Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

CORTEI* SZENT TEOFIL

2018. május 19. - Andre Lowoa

CORTEI* SZENT TEOFIL (1666-1740)

Korzika szigetén Corte városban született. Gyermekkorában vallásos, tiszta erkölcsu volt. Fogadalomtétele és pappá szentelése után elöljárói engedélyével Civitellába (Bellegra) ment, ahol Cori Szent Tamás vezetésével magáévá tette azt az életmódot, melyet Tamás honosított meg az általa alapított remeteségben, megtartva Szent Ferenc Reguláját eredeti szigorúságában. Mint igehirdeto, mesteréhez, Tamáshoz hasonlóan Közép-Itáliában, késobb Korzika szigetén hirdette az igét. Már külseje, fellépése is prédikáció volt, aszkéta alakja, a keresztre feszített Úr Jézus szeretete, mely szavaiból áradt, megtették hatásukat. Az igehirdetés mellett a gyóntatás volt másik fo elfoglaltsága, ezek mellett gyakran felkereste a szegényeket, betegeket, haldoklókat. Rendi elöljárója parancsára elhagyta Itáliát és Korzikába ment, hogy ott remetezárdát (ritiro) alapítson a civitellai mintára. Kezdetben nem fogadták szívesen. A helybeli szerzetesek felizgatták ellene a népet: „Nem kellenek nekünk a remeték - kiabálták -, a mi szerzeteseinket akarjuk!” Teofil akadályt nem ismerve, hajthatatlan kitartással és türelemmel mondta: „Hagyjuk Istenre a dolgot, Istennek gondja van ránk.” Egyik kolostorból elutasítva ment a másikba, mérföldeket járt a hegyeken, völgyeken, mezítláb, esoben és hóban, végül sikerült megalapítania a remetekolostort Zuaniban. Négy év múlva, már hetvenévesen ugyanezt megtette Toscanaban* is a firenzei érsek segítségével. A Genova és Korzika közti háborúban, a Genova szolgálatában álló német tábornok Zuani ellen vonult. Teofil elébe ment és kérte, hogy kímélje meg a várost és a kolostort. A tábornok azt mondta: Itt a visszavonultak (ritiri) laknak, vonuljunk hát mi is vissza. Egyszer egy haldoklóhoz vivo útja során pocsolyába esett. Így vigasztalta magát: „Szóra sem érdemes! Nem hagyhatjuk magára Urunkat kereszthordozása közben, vele együtt kell hordozni keresztünket.” Csodatételek, jövendölések sem hiányoztak életébol. A Firenze közelében általa alapított Fucecchio* kolostorban halt meg. XIII. Leó boldoggá, XI. Piusz szentté avatta.
Szent Ferenc sziénai végrendeletébol:
„Megáldom összes testvéreimet... Gyöngeségem miatt csak röviden három mondatban adom tudtára akaratomat testvéreimnek: mindig szeressék egymást; szeressék és orizzék meg úrnonket, a szent szegénységet; és legyenek mindig huségesek az Anyaszentegyház elöljárói és minden klerikus iránt.”

Imádság:
Istenünk, te Szent Teofil hitvallódnak megadtad a kegyelmet, hogy szeráfi atyja példáját kövesse. Közbenjárására add meg nekünk, hogy szeretetedben növekedjünk, és a hozzád vezeto úton állhatatosan kitartsunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.