Szent Dénes püspök és hitvalló, † ~170
Szent Gelesztin pápa
Arról ismeretes, hogy buzgó elitélője volt Nesztoriosz tévtanításának. Meghalt 432 április 6-án.
Szent Herodion és apostoltársai
Herodion a ciliciai Tarzusból származott, szent Pál rokona volt. Szent Pál tette őt Patrász püspökévé, ahol sokat szenvedett a pogányoktól és zsidóktól Krisztus hitének terjesztéséért. Szent Péter apostolt Rómába követve, az apostol vértanúságának napján őt is lefejezték. Szent Agabus próféta volt és megjövendölte a nagy éhínséget, ami Klaudius császár idején bekövetkezett, és szent Pál szenvedéseit Jeruzsálemben. Szent Rufuszt az apostol a rómaiakhoz irt levelében üdvözli (l6f 13.) Ő Théba városának volt püspöke, Görögországban. Aszynkrit apostol neve ugyanabban az üdvözletben fordul elő, ő a kisázsiai Hirkániában sasi volt püspök. Flegon apostol a thrákiai Maratonban volt püspök, ^ermiász pedig Dalmáciában. Mindnyájan sokat fáradtak az evangélium hirdetésében. Különféle helyeken sok pogányt térítettek meg a keresztény hitre. Majdnem mindnyájan kínzásokat szenvedtek el a pogányoktól és zsidóktól és így nyerték el a vértanúi koronát.
BILLIART SZENT JÚLIA apáca, rendalapító
*Cuvilly, 1751. július 12. +Namur, 1816. április 8.
Marie-Rose-Julie Billiart 1751. július 12-én született Cuvillyben, Beauvais egyházmegyében. Bár szülei szerény kisparasztok voltak, az egyik nagybátyja által fenntartott elemi iskolában bizonyos műveltségre tehetett szert. Kiemelkedő jámborsága miatt -- abban az időben nagyon jelentős kivételként -- megkapta az engedélyt, hogy már kilencévesen az első áldozáshoz járulhasson. Ezután csakhamar hosszú és fájdalmas próbatételek korszaka kezdődött számára. Tizenhat éves volt, amikor családja súlyos anyagi nehézségei miatt mezei munkára kényszerült. Huszonkét éves korában mindkét lába megbénult. Rendkívüli türelemmel viselte szörnyű betegségét, s eközben vallási élete elmélyült. Megkapta az akkoriban teljesen szokatlan engedélyt, hogy naponta áldozhasson. Bénasága ellenére mégsem maradt tétlen: nemcsak a kezeivel dolgozott, hanem ágya köré gyűjtötte a környék gyermekeit, hogy a katekizmusra oktassa őket.
Amikor kitört a forradalom, Júlia okosabbnak tartotta, hogy elhagyja Cuvillyt, ahol túlságosan is ismerték, és Amiens-ben húzódjék meg. Ez a lakóhelyváltoztatás alkalmul szolgált neki arra, hogy új lendületet nyerjen. Jámborságának és türelmének kisugárzása Amiens-ben valójában még erősebb volt, mint Cuvillyben. Kényszerű mozdulatlansága ellenére figyelemmel kísérte azoknak a papoknak a sorsát, akik megtagadták az eskü letételét az új alkotmányra, és ezért ide-oda bolyongtak, vagy foglyok voltak, és ismételten sikerült számukra menedéket vagy segítséget nyújtania. Néhány hűséges barátnője szegődött melléje, nagy tisztelettel vették körül, ő pedig erős hatást gyakorolt rájuk. Különösen kitűnt közülük a köznemességből származó jámbor özvegy szomszédnője: Françoise Blin de Bourdon. Rendkívüli bizalommal kötődött Júliához, és későbbi alapításainak munkálataiban is a legszorosabban együttműködött vele.
