Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

DÁNIAI SZENT KANUT (KNUD) vértanú

2018. július 10. - Andre Lowoa

Szent Felicitasz özvegy és hét fia,     vértanúk, † ~150       


Szent Juliánusz     vértanú, † ~135       


Szent Jusztin     vértanú, † ~135       


DÁNIAI SZENT KANUT (KNUD) vértanú

*Dánia, 1040 körül. +Odense, 1086.
Egy ideig úgy látszott, hogy Szent Oszkár (lásd: A szentek élete, 81. o.) térítő munkája nem hozta meg Északon a várt gyümölcsöt. Dániában ugyanis csak Harald Blatand király megtérése után (960 táján) lett államvallás a kereszténység. Ettől kezdve alapítottak ugyan püspökségeket és építettek templomokat, de a kereszténység szelleme csak lassan, a következő századok folyamán lett úrrá az országban. A királyok többsége felkarolta ugyan az Egyházat, de inkább politikai okból (mert támogatást várt tőle Anglia meghódításához vagy a belső hatalmi harcok letöréséhez), semmint őszinte meggyőződésből. Az új vallás valójában a népet is, a királyokat is hidegen hagyta.
Kanut Svend Estridsson (1047--1074) király fia volt, aki elsőként vette észre, mekkora jelentősége van annak, ha az Egyház gyarapszik. A hamburgi érsekek krónikása, Brémai Ádám (+1081) úgy írta le Svendet, mint nyitott és nagyon művelt embert. Svend pontosan meghatározta az egyházmegyéket és őszintén érdeklődött a kereszténység iránt, de a keresztény házassági erkölcs megtartását már nem tekintette magára nézve kötelezőnek. Különféle asszonyoktól született fiai közül egymás után öten követték a trónon, s a legtehetségesebb és a legszilárdabb jellemű Kanut volt közülük.
Ifjúként azokkal a feladatokkal bízta meg apja, amelyeket ma külpolitika néven foglalnánk össze. Tengeri hadjáratai során Kanut érvényt szerzett azoknak a követeléseknek, amelyeket Dánia korábban támasztott Angliával szemben. Ugyanakkor a Keleti-tengeren az ő nevéhez fűződik annak a térítő célú hódító politikának a bevezetése, amelyet Dánia Mecklenburgnak akkor még pogány szláv törzseivel szemben, valamint Pomeránia és a Baltikum irányában folytatott.
Amikor apja meghalt, képességeinél fogva Kanut lett volna a legalkalmasabb arra, hogy a trónra lépjen, de nem őt választották meg, hanem a testvérét, Harald Hent, aki kevésbé termett uralkodásra. Kanut csak testvére korai halála után, 1080-ban léphetett trónra.
Mint Norvégiában Szent Olaf (lásd: 362. o.), Kanut is keresztény hivatásnak tekintette az uralkodást. A két király uralma idején a történelmi feltételek sok tekintetben megegyeztek, de Dániában ekkor -- legalábbis nyíltan -- már nem volt pogányság. Annál időszerűbb feladatnak bizonyult az élet egészének keresztény szellemben való átalakítása.
Politikai téren Kanut is, mint Olaf, a központi hatalom megszilárdítására törekedett, különösen a nemesek önző érdekeinek háttérbe szorításával. Keresztény humanizmusát bizonyítja, hogy érvényt szerzett a szabadon bocsátott rabszolgák, a nők és az idegenek jogainak, s hogy határozottan fellépett az ököljog ellen. Mindamellett hat esztendeig tartó uralma alatt legtöbb gondja az Egyház helyzetének megszilárdítására volt. Ő az első dán király, aki tudatosan törekedett arra, hogy a papság mind jogilag, mind anyagilag független lehessen. Az országban a püspökök képviselték a legfőbb rendet, s közvetlenül a király alá tartoztak. De Kanut