Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG FOREST JÁNOS vértanú - VEDRUNAI SZENT JOAKIMA özvegy

2018. május 22. - Andre Lowoa

Szent Humiliás özvegy, † 1310.


BOLDOG FOREST JÁNOS vértanú (1476-1538)

Az angol ferencesek már a 13. századtól számos kolostorban éltek, a 16. századtól pedig sok vértanú vére áztatta ezt a földet. Amikor VIII. Henrik király 1534-ben elszakadt a római pápától, magát jelentve ki az angol egyház fejének, és megkövetelte alattvalóitól a huségesküt, a ferencesek bátran és határozottan kiálltak a pápa és a Henrik és Katalin királyno közötti törvényes házasság mellett. Élükön John Forest*-tel, aki akkor tartományfonök és a királyno gyóntatója volt, Oxfordban mint teológiai tanár is muködött azelott. A király által támasztott szakadás ellen írásban és beszédeiben is síkraszállt. A király börtönbe záratta, kb. 200 ferences hasonlóképpen bebörtönöztetett, megkínoztatott, ezek közül részint az embertelen bánásmód miatt a börtönben, részint kivégzés következtében 1534-38-ig harmineketten szenvedtek vértanúságot. 1534-ben a király felnégyeltette Risbey Richard cambridgei* és Hugo Rich richmondi* házfonököt, a többi ferencest számuzte az angol szigetrol. A leghevesebben a királyno gyóntatója, Forest János atya ellen támadt. O szenvedte a leghosszabb börtönt és a legkegyetlenebb vértanúságot. Csaknem öt évi börtön után, 1538-ban ítélték halálra. London egyik terén külön emelvényeket emeltek elokelo nézok részére. Állt az akasztófa, alatta tuz égett. Amikor a meggyötört atya meglátta mindezt, így kiáltott fel: „Sem tuz, sem bitófa, sem más kínzás nem választhat el toled, Uram!” Nagy nézosereg vette körül, közülük egyesek gúnyverseket énekeltek. Egy királyhu, gyáva püspök még itt is rá akarta venni a huségeskü letételére, mire János így felelt: „Mégha egy angyal jönne le az égbol és más tanítást hirdetne, vagy ha darabokra vagdalnak, akkor sem állok el hitemtol.” Két gerendára kötözték láncokkal és lassú tuzzel égették. O zsoltárimákat mondott: „Szárnyad árnyékában reménykedem, míg végetér a gonoszság... Te vagy Uram én reményem... Uram, kezedbe ajánlom lelkemet.” Lelki ereje nem tört meg mindhalálig. Holttestét napokig otthagyták az akasztófán. Aztán titokban eltemették. XIII. Leó pápa avatta ot boldoggá.

János atya imája vértanúsága idején:
„Te vagy Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem.
Te igaz vagy, szabadíts meg és ments meg engem!
Istenem, ragadj ki a bunös kezébol,
a törvényszego és zsarnok hatalmából!” (70. zsolt.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Jánost mint a katolikus hit és a pápa iránti huség védelmezojét a vértanúság dicsoségére segítetted. Közbenjárására add, hogy a benned hívo keresztények az igaz hit és szeretet egységére jussanak. Krisztus, a mi Urunk által.


VEDRUNAI SZENT JOAKIMA özvegy, rendalapító
*Barcelona, 1783. április 16. +Vich, 1853. augusztus 28.
1783. április 16-án született Barcelonában. Nyolc testvérével együtt jó nevelést kapott. A nagyon tehetséges és érzékeny leányban magától érlelődött meg a kívánság, hogy kármelitaként egész életét Istennek ajándékozza. Isten azonban egyelőre más útra terelte a szívét, s ezt egyszerű önátadással fogadta. Szigorú apja megtiltotta, hogy belépjen a Kármelbe, s a tizenhat éves lányt arra szánta, hogy házasságot kössön a huszonöt éves Don Teodoro de Mas vichi jegyzővel és gazdag földbirtokossal. A harmonikus házasság tizenhét éve alatt Joakima kilenc fiút ajándékozott férjének; közülük három már gyermekkorában meghalt, négy pedig szerzetes lett. A gyermekek betegsége és halála mellett a házastársaknak el kellett viselniök egy olyan kornak a veszélyeit, amely a felvilágosodás eszméivel és Napóleon betörésének politikai-szociális zűrzavaraival éppen Katalóniában nyúlt bele mélyen a családok életébe. A közéletben szereplő férj erőit idő előtt felőrölte az élet, Joakima özvegyen maradt.

