Az édes Üdvözítő Jeruzsálembe való dicső bevonulásának ünnepe tárgyánál fogva ősrégi az anyaszentegyházban. Az Úr befejezte földi működésének egyik részét, tanításával és csodáival igazolta Istenségét, mennyei küldetését. A zsidók jobbjai hisznek is Krisztusban és azért megtudván, hogy a húsvéti ünnepekre Jeruzsálem felé tart, eléje mennek és nagy örvendezéssel üdvözlik őt, mint Messiást, mint Izraelnek a próféták által megígért királyát. Azonban az isteni Mester ekkor már egészen más járatban volt, ő nem királyi dicsőséget keresni ment föl a szent városba, az emberiség megváltásának szenvedéssel teljes befejezése volt az, mi ott őrá várakozott.
Ennek az ünnepnek legrégibb nyoma Eucheria zarándoknő iratában található. Az ő utazása idején[1] Jeruzsálemben már nagy ünnepély volt ezen a vasárnapon, „melyen a húsvéti hétbe bemegyünk, melyet itt nagyhétnek neveznek” — írja a zarándoknő. Már a megelőző szombaton kezdődtek a szertartások, ugyanis délután l óra tájban Bethaniába (ad Lazarium) gyűltek össze a hívők és a szerzetesek, még pedig oly nagy számban, hogy köröskörül a mezők is mind megteltek emberekkel. Vasárnap azután már nem — mint szoktak máskor — az Anastasis templomba (a föltámadás helyén), hanem a kínszenvedés helyén, a Golgothán (Martyrium) gyülekeztek[2] és innét mentek az Anastasisba, ahol a püspök Szentmisét mondott. Egy órakor a hívek az Olajfák hegyére mentek, ahhoz a barlanghoz, melyben, az Úr tanított (Eleona). Három óra tájban lementek innét a mennybe menetel helyére (Imbomon) és itt letelepedtek és hymnuszokat zengtek, olvasták a Szentírás megfelelő helyeit, közben pedig könyörgéseket mondtak. Öt óra körül azután Jézus bevonulásának evangéliumát (Mt. 21, 9.) elolvasván, fölkeltek és a gyermekek mind, még a csecsemők is anyjuk karján, pálma meg olajfaágakat lengettek kezükben, így indult meg a körmenet a Benedictus éneklése közben a város felé. Már este volt, mire az Anastasisba érkeztek, honnét a vecsernye elmondása után hazatértűk.[3]
Nagyon valószínű, hogy a pálmás körmenet jeruzsálemi eredetű szokás[4] és kezdetben másutt nem is gyakorolták, amit aranyszájú sz. János egyik homíliája is elárul.[5] Jeruzsálemben később, még a VII. és XI. században is fényesen megünnepelték e körmenetet öt statióval,[6] sőt a legutóbbi időkig megismételte a jeruzsálemi püspök minden évben az Úr bevonulását mely alkalommal nemcsak a hívek, de még a schizmatikusok is örömmel kísérték az általa képviselt Krisztust diadalútján.[7] Innét származott át később ez a szép szokás Konstantinápolyba,[8] kelet több helyére és nyugatra is. Csakhogy míg keleten ma sincs még pálma-szentelés, addig nyugaton már a legrégibb idevonatkozó emlékek a pálma és olajágak megszenteléséről is tudnak.
Virágvasárnap legelső nyoma nyugaton a bobbioi sacramentarium Gallicanumban, tehát a VII. vagy VIII. században található és itt már szentelmény gyanánt szerepel a pálma.[9] Először alighanem csak annyiból állhatott e szertartás különlegessége, hogy a Szentmise alatt e napon pálmát tartottak, a körmenet alkalmasint csak a IX. század második felében keletkezett,[10] azután azonban különösen Franciaországban gyorsan elterjedt. Rómában először a XII. és XV. Ordoban találjuk meg a teljes pálmaszentelési és körmeneti szertartásokat. A középkorban igen sok helyen dramatikus módon adták elő a Jeruzsálemi bevonulást. Krisztus Urunkat vagy az evangéliumos könyv,[11] vagy pedig a feszület jelképezte melyet zöldelő ágakkal díszítettek.[12]
Németországban még szemléltetőbben adták elő e nap eseményét, amennyiben a körmeneten egy fából faragott kerekeken járó szamarat is körülvezettek szintén virágokkal és ágakkal ékesítve.[13] Angliában pedig szentségi körmenetet is tartottak ezen a vasárnapon. A középkori szertartások szerint a városon kívül levő templomban szentelték meg a pálmákat. Innét a körmenet a város kapujánál levő kereszthez vonult, mialatt a „Pueri Hebraeorum” karverset és a „Gloria, laus et honor”-t énekelték. A „Cum angelis” karvers éneklése közben a nép virágot szórt a kereszt tövébe, a püspök pedig arcraborulva imádta a Fölfeszítettet, Mikor e szavakat mondták : „megütöm a pásztort és elszélednek. a juhok” — egy pap pálmával megütötte a celebranst. Ezután a menet Kyrie eleisont énekelve indult be a városba, a templomba való bevonulásnál pedig az „Ingrediente Domino” karverset és a Benedictust énekelték. A szertartást az „Adiuva ...” kezdetű könyörgés zárta be.
