Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Ámosz próféta - Szent Dula

2021. június 15. - Andre Lowoa
Szent Ábrahám     hitvalló, † 476       


Szent Ámosz próféta
Ámosz Tekoában született, Juda törzséből származott. Pásztor volt, de szikomorfát is nevelt. Ő a harmadik kis próféta a Szentírásban. II. Jeroboám király alatt lépett fel, „Két évvel a földrengés előtt”, 360 körül Krisztus születése előtt. Júdeából Izrael országába ment át. Bételben a szentélyben és Szamáriában beszélt. Jövendöléseiben többek között szigorúan megfeddte a gonosz gazdag embereket, szemrehányást téve nekik a szép házakért és a gazdag lakomázásokért. Ugyancsak szót emelt a szegények érdekében a bírok ellen, és a törvénytelen istentiszteletek miatt. Amacja pap kiutasította a szentélyből és Izrael országából is. Hogy meddig működött pontosan nem tudjuk. Elég szilárd hagyomány szerint Tekoában temették el. Az ószövetségi Szentírásban egy könyvvel szerepel.
Szent Aurél     püspök és hitvalló, † 423       


Szent Dula vértanú
Szentünk Kilikiában született. Igaz és istenfélő ember volt. Az emberek tanúsága szerint ilyen életet élt és igyekezett megtartani az igazságot. Maxim helytartónak jelentették a keresztényüldözések idején, hogy Dula keresztény. A helytartó kihallgatás után börtönbe záratta és megkínoztatta. Ütötték, megtüzesített rostélyon sütögették, éles vasakkal szaggatták testét, összetörték állat és lábszárait. Ezektől a kínoktól meghalt a Tarzusba vezető úton, ahova azért vitték, hogy újabb kínoknak vessék alá. Meghalt a IV. században.
Szent Dula atya
Dula atya Egyiptom egyik kolostorában volt szerzetes. Kitűnt különleges szelídségével és jószívűségével. Húsz éven keresztül sok szenvedésben volt része társaitól, akik nem szerették őt. Végül azzal vádolták hamisan, hogy szent edényeket lopott, de más vádakkal is illették. Emiatt megfosztották szerzetesi voltától, és ügye a helytartó elé került. Ő kezének levágására ítélte. Az igazi tolvaj, lelkiismerete furdalásának hatására megvallotta tettét a kolostorfőnök előtt, és kérte, hogy küldjenek a helytartóhoz valakit, nehogy levágják Dula kezét. Miután kiderült az igazság, 3 nap múlva az atya békében elhunyt.
süti beállítások módosítása