Júlia hitoktatónőként akart tevékenykedni. Lassanként kibontakozott körükben az az eszme, hogy a szegények és nincstelenek oktatására kongregációt alapítsanak. Kísérletet tettek a közösségi életre is, ez azonban, mivel túlságosan nehéz feltételek között vállalkoztak rá, balul ütött ki. Júliát az egyházmegye egy papja, Lamarche abbé vezette és látta el tanáccsal. 1801-ben azonban Amiens-be érkezett Joseph- Désiré Varin (1769--1850), hogy Barat Szent Magdolna-Zsófiának (lásd: 285. o.) és a Szent Szív Intézet első nővéreinek, valamint A hit atyáinak segítsen az alapításban.
1803-ban Júlia alárendelte magát Varin vezetésének, aki felismerte, hogy kegyelemmel elhalmozott lélek áll előtte; hasonlóképpen felismerte azonban azt is, hogy Júlia személyes küldetése nem kapcsolódik Barat anyáéhoz, de nemegyszer megkísérelte, hogy kapcsolatba hozza őket egymással. Az amiens-i püspök beleegyezésével meg akarta nyerni őket a Miasszonyunk nővérei kongregáció alapításának, amely árva gyermekek oktatásának szenteli magát. Júliát és madame Blin de Bourdont megragadták e tervek, ám a Júliát mozdulatlanságra ítélő betegség nagy akadályt gördített a megvalósítás útjába. 1804. június 1-én, a Szent Szív ünnepén Júlia csodás módon meggyógyult bénaságából. Október 15-én Júlia, madame Blin de Bourdon és még két nővér letette fogadalmát, s ezzel megvetették egy új rendi közösség alapjait. Haladéktalanul hozzákezdtek a munkához: iskolákat szerveztek ingyenes oktatással, valamint árvaházakat, továbbá tanítónőképzőt tanerőik kiképzésére. A Varin által szerkesztett szabályok különböztek a Szent Szív Intézetéitől. Vallási magatartásuk a jezsuitákéhoz hasonló jámborságra nevelt, Jézus és Mária Szívének tiszteletére irányult, célként azonban a nép közötti apostolkodás követelményeihez alkalmazkodott. Billiart Júliát választották általános elöljárónőnek. Okos vezetése alatt gyorsan fejlődött az intézet, és tekintélyes számú alapítást tudott létrehozni.
Egy nehéz válság azonban őt sem kímélte meg. Egy amiens-i pap, Sambucy de Saint-Estčve abbé 1808-ban Varin szabályzatát meg akarta változtatni. Az általa felvázolt szabályok megtámadhatóságuk mellett a kongregáció szellemét és célját teljesen megváltoztatták volna. Billiart anya egyértelműen elutasította a javaslatot. Saint-Estčve abbénak azonban sikerült Amiens püspökét saját oldalára állítania, és Billiart anya ellen hangolnia. A helyzet végül tarthatatlanná vált, és az alapítónő 1809. január 15-én nővérei többségével elhagyta az egyházmegyét, Namurban találtak menedéket. Az amiens-i árvaházat ideiglenesen rábízták a Szent Szív Intézet nővéreire.
Billiart anya élete végéig dolgozott. 1816. április 8-án szentül halt meg a Magnificat szavaival az ajkán. 1906-ban boldoggá, 1969. június 22- én szentté avatták.
Marie-Rose-Julie Billiart 1751. július 12-én született Cuvillyben, Beauvais egyházmegyében. Bár szülei szerény kisparasztok voltak, az egyik nagybátyja által fenntartott elemi iskolában bizonyos műveltségre tehetett szert. Kiemelkedő jámborsága miatt -- abban az időben nagyon jelentős kivételként -- megkapta az engedélyt, hogy már kilencévesen az első áldozáshoz járulhasson. Ezután csakhamar hosszú és fájdalmas próbatételek korszaka kezdődött számára. Tizenhat éves volt, amikor családja súlyos anyagi nehézségei miatt mezei munkára kényszerült. Huszonkét éves korában mindkét lába megbénult. Rendkívüli türelemmel viselte szörnyű betegségét, s eközben vallási élete elmélyült. Megkapta az akkoriban teljesen szokatlan engedélyt, hogy naponta áldozhasson. Bénasága ellenére mégsem maradt tétlen: nemcsak a kezeivel dolgozott, hanem ágya köré gyűjtötte a környék gyermekeit, hogy a katekizmusra oktassa őket.