Az örökség miatt kitört viszálykodásban sikeresen megvédelmezte az apai jussot gyermekei számára, akik az anyai oltalom alatt nőttek fel. Joakima sokkal több volt egy rendkívüli nőnél, aki nehéz élethelyzetében is ki tudta vívni környezete elismerését és tiszteletét. Emberi tevékenysége mélyén sokkal inkább az istenszeretet titka rejtőzött, amely gyermekkora napjaitól fogva meghatározta életét. Isten a gyermek kívánságát, mint tudjuk, nem teljesítette, és Joakimát a házasság útjára vezette. Most hát meg kellett tapasztalnia, hogy ez az út, amely őt asszonnyá és anyává érlelte, Isten iránti szeretete számára nem volt kerülő út. Azokban a misztikus kegyelmekben, amelyekben most részesült, a házasság által kiformált szeretete Istennel való kapcsolatának átalakító beteljesülését élte át. A szűzi szeretet jegyesi misztikájától különbözően Joakima Istenben mindenekelőtt az Atyát kereste és találta meg, akinél Krisztussal való közösségben és a Szentlélek erejében mint gyermek örökös biztonságot talált. Gyermekként rejtőzött el Isten atyai jóságába, s anyaként adta tovább az önátadásban kapott szeretetet.

Isten vezetésével tehát Joakima házasságának boldogsága és szenvedése által, valamint számkivetése és a börtönig történő üldöztetése által próbára téve szentté érlelődött. Férje halálával és anyai kötelességeinek teljesítése után új feladatokra vált szabaddá; lelki anyaként megalapította a szeretetről nevezett kármelita nővérek ma is virágzó kongregációját. Emberi és misztikus tapasztalatait tekintve alkalmazhatjuk Joakimára és tevékenységére az apostol (Kor 4,15) szavait: szerzetesnővéreinek nem csupán valamiféle lelki nevelőnője volt, amilyenből sok van; hanem anyjuk, a szónak lelki és eredeti, tulajdonképpeni értelmében is. Krisztus Jézusban és a mennyei Atya örömüzenete által sok lányának olyan életet ajándékozott, amely Isten gyermekeivé tette őket.

Mint valami prófétai látomásban, úgy kiáltott fel egy boldog anya ujjongásával: ,,Úgy tűnik nekem, mintha a karom mindinkább kitárulna, a szívem pedig csodálatosan nagyra tágulna, hogy magába fogadjon minden fiatalt, hogy átkarolja és megőrizze mindazokat, akik most és a jövőben is nagy csapatokban jönnek, és intézetünk kapuin kopognak.'' Az Atyába vetett bizalma mindazok számára, akiket vezetett, az atyai ház légkörét teremtette meg, amelyben a lelki élet és gyakorlatai gyorsan elvesztették mindazt az idegenséget, amely a természetfölöttit olyan könnyen mutatja természetellenesnek. Amint régebben a gyermekek és a cselédek mindennapi kötelességeik teljesítése után imádságra és lelki beszélgetésre összegyűltek a ház anyja és úrnője körül, úgy tettek most lelki lányai is. Anélkül, hogy a rábízottakat elnyomta vagy önállótlanná tette volna, mindenki számára ő lett a nyugalmas középpont és a vitathatatlan anyai tekintély. A szerzetesnővérek megtanultak engedelmeskedni neki, mielőtt bármit is elrendelt volna, egyedül a jó öröméért és szeretetből. Erről a szeretetből fakadó engedelmességről elmondhatta Joakima anya: ,,Aki engedelmeskedik, mindig jól cselekszik.'' Hogy közel vigye hozzájuk a szegénység szellemét, emlékeztette lányait Jézus szegénységére. ,,Ne törekedjetek arra, hogy gazdagabbak legyetek, mint a Vőlegényetek, mert az szégyenletes lenne.'' Intézetének kezdeti idejében volt egy fiatal novíciája, aki nem tudta elolvasni a kézzel írott szabályzatot, amelyet az alapító anya adott neki. -- ,,Anyám, nem látok mást, csupán pontokat'' -- mondta a fiatal lány. Erre így szólt hozzá az anya:

,,Térdelj le, s akkor majd meglátod, milyen kiválóan tudsz olvasni.'' És csakugyan: a próbálkozás sikerült, és a következőkben jámbor szokássá vált Vedruna anya lányai körében. -- Ez az egyszerű és jámbor áthagyományozott epizód mintegy kulcs lehet a számunkra a szent lelki magatartásához: megértette, hogy térden, vagyis tisztelettel, hittel és szeretettel telve kell olvasni Isten atyai gondviselésének könyvéből. A mennyei Atya iránti szeretettől áthatva megértette, hogy egész élete kegyelem és feladat: Isten gyermekének mosolyával szolgálni embertársait.

Teljesen megbénulva halt meg; mosolygása azonban nem tűnt el utolsó lélegzetvételéig.

1940-ben boldoggá, 1959. április 12-én szentté avatták.


Szent Júlia szűz és vértanú, † ~450.