Régen, mikor még a nyilvános bűnbánót és a felnőttek keresztsége szokásban volt, még más jelentősége is volt e napnak. A nyilvános bűnbánókkal ugyanis ekkor tudatták, hogy a következő csütörtökön meg fogják nyerni a reconciliatiot,[14] a keresztelendők pedig ezen a napon kezdték tanulni a hitvallást[15] és néhol már ekkor kezdték nyírni és megmosni a fejüket a keresztségre való előkészületül.[16]
Mielőtt a szertartásokra és azok magyarázatára áttérnénk, pár szóval a pálma és olajág symbolikus jelentését kell megismertetnünk. Az Atyák és a liturgikusok szerint a pálma a győzelem jelképe,[17] sz. Ágoston pl. Krisztus Urunknak a halál és az ördög fölött aratott győzelmét látja benne.[18] Az olajág a békét és irgalmasságot jelképezi.[19] Nálunk a pálma és olajágak helyett kibimbózott fűz- és rekettyeágakat használnak,[20] A fűzágat e célra már a IX. század óta alkalmazzák,[21] Angliában tiszafaágakat, Francia- és Spanyolországban pedig rúdra kötött virágcsokrokat is szentelnek.[22]
Szentelmény gyanánt napjainkig láz ellen szokták használni a fűzfa rügyeit, jó védelemnek tartják azonkívül az ördög, vihar és jégkár ellen is. A húsvéti tűzben égetett fával együtt azért pálmákat és fűzágakat is tűztek ki a földekre és vihar alkalmával égettek ilyet a villám és jégeső ellen.[23] A kereszt mellé téve pedig megőrzi a házat minden bajtól. Természetesen babonás szokások is kifejlődtek az egyszerű népnél, így pl. még azt is hitték, hogy a káposztát megóvja a legyek ellen.
A PÁLMASZENTELÉS SZERTARTÁSA
A pap violaszínű vecsernyepalástot ölt a pálmaszenteléshez, melynek szertartásai a régi misének menetét követik egészen a Praefatioig, természetesen a fölajánlás kivételével.24 A szertartások kezdetén a kar azokat a szavakat énekli, melyeket a zsidók az Üdvözítőnek Jeruzsálembe való bevonuláskor: „Hozanna[25] Dávid fiának, áldott, ki az Úr nevében jön. Ó Izrael királya: Hozanna a magasságban!”[26] Rövid könyörgés következik ezután, mely a Megváltó halálával a hívők elé táruló örök boldogság elnyerését kéri Istentől. A Lectio a Sinai félszigeten vándorló zsidóknak a tizenkét forrás és hetven pálma mellett való táborozását és az éhség miatt való lázongását írja le, mely alkalommal Isten megígérte, hogy hat nap múlva elküldi a mannát.[27] Az Oltáriszentség közelgő alapítására kell itt gondolnunk, melynek a manna előképe volt. Graduale helyett sz. János evangéliumának azt a részét énekelteti az egyház, amelyben a zsidó főtanács az Úr Jézus megöletését határozza el: „Jobb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mint hogy az egész nemzet elpusztuljon” — jövendöli öntudatlanul Kaifás, főpap[28]. Az isteni Üdvözítőnek diadalmas bevonulását leíró evangélium[29] után egy könyörgés kezdetében történik a barkaszentelés, amikor arra figyelmeztet az egyház, hogy jó cselekedetekkel siessünk Krisztus elébe, hogy Őáltala mehessünk be az örök boldogságba. E könyörgéshez egy rövid Praefatio csatlakozik, mely Isten hatalmának marasztalását tartalmazza.
