Szicíliában, Cataniahoz közel, San Giovanni la Punta városban született nagyon vallásos szüloktol. János István volt a keresztneve. Gyermekkorától kitunt nagy tehetsége a tanulásban. Naponta részt vett a szentmisén, ministrált. 11 évesen a közeli Szeráfi Kollégiumba került, Bronte városban lépett a Ferenc-rendbe és töltötte újoncévét. 1924-ben egyszeru fogadalmat tett, majd tovább folytatta tanulmányait. Kérte, hogy Rómába kerülhessen az Antonianum Kollégiumba, hogy Kínában misszionárius lehessen, s ott erre felkészüljön. 1930-ban szentelték pappá. A római kollégiumban felfigyeltek buzgóságára, misszionárius lelkületére és kiváló tehetségére. Megtudta, hagy az Ószövetség még nincs lefordítva kínai nyelvre. Elhatározta, hogy ezt a feladatot vállalja, bízva a Boldogságos Szuz segítségében. Hamarasan Kínába került. A kínai nyelvet olyan hamar elsajátította, hogy négy hónap múlva már gyóntatott, prédikált kínai nyelven. Kispapok neveloje volt néhány évig. Apai és anyai szeretettel szerette oket. Minden nehézségükben segítségükre volt, lelkületüket eredményesen formálta. 1935-ben hozzákezdett az Ószövetség lefordításához s 1944-re készen lett a nagy munkával. Közben Pekingbe került, az Olasz: Követség káplánjának: A fordítás szövegének kinyomtatása 1961- ben történt. Nemkatolikusok és nemkeresztények is nagy elismeréssel voltak muve iránt. A kilenc év alatt nem csupán a fordítással foglalkozott, hanem lelkipásztorkodott is. Nagy erovel törekedett Isten igéjének hirdetésére, gyakran szolgáltatta ki a bunbánat szentségét. Szeretete minden népfaj felé megnyilatkozott. Különös gondja volt a szegényekre, a betegekre, azok közt is a leprásokra.Kedves leprásai közt érezte igazán jól magát. A kereszténység egységéért kész volt a vértanúságot is elszenvedni. Szívesen vett részt ökumenikus összejöveteleken, ahol általában biblikus témáról beszélt. Nem sokkal halála elott, mint aki érzi a közeli véget, írta: „Lehet, hogy a Halál novér Isten igéje szolgálatában talál, talán éppen egy zsoltár magyarázatánál.” Valóban így is lett. 1976, jan. 26-án az 54. zsoltár magyarázatán dolgozott, amikor szíve felmondta a szolgálatot. Úgy halt meg, ahogy kívánta: munka közben. Többször mondta: „Egy ferences számára, aki nem lehet vértanú, az a legkívánatosabb, ha munka közben fejezi be életét.” Máshol azt írta: „Kínába jöttem, hagy egész szívvel-lélekkel dolgozzam azért, hogy ebben a pogány országban Krisztus egyháza gyökeret verjen, megerosödjön.” II. János Pál 2002-ben avatta boldoggá.

Kína nyugati tartományaiban, mélyen a hegyekben, szétszórva élnek a miaók, a ,,Mennyei Középbirodalom'' öt népcsoportjának egyike. Mint az ország egykori urai, akik a Han-dinasztia elől a hegyekbe szorultak, élték az életüket. Elnyomóikról olyan kevéssé akartak tudni, hogy beletörődtek: azok ,,barbárok''-nak tekintik őket.

A miaók legtekintélyesebb törzseihez tartozott a Lu család, az öreg Lu pedig haladó szellemű férfi volt. Megszabadult népe előítéletétől, és tanítóként arra törekedett, hogy törzse ifjúságát megismertesse a kínai klasszikusok bölcsességével. Ezt a célt mindenekelőtt saját fiánál akarta elérni, akivel nagy tervei voltak: előkészítette a nagy állami vizsgákra, hogy egy napon majd a tekintélyes tudósok sorába léphessen. A fiatal Lu azonban megbukott az állami vizsgán; nem azért, mintha hiányosak lettek volna ismeretei, hanem mivel a ,,barbárok''-hoz tartozott.

De ez az igazságtalan eljárás nem mérsékelte buzgóságát! Amikor az öreg Lu nyugalomba vonult, fia az örökségével együtt átvette apja hivatalát is, és csakhamar első ember lett a falujában. Minden oka meglett volna arra, hogy elégedett legyen magával és életével. Belsejében azonban ürességet érzett, s ez nyugtalanná és ingerültté tette, és végül arra késztette, hogy a pálinkában keressen feledést.

Amikor kijózanodott, még rosszabbul érezte magát. Hogy belső ürességét kitöltse, belépett egy titkos szektába, a forradalmi ,,Fehér Lótusz Mozgalom'' egyik ágába. Szigorúan megtartott minden előírást, boldognak azonban mégsem érezte magát.

Ezután mégis megtörtént a fordulat; kapcsolatba került néhány kereszténnyel, akiket az üldözés Nyugat félreeső hegyeibe űzött. Néhány vallási könyv is volt velük. Lu érdeklődni kezdett irántuk, és minél többet olvasott belőlük, annál inkább felismerte, hogy életének teljességét hamis utakon kereste. Megtért, és 1853-ban Jeromos névre keresztelték.

Számára a keresztség a múltjával való teljes szakítást jelentette. A kereszténységre szóló meghívása egyet jelentett küldetésével. Nemcsak keresztény életre törekedett, hanem másokat is el akart vezetni Krisztus igazságára. Ezek a ,,mások'' elsősorban a háza népe voltak: szülei, felesége és gyermekei. Anyja és felesége kivételével megnyerte őket az új út számára.