nem érte be annyival, hogy az Egyház szabadságának biztosításához a törvényes kereteket megteremtette, adományokkal is elhalmozta az Egyházat, főleg Lundot, lehetővé téve itt káptalan megalapítását és egy méltó székesegyház megépítését. Ugyanakkor gondja volt arra is, hogy a tizedet bevezesse. Azt remélte ugyanis, hogy ezzel meg tudja óvni az Egyházat a simónia visszaéléseitől. Ezzel az egyházpolitikával elérte, hogy megszűnt a ,,germán nemzeti egyház'', s Dánia csatlakozott a Szent VII. Gergely- (lásd: A szentek élete, 216. o.) féle reformhoz. Ez az egyházi részről sugalmazott, határozott reformpolitika azonban Kanut ellenségeinek számát is gyarapította, hiszen amit tett, az a nemesség görcsösen védett érdekei ellen volt és vallási közönyösségüket is emlékezetükbe idézte.
1085-ben Kanut egy nagyobb szabású vállalkozásba fogott. Az elégedetlenkedő angolszászok biztatására Norvégia királyával, Olaffal, valamint ennek apósával, Flandria grófjával, Róberttel szövetkezve el akarta űzni Anglia trónjáról Hódító Vilmost. Hatalmas flottát szervezett Limfjordban (Jütland). Vilmos is felkészült: megszállta a keleti partot, hogy megnehezítse a dánoknak a partraszállást. Végül az egész terv kútba esett, mert Kanut nem vállalkozhatott arra, hogy -- mint tervezte -- maga vezesse a flottát. Ez meghátrálásnak látszott, ami a zsákmányra éhes főembereknek csalódást okozott. Valójában azonban azért nem akarta Kanut Dániát elhagyni, mert Gergely pápának IV. Henrik császár által elűzött német hívei, Salzburgi Gebhard és Hermann von Salm ellenkirály nála kerestek Schleswigben menedéket, így tartania kellett tőle, hogy a császár hátba támadja.
Csakhogy Dániában ezt nem látták be, s végül az elégedetlenkedés oda vezetett, hogy összeesküvéseket szőttek. Ezek letörésére Kanut pénzbírságot rótt ki, de ezzel csak azt érte el, hogy még ellenségesebb lett a hangulat. 1086 nyarán kitört a lázadás. Jütland legészakibb részéről (Vendsyssel) indult ki, és az egész tartományra átterjedt. Kanut Odensében (Tünen) megkísérelte, hogy úrrá legyen a helyzeten. Július 10-én egy Jütenben és Tünenben kiállított sereg megtámadta Kanut kíséretét. Tárgyalni a támadók nem voltak hajlandók. A király a Szent Albán templomban keresett menedéket, bízva a szent oltalmában, akinek ereklyéit maga hozta ide Angliából. Ellenségei nem rettentek vissza. Kanut felkészült a halálra: meggyónt és megáldozott. Emberei -- köztük testvére, Benedek is -- bátran küzdöttek érte, de a túlerőben lévő ellenség lemészárolta őket. Kanutot az ablakon át egy lándzsa találta el; a szentélyben, az oltár lépcsőjén halt meg Dánia első vértanúja.
Dániában Kanut életének és halálának leírásával, az úgynevezett Passio Sancti Canutival (1096 körül) és Älnoth, angol bencés 1124 körül írt Gestájával vette kezdetét az írásbeliség, illetve az írott irodalom. Ezek az írások történeti szempontból, csak a lényeget tekintve megbízhatók: Kanut személyes életét éppúgy áthatotta a kereszténység, mint politikáját.
Kanut helyi tisztelete, bár sokan küzdöttek ellene, hamar megkezdődött. Szentté avatását testvérének és második utódjának, Erik Ejegod királynak a kérésére II. Paszkál pápa hirdette ki 1100-ban. Ereklyéi ma is láthatók Odensében, az evangélikus Szent Kanut katedrális kriptájában.
Szent Kreszcenciusz     vértanú, † ~135