Ezután öt könyörgés következik, melyekben az egyház áldást kér Istentől az ágakra, hogy akik azokat hordozzák, áldása erejével minden viszontagság ellen, testi és lelki oltalmat nyerjenek és egykor a halál országán diadalmaskodva a boldog feltámadásban részesüljenek. Továbbá, hogy áldásával tegye az olaj- és egyéb fák ágait a hívek javára gyümölcsösökké s hogy amit ma az ő dicsőítésére a hivek külsőképp művelnek, azt belső áhítattal is teljesítsék. Erre szenteltvízzel meghinti és tömjénnel megfüstöli a barkákat. A következő könyörgés azt kéri Istentől, hogy valamint egykor a zsidók a Jeruzsálembe menő Jézus útját zöld ágakkal és ruháikkal teríték be, mi is hitben úgy készítsük az Ő útjait, hogy minden botrány elhárítása után a mi műveink az Úr szemei előtt az igazságaiban viruljanak fel s mi méltók lehessünk Jézus nyomdokain járni.[30]
A szentelt ágak kiosztása alatt a kar énekel: „A zsidó gyermekek olajfaágakkal kezükben az Úr elé jöttek kiáltozván és mondván : Hozanna a magasságban! A zsidó gyermekek ruháikat leteríték az útra és kiáltozván mondák : Hozanna Dávid fiának, áldott ki az Úr nevében jön !”[31]
Egy befejező könyörgés után, mely röviden összefoglalja az ünnep jelentőségét, a szerpap felszólítására : „Induljunk békében! — Krisztus nevében. Amen.” — megindul a körmenet és kivonul a templom kapuja elé, mialatt az eseményeknek megfelelő karverseket énekelnek az énekesek.[32]
A templom kapuján belül maradt énekesekkel felváltva énekli azután a papság Theodulf orleansi püspök éneket.[33]
„Zengjen dicséret, mély tisztelet és örömének
Krisztusnak, kinek üdvdalt gyermekek éneklének.
Dávidnak csemetéje vagy, Izrael égi királya,
Aki megáldva az Úr neviben földünkre leszálla.
Téged az angyali kar dicsérve magasztal az égben,
Téged az ember imád és minden a földön a légben.
A nép hódolatúl barkát szórt utad elébe;
Íme dicsénekeket hoztunk mi neked ma helyébe.
Az kínutad közben dicsére Hozanna-dalában;
Íme mi üdvözlünk győzelmed dijadalában.
Az tetszett ; tessünk mi is, ó kegyek égi királya!
Aki előtt a jó mindig tetszésre talála”.[33]
Az ének befejeztével az alszerpap a kereszt szárával háromszor megzörgeti a templom kapuját, mire az megnyílik és a körmenet bevonul. A templom jelképezi az eredeti bűn miatt bezárt mennyországot, melyet Krisztus Urunk kereszthalála nyitott meg ismét.[34] A kereszttel való háromszoros zörgetést Szaniszló így értelmezi: 1. mind a három isteni személy munkálkodott üdvösségünkön, 2. három évig tanított az Úr, 3. harmadnapra támadt föl halottaiból és 4. nem könnyen, hanem csak romlott természetünk legyőzésével juthatunk be a mennybe.[35] Lonovics ebben az emberiségnek a megváltás után való türelmetlen vágyakozását látja kifejezve.[36]
A körmenet bevonulása közben énekelt karverset: „Ingrediente Domino” — már Durandus ismeri a XIII. században.
Ezután következik a Szentmise, melyen a Passió és az evangélium alatt a papság a szentelt ágakat kezében tartja.
A Szentmisét bevezető 21. zsoltár, mely azután a Tractusban csaknem egész terjedelmében ismét fölhangzik, igen alkalmasan kifejezi a mai ünnep kettős hangulatát: egyfelől t. i. a Messiás bevonulása fölött ujjongó és hozannázó Jeruzsálemet, másrészt az Üdvözítő közeli szenvedéseit előre gyászoló híveket.[37] Ugyanez csendül ki a Gradualeból, amely a szenvedő türelem győzelmét hirdeti[38] míg az Offertorium és Communio már a földön vigaszt és támogatást nem lelő, de Isten akaratában mégis megnyugvó Üdvözítőt állítja lelki szemeink elé.[39]
A Szentmise legkiemelkedőbb része a Passió éneklése, vagyis az Úr szenvedésének története sz. Máté evangélista szerint. (26, 2—27, 61)40 Ennek olvasása előtt nem kérnek áldást,[40] gyertyát nem visznek hozzá az akolythusok,[42] tömjénezés sincs[43] és a hívek köszöntése : „Az Úr legyen veletek” — is elmarad.[44] A végén nem mondják, mint egyébként evangélium után : „Dicséret neked Krisztus” hanem a „Tisztítsd meg szivemet” elmondása után a pap vagy a szerpap evangélium gyanánt elolvassa a következőket (Mt. 27, 62—66.), ami azt tartalmazza, hogy a zsidók őrséget állítottak az üdvözítő sírja elé.
