Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Boldog SEBESTYÉN - Szent Taráz főpap

2021. február 25. - Andre Lowoa
Szent Cezáriusz (Cézár)     hitvalló, † 369   


Boldog SEBESTYÉN (ab aparicio) (1502-1600)
Mellékneve: „ab aparicio” megjelenésrol nevezett, ti. a gyakori angyali jelenések miatt. Spanyolországban Gudiva nevu helységben született. Szülei vallásosan nevelték. Jó ideig pásztorkodott. 12 évesen súlyosan megbetegedett. Legendaszerű gyógyulása története: egy elhagyatott kunyhóban várta a halált. Egy farkas azonban hozzá menve gennyes sebét kiszívta, minek következtében jobban lett. Mikor anyja rátalált, már túl volt az életveszélyen. Ifjú korában Salamancában egy gazdánál földműves munkákat végzett. Romlott társai háromízben is parázna nőkkel bűnbe akarták vinni, ő mindhárom alkalommal elkergette a csábítókat. E környezetből szabadulni akart, ezért elhatározta, hogy Mexikóba utazik. Itt is földműves munkát vállalt, de közben a bennszülötteket kocsi, eke s egyéb szerszámok készítésére tanította. Útépítésben is részt vett: a Zacatecastól Mexikó-városig épített út (kb. 500 km hosszú) az o kezdeményezésére valósult meg. S amit keresett, azt leginkább a szegények megsegítésére fordította. Egyszer egy eladósodott embert megmentett a börtöntől: kifizette helyette tetemes adósságát. Jótékonykodása az indiánok előtt is tiszteletet váltott ki iránta. A főváros közelében kis birtokot vásárolt. Kétszer meg is nősült, de mindkét feleségével szűzi életet élt (az ő beleegyezésükkel). Közben a gonoszlélek gyakran támadta, különféle vadállat vagy csábító no alakjában; ő győzedelmeskedett a kereszt jelével. Második felesége halála után 70 évesen belépett a Ferenc-rendbe, a laikus testvérek közé, miután minden vagyonát a szegények s a klarissza nővérek javára fordította. Fogadalmait letéve erényekkel tündökölt: egyszerűség, őszinteség, szelídség, engedelmesség, türelem. Böjtök, önmegtagadásai, virrasztások érdemessé tették arra, hogy angyalok jelenjenek meg neki, akik elhagyatott helyeken táplálták, sötétben titokzatos fénnyel vették körül, esőtől, hótól védelmezték, helyes útra terelték egyik helyről a másikra vitték. Jövendő dolgokat előre mondott, a szívekbe belelátott, vadállatok felett tökéletes uralmat gyakorolt. Halálos ágyán az Oltáriszentséget már nem tudta magához venni, csak maga elé tétette. Istennek hálát adva 98 évesen hunyt el. Halála után arca megszépült, csodás illat vette körül, VI. Piusz avatta boldoggá.
„És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség kívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és s henyélés elkerülése végett.”
Szent Ferenc Végrendeletéből.

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Sebestyénnek, hogy szíve egyszerűségében
neked tetsző életet éljen. Add kegyelmedet, hogy közbenjárása által tiszta szívvel szolgáljunk neked és kegyelmed adományait elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Szent Taráz főpap


Taráz előkelő konstantinápolyi családból származott. Szüleitől jó keresztény nevelést kapott. Mint hithű ember ellensége volt az akkor dühöngő képrombolásnak. Eleinte magas rangú császári hivatalnok volt. Iréné császárnő idejében, aki igyekezett a képrombolást megszüntetni, a pátriárka lemondása után Tarázt, a világi embert választották meg helyébe. Taráz csak azzal a feltétellel vállalta, ha rövidesen egyetemes zsinat rendezi a képvitát. A zsinat nemsokára összeült Nikaiában, 787-ben és lezárta a régóta tartott háborúskodásokat. Taráz azonnal foganatosította a zsinat rendelkezéseket. Aztán az Egyház bajainak rendbetételére fordította figyelmét. Magán kezdte és a legegyszerűbb életet élte. Sokat törődött a szegényekkel, árvákkal, bántalmazottakkal, és igyekezett bajaikat orvosolni. Élete végén súlyos betegségbe esett. Meghalt idős korban, 806-ban. Konstantinápolyban temették el.



Szent Viktóriusz

süti beállítások módosítása