára mi is tiszteljük Jézus Szent nevét, s a Boldogságos Szuz segítségül hívásával felebarátunk és saját magunk üdvösségét elnyerjük. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Szent Simplicius     vértanú, † 134  
Szent Szerafima vertanúnő
Szentünk Antiochiában született és Romában élt. Egy asszony volt a házigazdája, akit Krisztus hitére térített. Berill helytartó elküldte katonáit Szerafimáért, de a háziasszony: Szabina is elkísérte őt. Ő is nemesi származása nő volt. A helytartó nem mert semmit tenni, azért hazaküldte őket. Három nap múlva újra maga elé hivatta Szerafimát, Szabina ismét elkísérte, de látta, hogy nem tudja megmenteni a leányt, azért hazament. A helytartó kikérdezte, felszólította, hogy áldozzon a bálványoknak, de Szerafima ellentmondott. Két egyiptomi istentelen ifjú kezére bízta ezután, hogy töltsék ki rajta testi vágyaikat. Azonban nagy földrengés támadt, az ifjak olyanok lettek, mint a halottak. Végül a helytartó megverette és fejvesztésre ítélte. Háziasszonya temette el.
   
Szent Teodóra     vértanú
süti beállítások módosítása