Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

DI GIROLAMO SZENT FERENC jezsuita - LACONI SZENT IGNÁC kapucinus testvér

2018. május 11. - Andre Lowoa

Szent Fábiusz


DI GIROLAMO SZENT FERENC jezsuita, pap

*Grottaglie, 1642. december 17. +Nápoly, 1716. május 11.
A Taranto közelében levő Grottaglie nevű kisváros nemességéhez tartozó di Girolamo családból több pap került ki. Miután Ferenc a helyi iskolába járt, és megszerezte ott az egyetemre való érettséget, 1659- ben Tarantóba ment. A szemináriumban lakva a jezsuita kollégium előadásait látogatta 1665-ig. Ezután diákonusként a nápolyi jezsuita kollégiumban teológiát és mellette jogtudományt is tanult. 1666 márciusában szentelték pappá.
Először nevelőként alkalmazták egy fiúintézetben. Néhány év múlva elhatározta, hogy belép a jezsuita rendbe, amelyet tanulmányi ideje alatt közelebbről megismert. Nápolyban töltött novíciusi éve után,1671 nyarán szűkebb hazájába, Leccébe helyezték, hogy onnan kiindulva végezze első lelkipásztori tevékenységét. Ezekben a kezdeti években alakította ki saját módszerét. Ragyogó szónok volt, mégsem hagyatkozott pusztán retorikai adottságaira, hanem írásban készült prédikációira. Egész életéből tízezer prédikáció kézirata maradt fenn. Prédikációi természetesen kora érzésvilágának felelnek meg, a barokk stílusnak, amelyet a dél-itáliai vérmérséklet még inkább felfokozott; ma már ezért idegennek és meghaladottnak tűnnek számunkra. Megbízható magvukat azonban nem lehet félreismerni. A Szentírás és az egyházatyák buzgó tanulmányozása -- amelyek hatása bőségesen meg is található nála -- segített abban, hogy prédikációi ne váljanak puszta barokk szócifrázatokká.
Ferenc már Leccében kialakította az utcai prédikációk rendszerét. Hihetetlen sikerei ellenére azokban az években érlelődött meg benne a gondolat, hogy a külföldi pogánymissziónak szenteli életét. A rend generálisát ostromolta tengerentúlra küldéséért, de valamennyi levelére ugyanazt a választ kapta: a fiatal jezsuita buzgósága dicséretes, kívánsága azonban teljesíthetetlen: ,,A fáradozásban és lelkekben gazdag Indiát Nápolyban is megtalálja, ott fejtse ki hát lelkipásztori buzgóságát!''
1674-ben, tanulmányai befejezése után Nápolyba küldték Ferencet. Több mint negyven éven át egészen haláláig kellett e ,,missziós területén'' maradnia. 1678-tól Nápoly misszionáriusa volt a hivatalos címe. Lelkipásztori módszerét csakhamar a nagyvárosi körülményekhez alkalmazta. Mindenekelőtt három, helyileg is elkülönült feladatra irányította egész erejét:
Első helyen álltak a Nápoly nagy terein és élénk utcáin tartott népmissziói. Középpontjuk az Anjou-kastély előtti tágas tér volt, akkoriban nagy szórakozópark, amely orgazdáknak, szemfényvesztőknek, kitartottaknak és más csirkefogóknak szolgált találkahelyül. Különösképpen ádventben és a nagyböjtben tartotta meg a rendíthetetlen misszionárius -- egy csapat tevékeny világi támogatásával -- eme népség közepette prédikációit, a kor stílusának megfelelően, képszerűen és nagyon erőteljesen bemutatva a bűn megvetendő voltát és a pokol büntetésének borzalmait. A kor minden rémítő eseményét (a földrengést, a pestist vagy a Vezúv kitörését) belefoglalta prédikációiba, hogy megrendült hallgatói érzésvilágát még inkább megragadja.
