Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Teofil vértanú - Szent Zenon atya

2019. január 30. - Andre Lowoa

Szent Martina     szűz, † 226       



Szent Teofil vértanú

Teofil Konstantinápolyban született és nevelkedett. Az arabok támadásai idején a hadsereg vezetője lett. Ebben a minőségben Isten segítségével és személyes bátorságával sok csapást mért az ellenségre. Egyik alkalommal azonban az arabok fogságába került. Az uralkodó elé kerülve, az megkedvelte őt, és igyekezett rábeszélni, hogy tagadja meg keresztény hitét. Mivel ebbe nem egyezett bele, 4 esztendőt át a börtönben tartották. Egy vallási ünnepük alkalmával kényszerítették őt az arabok, hogy vegyen részt azon. Mivel ezt megtagadta, fejvesztés által nyerte el a vértanúságot 784-ben.






Szent Zenon atya

Szentünk Pontuszból származott gazdag szülőktől. Fiatal korában, a hadseregben szolgált, a császári parancsok kézbesítője volt. Valens császár halála után elhagyta a világot. Antiochiába ment, ott az egyik hegyen talált egy barlangot. Negyven éven keresztül élt benne teljesen egyedül, szigorúan élve, hetente vasárnaponként ment el a templomba, hogy a Szent Titkokban részesüljön. Étele, itala, ruházata, barlangja a legegyszerűbb volt. Egyedüli drágaságai a megvásárolt könyvek voltak. Szegényes holmiját halála után Sándor antiochiai püspök kapta, hogy ossza szét a szegényeknek. Elhunyt az V. század kezdetén.