Virágvasárnap eseményének tanulsága : az emberek ítéletének kevésre becsülése annak állhatatlansága miatt. Aki emberek tetszését akarja kivívni, az hasonlatos a homokra építő emberhez,[45] kinek házát a legelső vihar le fogja dönteni. A mai napon még Hozannát éneklő zsidók pár nap múlva majd „Feszítsd meg!”-et kiáltanak az édes Jézusra.
Virágvasárnappal kezdetét veszi a Nagyhét,[46] melynek legszentebb része a három utolsó nagy nap : a Sacrum Triduum.[47] Bár az első két nap officiumai Nagy sz. Leó utániak,[48] mégis minden ünnepet megelőznek : kiváltságolt feriák. Mint már említettük a kedd és szerdai Szentmisén sz. Márk, illetve sz. Lukács szerint olvassa az egyház az Úr kínszenvedésének történetét.
____________________
[1] 378—394. között Kr. u. {Kellner : Heortologie. 47. o. 1. jegyz.)
[2] Ugyanígy a Nagyhét többi napjain is.
[3] Peregrinatio 29—31. c. (Corp. script. eccl. lat. 39, 81—84.)
[4] Binterim: Denkwürdigkeiten V. 174. o. szerint Péter edessai püspöktől eredt volna 397 körül.
[5] M. Gr. 55, 520. (id. Franz : Die kirchl. Bened. I. 472. o.)
[6] A jeruzsálemi egyház Typikonja : Orieiis Christianus V. 227. (Franz : i. h.)
[7] Quaresmii: Elucidatorium Terrae sanctae 4, 11. (id. Nilles: Kalend. II. 207. o.)
[8] A IX. vagy X. század óta van nyoma e helyen.
[9] Franz : i. m. 480. o.
[10] Így Kellner : Heortologie. 49. o. Első említése Amalariusnál: De off. eccl. 4, 10. (M. L, 105, 1008.)
[11] Pseudo-Alcuin : De div. off. c. 14.
[12] Durandus : Rationale div. off. 192. o. Ennek jelentése: omnem virtutum virorem a Crucilixo habemus.
[13] Ez az ú. n. Palmesel mar augsburgi sz. Ulrik életrajzában szerepel. (Franz : i. m. I. 489.) Bázel, Zürich, München, Nürnberg stb. múzeumaiban láthatók. (Kellner: i. m. 51. o.) L. még: Wiepen: Palmsonntagsprozession und Palmesel, Bonn 1903.
[14] Ezért Dominica indulgentiae. (Nilles: Kalendarium. II. 203.)
[15] Traditio Symboli, innét: Pascha petitum vagy Dominica competentium elnevezés. (Rhab. Maur. : De cler. instit. 2, 35. — M. L. 107, 347.) Egyéb adatokat lásd Kellner: i.m. 50. o. és v. ö. Mihályfi: Igehirdetés, Bpest, 1912. 114. s köv. o.)
[16] Captilavium. {Sz. Izidor: Etymol. 6, 18. — M. L. 82, 254. és De eccl. off. l, 28. — M. L.. 83, 763.) ez sz. Ágoston tanúsága szerint Afrikában csak Nagycsütortökön kezdődött. (M. L. 33, 204.)
[17] Így sz. Jeromos, Sev. Izidor és Durandus : i. h.
[18] Tract. in Joan. 51, 2. u. i. Sev. Izidor és Durandus is. Sz. Ambrus szerint míg az erényt, ártatlanságot és fiatalságot is jelképez. A pálma lent szűk — írja Alcuin — és fölfelé szélesedik ki szép levelekké: ilyen legyen a jó emhor is, ne vesszen el a földiekben, hanem az ég felé fejlessze ki magát. (M. L. 101, 650.)
[19] Szépen írja Durandus : Olivas gerimus, si pacis et misericordiae operibus indulgemus. Palmas portamus, si de vitiis et diabolo victoriam obtinemus. Virentes flores et frondes gestamus, si virtutibus exornamur. Vestimenta sternimus carnem mortificantes. Ramos carpimus sanctorum vestigia imitantes.