Második feladata a város rossz hírű negyedeibe, elsősorban a kikötő közelébe vezette, ahol számos prostituáltat sikerült megtérítenie. Bűnbánó körmenetekkel, nyilvános ostorozásokkal és erős hangú rövid prédikációkkal kísérelte meg, hogy a lányokkal való garázdálkodást legalább korlátozza, ha teljesen megszüntetni nem is tudta. Emiatt többször is az életére törtek, céljától azonban nem hagyta magát eltántoríttatni. Tudatában volt annak, hogy a prostitúciónak szociális okai is vannak.
Mivel akkoriban a nő számára tiszteletben tartott életútnak csak a házasságot vagy a kolostort tekintették, sok szegény családból való lányt az ínség prostitúcióra kényszerített. Ferenc -- mint előtte néhányan már mások is, köztük rendjének alapítója, Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.) is -- megkísérelte, hogy megfelelő intézkedésekkel enyhítse ezt a szükséghelyzetet. Otthonokat alapított és támogatott, amelyekbe a szerencsétlen nőket legalább egy időre felvették, és megtett minden tőle telhetőt, hogy megkönnyítse számukra az átmenetet a rendezett életbe.
A megelőző intézkedésekkel is azon fáradozott, hogy gátat vessen a prostitúció továbbterjedésének. Lényeges változást neki sem sikerült ezen a téren elérni. Az a tény, hogy élete végéig újból és újból magára vette az ilyesmikért való fáradozást, igazolja, hogy milyen csekély lehetett az elért eredmény, jóllehet a krónikások számos megtérésről tudósítanak.
Harmadik feladatköre túlterjedt Nápolyon, és Ferencet különösen a nyári hónapokban a várost környező helységekbe is elvezette. A vallási élet hatékonyabbá tétele céljából a hónap minden harmadik vasárnapján Nápoly jezsuita templomában közös áldozást hirdetett. A város különböző plébániáiról és Nápoly környékéről népes körmenetek vonultak a Gesů Nuovóhoz, a jezsuiták nápolyi templomához, ahol számos pap gyóntatott. A havi közös áldozás e vasárnapjain a hívők ezrei vettek részt.
Az akkori idők számára és az adott körülmények között kimondottan korszerű lélekgondozás volt az, amit Ferenc Nápolyban kezdeményezett és kibontakoztatott. Bizonyos, hogy külső formájukat illetően közülük néhány nagyon korhoz kötött volt, és barokk, déli jellege miatt túlságosan felfokozottnak, sőt érthetetlennek is tűnik. De maradandó érték és példa Ferenc személyisége, önzetlen, fáradhatatlan buzgósága, amely töretlen hitéből és Istenbe vetett erős bizalmából fakadt. 1806- ban boldoggá, 1839. május 26-án szentté avatták.
LACONI SZENT IGNÁC kapucinus testvér
*Laconi, 1701. december 17. +Cagliari, 1781. május 11.
Ignazio Vincenzo Peis a Szardínia közepén elterülő hegyvidéken született. Szülei kishaszonbérlők voltak. Ignácnak, kilenc testvére közül a legidősebbnek gyermekkorától kezdve segítenie kellett szüleinek a ház körül, az istállóban és a mezőn. Mivel akkoriban Szardínia földjén még nem voltak iskolák, sem írni, sem olvasni nem tanult. Anyja viszont már korán bevezette a ,,szentek tudományá''-ba. Gyakran magával vitte a templomba, és megmutatta neki, hogy hol lakik az Úr Jézus. Az ifjúra ,,a templom -- amint XII. Pius a szentté avatásakor mondotta -- a mágnes ellenállhatatlan vonzóerejével hatott, úgyhogy gyakran látták, amint kora reggel térdelve várta, hogy kinyissák a plébániatemplomot''.
Tizennyolc éves korában súlyosan megbetegedett, s megfogadta, hogy kapucinus lesz, ha nagyanyja ki tudja esdeni számára a gyógyulást. Az imádság meghallgatásra talált. Gyógyulásával együtt azonban egy addig nem ismert életkedv ébredt Ignácban, s eközben megfeledkezett ígéretéről. Zajos sürgés-forgás, társaival való tréfálkozás közben repültek az ifjúi gondtalanság napjai, amíg azután Isten másodszor is belenyúlt az életébe.
