Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Bertalan és Barnabás apostolok

2021. június 11. - Andre Lowoa
SZENT BARNABÁS ciprusi születésű volt, régi, Lévi törzséhez tartozó zsidó családból származott. Egyesek szerint Márk unokatestvére volt, az azonban bizonyos, hogy jó barátságban voltak. Eredeti neve József volt, az apostolok változtatták meg a nevét. Az első keresztények közé tartozott, telkét eladva az árát az apostolok lába elé tette. (ApCsel 4, 36-37) Egyik hagyomány szerint Pállal Gamaliel iskolájában tanult, és a betszaidai béna gyógyítása után csatlakozott Jézushoz. Talán a 72 tanítványhoz tartozott. A Szentírás derék férfinek mondja, aki tele van Szentlélekkel és hittel (ApCsel 11, 24). Ő vállalta, hogy Pál apostolt összeismerteti az apostolokkal és a jeruzsálemi hívekkel. Jeruzsálemben tanúskodott Pál mellett, a hívek közössége előtt. Bizonyította megtérését és igaz szándékát. (ApCsel 9, 26)

Antióchiában hirdette az evangéliumot, Pált is maga mellé véve. (ApCsel 11, 22-26) 46 táján felvitték Jeruzsálembe az éhinségben sínylődőknek gyűjtött adományokat. (ApCsel 11, 26-30) Pál apostolnak társa lett első apostoli útján. Missziós útjaikon kétkezi munkával kereste kenyerét. Résztvevője volt az első Jeruzsálemi zsinatnak, ahol a zsidó előírások betartásának kötelezettségéről hoztak határozatot. (ApCsel 15, 2-35) Amikor Pál Szíriába ment, ő hazatért. (ApCsel 15, 39)

Ciprusra hazatérve Ciprus első püspöke lett. Hirdette az evangéliumot, ott halt meg hazája fővárosában, Szalamiszban. A hagyomány szerint megkövezték, más adatok máglyahalált említenek. Egy közeli barlangban temették el.  Régi milánói hagyomány Barnabást tartja Milánó első püspökének. Sírját 482-ben találták meg. Anthéniusz szalamiszi püspök látomásban az apostoltól tudta meg a sír helyét. A sírban, melle felett Márk evangéliumának héber szövegét találták.

Barnabás nevéhez két apokrif irat kapcsolódik: 'Barnabás levele' és 'Barnabás cselekedetei'. Tertulliánusz a 'Zsidókhoz írt levél' szerzőjének is Barnabást tartotta.

Neve a 7. századtól szerepel a mise kánonjában, az ünnepét pedig a 9. századtól ünnepli az Egyház június 11-én, majd a zsinati reform óta június 9-én. A kádárok védőszentje. Közbenjárását gyakran kérik jégeső ellen.

Példája:
    Vidd el minden embernek az evangélium örömhírét, legalább a példáddal!



Szent Bertalan és Barnabás apostolok

Bertalan egyike a 12 apostolnak. Neve arámul ezt jelenti: Talmai fia. A Szentírás egyébként nem említi. Több száz év után gyakran azonosították a szent János evangéliumában szereplő Natánaellel. Ha ez így van, Fülöp apostol vezette őt Jézushoz. Ő igaz izraelitának nevezte és apostolai közé választotta. Az apostolok szétoszlása után Bertalan Indiában, Mezopotámiában és utoljára Örményországban hirdette az Evangéliumot. A hagyomány szerint testéről elevenen lenyúzták a bőrt és végül keresztre feszítették 60 körül.

Barnabás apostol Ciprus szigeten született zsidó családból. Eredetileg Józsefnek hívták, a Barnabás nevet az apostoloktól kapta. Ő vette maga mellé a megtért Sault és vitte Jeruzsálembe az apostolokhoz. A Szentírás, mint szent Pál kísérőjét és társát állítja elénk, az evangélium hirdetésében. Vele együtt vett részt az apostoli zsinaton Jeruzsálemben. Később elvált szent Páltól, és unokaöccsével, Márkkal ment apostoli útra. Ciprus szigetére mentek Barnabás hazájába. Ettől kezdve a Szentírás nem szól az apostolról, Egy régi hagyomány őt tartja Milánó első püspökének. Halálának helye és ideje ismeretlen. Valószínűleg Szalamiszban szenvedett vértanúságot, egyesek szerint agyonkövezték, mások szerint máglyán elégették.
süti beállítások módosítása