[20] Mihályfi: A nyílv. Istentisztelet. 136. o.
[21] Említése már a „Gloria, laus et honor” teljes szövegében is. (Thalhofer : Handbuch, I, 615.)
[22] Dies floridum, Dominiea florum. Pascha floridum (Pâque fleurie) elnevezés e szokásból ered, de még Guéranger szerint ebben már mintegy virágjában benne van a Pascha (Húsvét). Az északamerikai Florida állam onnét kapta a nevét, mert 1512-ben e napon fedezték föl a spanyolok.
[23] Faluhelyen ezt nálunk ma is gyakorolják.
[24] Ez mutatja a szentelés régiségét, mert régen minden szentelés Szentmise keretében történt.
[25] Innét az ünnep régi neve : Dies Ozannae. — Hozannát magyarázza sz. Jeromos : Ep. ad Damas. (M. L. 22, 375. sk. o.)
[26] Mt. 21, 9.
[27] Exod. 15, 27—16, 7.
[28] Jn. 11, 47—53. vagy Mt. 26, 39. 41., melyben az Üdvözítő olajfákhegyi imája és figyelmeztetése foglaltalik : „Vigyázzatok és imádkozzatok ...”
[29] Mt. 21, 1—10.
[30] Lonovics : i. m. I. 140 o..
[31] E két karvers már a IX. századból való. (Franz : i.m. I. 487.)
[32] Ezek legnagyobbrészt a XI. századból valók. Az ének szerzője valóban Theodulf püspök és költő a IX. században (+ 821.}, azonban az a történet, amelyet ennek az éneknek eredetéhez hozzáfűznek, csak legenda. E szerint a püspök összeesküvés miatt fogságban volt Anjouban és Virágvasárnapján, mikor a körmenet a fogház előtt elhaladt, akkor énekeltette a gyermekekkel először ezt a szép éneket. Jámbor Lajost annyira meghatotta, hogy rögtön szabadonbocsátotta Thcodulfot és visszahelyezte püspökségébe. Már Lonovics megállapítja, hogy ez az elbeszélés történetileg nem állja meg a helyét. (i.m. 141. o. 3. j.)
[33] Gigler József igen jó fordítása.
[34] Így Durandus, Mihályfi stb.
[35] i. m. 54. o.
[36] i. m. 142. o.
[37] V. ö. Ján. 19, 24 ; Zsid. 2, 11. 12 ; Mt. 27, 46. és Mk. 15, 34.
[38] Zsolt. 72.
[39] Zsolt. 68.
[40] Természetszerűleg ősrégi szokás e napokon olvasni az üdvözítő szenvedését a liturgiában (Peregrinatio, sz. Ágoston stb.), de a mostani éneklési mód csak későbbi eredetű. A római szertartásban már a VIII. században megvan, de kötelezővé csak a XV. században lett. A XI. század óta éneklik hárman (papok vagy szerpapok). Régebben a napok és az evangélisták sorrendje is változott, ma mindez már meg van állapítva : Virágvasárnap Máté szerint, Nagykedden Márk, Nagyszerdán Lukács és Nagypénteken János szerint. (L. Mihályfi : i. m. 137. o.) Már Durandus idejében is ez volt a sorrend. (Rationale 193. o.)
[41] „mert abban le van írva, hogy elragadták azt, aki az áldás alkotója, miértis nincsen kitől kérni” — irja Durandus.
[42] „mert az hirdettetik abban, hogy a halál kioltotta azt, kit János a világ világosságának nevez”
[43] mert akkor az imának és ájtatossagnak tüze elanyhúlt az apostolokban, sőt mintegy kialudt.” (u. o.)
[44] „a zsidók (gúnyos) köszöntéseinek megvetése miatt.” (u. o.)
[45] V. ö. Mt. 7, 26. sköv.
[46] Már aranyszájú sz. János is úgy nevezi: Hom. 30. in Gen. (M.Gr. 53, 273.) Ugyanit figyelmeztet, hogy a böjt végén különösen nagy gonddal tartsunk ki. Hasonlatai: kormányos a révben, futó a cél: a pálma közelében. A császárok megtiltották e héten a köznapi munkákat. Görögöknél: 'Εβδομάς τοῦ σωτηριου πάθους. ( Nilles: Kalend. II. 212.)
[47] Már sz. Ambrus és sz. Ágoston is így nevezik. (l. Mihályfi: i.m. 138. o.)
[48] Duchesne: Origines du culte chrétien 224 o.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 130-141. old.)