Ignác a mezőn lovagolt, amikor lova megbokrosodott és vad vágtába kezdett bozótokon át és szakadékok mellett. Miután Ignác megmenekült a veszélyből, megígérte Istennek, hogy fogadalmát haladéktalanul teljesíti. Már másnap korán reggel elindult apjával a kapucinusok provinciálisához. Nagy volt mindkettőjük csalódása, amikor Ignác felvételi kérelmét elutasították. Később a földbirtokos, egy befolyásos őrgróf közbenjárására mégis felvételt nyert. A noviciátusban az a megpróbáltatás várt rá, hogy novíciusmestere teljesen félreismerte, képmutatót sejtett benne, és el akarta küldeni. Bizonyos, hogy gyenge alkata, gyámoltalan lénye, egyáltalán nem megnyerő külseje nem volt valami jó ajánlás számára.
Lelki szükségében, közel a kétségbeeséshez, Ignác leborult a kolostor folyosóján álló Madonna-szobor elé és rimánkodva esdekelt: ,,Isten Anyja, segíts, nem bírom már tovább!'' -- ,,Türelem, Ignác -- hangzott a válasz --, az én fiam is nehéz keresztet hordott éretted.'' Megerősödve járta tovább keresztútját. Végül nagy nehezen -- hat szavazattal négy ellenében -- megkapta az engedélyt, hogy letehesse fogadalmát.
Néhány év múlva ráruházták a gyűjtögető testvér tisztségét ezen a szegényes hegyvidéken. A rablók garázdálkodása és a gyakori szabad ég alatti éjszakázás miatt nem nagyon törekedtek a testvérek erre a beosztásra, Ignác azonban Isten megbízását ismerte fel benne. Miközben erre-arra járt a szegény pásztorcsaládoknál, s kenyeret és sajtot koldult a testvérek számára, egyben hithirdető is lett. Ezeket az elhagyatott embereket, akiknél még egy pap sem fordult meg soha, oktatta a hitigazságokra, és imádkozott velük. Tíz év múlva, túllépve negyvenedik évét, az engedelmesség Cagliariba irányította gyűjtögető testvérnek. Itt, Szardínia fővárosában lett az egyszerű testvérből a szardíniai nép nagy csodatevője és hithirdetője. Negyven éven át járta a kikötőváros forgatagát elnyűtt kámzsában, jobbjával botra támaszkodva, végül már csaknem vakon, baljában a rózsafüzérrel, tekintetét a földre szegezve, mindig barátságos, bár rövid beszélgetésben az emberekkel; többnyire gyermeksereg vette körül.
Este, amikor fáradtan tért vissza a kolostorba, órákon át imádkozott a tabernákulum előtt. Gyakran töltötte az egész éjszakát szigorú vezeklési gyakorlatokban. Apostolságát Isten hitelesítette és meg is koronázta, amennyiben mások gyógyításának és megáldásának rendkívüli adományaival ruházta fel Ignácot. Ismerte a szíveket, birtokolta a jövőbelátás és a csodatétel adományát. Közbenjárására betegek nyerték vissza egészségüket, halottak támadtak életre. Mindezek miatt a szentet az Egyház történetének nagy csodatevői közé számítják. ,,Így tette Ignác testvér jelentéktelen tisztségét igazi apostolkodássá, s ez a negyvenéves apostolkodás megérlelte gyümölcseit, amelyek miatt még híres igehirdetők is megirigyelhették'' (XII. Pius).
1940-ben boldoggá, 1951. október 21-én szentté avatták.
Imádság:
Irgalmas Atyánk, te megadtad Szent Ignácnak, hogy a testvérek szolgálatában Szent Fiadat utánozza és teljesen feláldozza magát értünk. Add meg nekünk, hogy példájára és közbenjárására egyetemes üdvözíto szándékoddal együttmuködve haladjunk az evangéliumi alázatosság és szeretet útján. Krisztus, a mi Urunk által.