Amikor kitört a forradalom, Júlia okosabbnak tartotta, hogy elhagyja Cuvillyt, ahol túlságosan is ismerték, és Amiens-ben húzódjék meg. Ez a lakóhelyváltoztatás alkalmul szolgált neki arra, hogy új lendületet nyerjen. Jámborságának és türelmének kisugárzása Amiens-ben valójában még erősebb volt, mint Cuvillyben. Kényszerű mozdulatlansága ellenére figyelemmel kísérte azoknak a papoknak a sorsát, akik megtagadták az eskü letételét az új alkotmányra, és ezért ide-oda bolyongtak, vagy foglyok voltak, és ismételten sikerült számukra menedéket vagy segítséget nyújtania. Néhány hűséges barátnője szegődött melléje, nagy tisztelettel vették körül, ő pedig erős hatást gyakorolt rájuk. Különösen kitűnt közülük a köznemességből származó jámbor özvegy szomszédnője: Françoise Blin de Bourdon. Rendkívüli bizalommal kötődött Júliához, és későbbi alapításainak munkálataiban is a legszorosabban együttműködött vele.
Júlia hitoktatónőként akart tevékenykedni. Lassanként kibontakozott körükben az az eszme, hogy a szegények és nincstelenek oktatására kongregációt alapítsanak. Kísérletet tettek a közösségi életre is, ez azonban, mivel túlságosan nehéz feltételek között vállalkoztak rá, balul ütött ki. Júliát az egyházmegye egy papja, Lamarche abbé vezette és látta el tanáccsal. 1801-ben azonban Amiens-be érkezett Joseph- Désiré Varin (1769--1850), hogy Barat Szent Magdolna-Zsófiának (lásd: 285. o.) és a Szent Szív Intézet első nővéreinek, valamint A hit atyáinak segítsen az alapításban.
1803-ban Júlia alárendelte magát Varin vezetésének, aki felismerte, hogy kegyelemmel elhalmozott lélek áll előtte; hasonlóképpen felismerte azonban azt is, hogy Júlia személyes küldetése nem kapcsolódik Barat anyáéhoz, de nemegyszer megkísérelte, hogy kapcsolatba hozza őket egymással. Az amiens-i püspök beleegyezésével meg akarta nyerni őket a Miasszonyunk nővérei kongregáció alapításának, amely árva gyermekek oktatásának szenteli magát. Júliát és madame Blin de Bourdont megragadták e tervek, ám a Júliát mozdulatlanságra ítélő betegség nagy akadályt gördített a megvalósítás útjába. 1804. június 1-én, a Szent Szív ünnepén Júlia csodás módon meggyógyult bénaságából. Október 15-én Júlia, madame Blin de Bourdon és még két nővér letette fogadalmát, s ezzel megvetették egy új rendi közösség alapjait. Haladéktalanul hozzákezdtek a munkához: iskolákat szerveztek ingyenes oktatással, valamint árvaházakat, továbbá tanítónőképzőt tanerőik kiképzésére. A Varin által szerkesztett szabályok különböztek a Szent Szív Intézetéitől. Vallási magatartásuk a jezsuitákéhoz hasonló jámborságra nevelt, Jézus és Mária Szívének tiszteletére irányult, célként azonban a nép közötti apostolkodás követelményeihez alkalmazkodott. Billiart Júliát választották általános elöljárónőnek. Okos vezetése alatt gyorsan fejlődött az intézet, és tekintélyes számú alapítást tudott létrehozni.
Egy nehéz válság azonban őt sem kímélte meg. Egy amiens-i pap, Sambucy de Saint-Estčve abbé 1808-ban Varin szabályzatát meg akarta változtatni. Az általa felvázolt szabályok megtámadhatóságuk mellett a kongregáció szellemét és célját teljesen megváltoztatták volna. Billiart anya egyértelműen elutasította a javaslatot. Saint-Estčve abbénak azonban sikerült Amiens püspökét saját oldalára állítania, és Billiart anya ellen hangolnia. A helyzet végül tarthatatlanná vált, és az alapítónő 1809. január 15-én nővérei többségével elhagyta az egyházmegyét, Namurban találtak menedéket. Az amiens-i árvaházat ideiglenesen rábízták a Szent Szív Intézet nővéreire.
Billiart anya élete végéig dolgozott. 1816. április 8-án szentül halt meg a Magnificat szavaival az ajkán. 1906-ban boldoggá, 1969. június 22- én szentté avatták.
Szt. Ágostonról nev. BOLDOG JULIÁN (1553-1606)
A Zaragozától nyugatra eso Medinaceli városban született jámbor és jóhíru szüloktol. Apja francia emigráns volt. Kora ifjúságától az életszentség jelei jelentkeztek nála. Nagy örömmel ministrált naponta a templomban. Minthogy szerzetesi hivatást érzett, jelentkezett egy közeli ferences kolostorba, ahol megkezdte az újoncévet. Túlzott önmegtagadásaival azonban annyira elütött a többiektol, hogy elküldték. Hasonló eset elofordul a szentek életében. Szent Benedeket (480-547) pl. a vicovari szerzetesek, akiket mint elöljáró, meg akart reformálni, meg akarták mérgezni. A mérgezett bort tartalmazó kancsó azonban a szent áldására összetörött. Julián rendtársát, Hortai Szent Szalvátort (1520-1567) életében valósággal üldözték elöljárói, mivel szent életével nehéz próbák elé állította oket. Julián azonban nem hagyott föl törekvésével. A kolostorhoz közel egy hegyen faágakból remetekunyhót csinált magának, ott imádkozott, gyakorolta önmegtagadásait, idonként pedig lement a kolostorba s a többi szegénnyel együtt némi élelmet kapott. Egyszer a kolostorba menet egy ruhátlan koldussal találkozott, akin megkönyörült s minden ruháját neki adta. (Vessük össze cselekedetét Szent Mártonéval, aki katonaköpenye felét adja a szegénynek. Julián tette sokkal hosiesebb Mártonénál.) Tettének híre eljutott a kolostorba is, erre újra felvették. Letette az örökfogadalmat is, önmegtagadásait nem mérsékelte. Eledele kenyér, víz, néha kevés fozelék, hal. Rövid alvás a földön vagy rozsekötegen. 24 évig vasvezekloövet hordott. Az engedelmességet annyira komolyan vette, hogy gyakran hangoztatta: inkább meghalni, mint nem engedelmeskedni. Saját cellája legtöbbször nem volt. A tisztaság fogadalmát sértetlenül megorizte, a lelki tisztaságot másokban is hatékonyan elomozdította. Imái isten elott oly kedvesek voltak, hogy ima közben az Úr Jézus és szent Anyja többször is megörvendeztették megjelenésükkel. A jövendobe látott, a szívekben olvasott. Alázatában a neki juttatott kegyelmeket amennyire csak tudta, igyekezett elrejteni, s magát a legnagyobb bunösnek vallotta. Alcalában, Szent Didák kolostorában halt meg 1606. ápr. 8-án. Holtteste csodás illatot árasztott, hajlítható és ép maradt, ezért, hogy az oda áradó hívo sereg leróhassa elotte tiszteletét, 18 napig nem temették el. Halála után Isten sok csodával dicsoítette meg szolgáját, mígnem XII. Leó (1826 körül) boldoggá avatta. „Törd meg az éhezonek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elol! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged.” (Iz 58.)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Juliánt az alzatosság és az egyszeruség útján a tökéletességre vezetted. Add, hogy nyomdokain járva, s a kevélység zátonyát elkerülve, tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