Ezután meghalt a felesége. Jeromos csak most ismerte fel, mit jelentett a ház számára: semmi sem ment a háziasszony rendező keze nélkül. A szokásnak megfelelően a házasságközvetítőhöz fordult. Ez elküldte a menekült keresztények hitoktatónőjéhez, Liu Ágotához, aki a kínai keresztény közösségekben a szerzetes nővéreknek megfelelő szüzek közé tartozott, és megneheztelt, amiért egy férfi őt akarta megszerezni. Jeromosnak jóvá kellett tennie hibáját, és bocsánatot kellett kérnie.

Akár büszkeségében, tekintélyes férfiúi helyzetében érezte magát megbántva, akár mert a keresztény családokban nem talált magához illő nőt, mindenesetre feleségül vett egy pogány nőt. Ezzel magára vonta a keresztények felháborodását. Először nem törődött vele, később azonban belátta hibáját, és megkísérelte jóvátételét. Úgy gondolta, a nyilvános bűnbánat nem elég; nem nyugodott addig, míg feleségét is el nem vezette a keresztséghez.

Buzgósága most már nem ismert határt. Idővel több mint kétszáz földijét nyerte meg Krisztus hitének. Egy pajtában gyűjtötte őket össze imádság és oktatás végett; a nők -- kicsinyeiket a hátukra kötve -- az egyik oldalon, a férfiak -- gyakran füstölgő pipával -- a másikon, közöttük pedig Jeromos.

Egy azonban hiányzott ennek a közösségnek: a pap. A szomszédos tartományban, Kvangsziban élt egy francia pap, Boldog Chapdelaine Ágoston (lásd: 115. o.). Amikor Jeromos útnak indult hozzá, nem sejtette, hogy micsoda veszélybe kerül. Chapdelaine atyával együtt letartóztatták és bíró elé állították, végül sikerült visszanyerniök a szabadságot.

Egy évvel ezután Chapdelaine vértanúhalált halt Krisztusért. Eközben Jeromos szüntelenül apostolkodott hazájában. Néha messzebbre ment, mint amennyire az okosság engedte volna. Éppenséggel felingerelt másokat. Bosszút forraltak ellene, és elérkezettnek látták rá az időt, amikor a keresztények hírhedt ellensége, Tai vette át a tartomány kormányzójának hivatalát. Saját nagybátyja, aki unokaöccsének birtokára áhítozott, szolgáltatta ki Lut ellenségeinek. A közösség esti imája alkalmával tartóztatták le egy másik vezető katolikussal együtt. Kihallgatása után ugyan visszatérhetett a családjához, de bizonyos volt abban, hogy ez a halasztás csak ,,kegyelmi időhaladék''. Megtette utolsó intézkedéseit, megvigasztalta feleségét és gyermekeit, s utolsó éjszakai órái alatt elkészült a végsőkre.

A következő reggel csakugyan mindent előkészítettek a kivégzésére. A kormányzó még egy hiábavaló kísérletet tett, hogy elpártolásra késztesse, majd kimondták a halálos ítéletet. 1858. január 28-án Lu Jeromossal és társaival együtt halt meg Liu Ágota hithirdetőnő is a hóhér bárdja alatt.

1909. május 2-án X. Pius pápa szentté avatta a vértanúkat.

Tirolban született. Középiskolai tanulmányait Bressanoban végezte. Ugyanitt szentelték pappá, és mint segédlelkész muködött a Szent Márton templomnál. Ez idotájt alakult meg az Isteni Ige Társaság a hollandiai Steyl-ben (B. Janssen Arnold alapította). József atya az elsok között lépett be a rendbe. 1879-ben Kínába küldték. Ápr. hónapban érkezett Hongkongba. Egy év múlva annyira haladt a kínai nyelvben, hogy már tudott gyóntatni. Több missziós helyet bejárt, hogy ismerkedjék Kínával és népével. 1880-tól kínai öltözetben járt. 1882-ben rendtársával, Anzer püspökkel önálló missziós területet kap Dél-Shantungban. A lakosság száma 12 millió, a keresztények száma kb. 200. Itt élte áldozatos missziós életét sok viszontagság közepette. Egyszer (1889- ben) majdnem vértanú lett. Egy jóindulatú kínai vezeto mentette meg a félrevezetett tömeg ütlegelésétol. Máskor meg gyanútlanul imádkozta a breviáriumát egy halmon; nemsokára kínai nok csapatostul vonultak fel olajmécsessel, hogy „az európai ördögtol megsértett istenséget kiengeszteljék.” Az 1900-ban kitört nagy üldözés, a boxerlázadás elol a verbita atyák biztonságos helyre menekültek. Az üldözés elmúltával újra visszatértek missziós helyükre. Ebben az évben József atya lett a missziós területen élo verbiták tartományfonöke. Központi ház építésébe kezdett Taikiában. Nagy bölcsességgel, szelídséggel vezette a rábízottakat. Egyik levelében rendtársát a jókedv megorzésére buzdítja. 1904-ben meghalt Anzer püspök. Rendtársai József atyát szerették volna püspöknek, de más személyek; érdekek másképp döntöttek. 1907-ben a verbita misszió 25. évében így számolt be az elért eredményrol: 25 évvel ezelott 158 kereszténnyel kezdtük. Ma 40 ezer a keresztények száma és ugyanannyi a hitújoncé. Ugyanez év decemberében tífuszban megbetegedett. Mikor közel érezte végét, bocsánatot kért mindenkitol, a nevén lévo ezer márkát szétosztotta a rendtagok között, kérve, hogy ki-ki mondjon érte egy-egy szentmisét. „Teljes bizalommal halok meg az isteni Szív iránt - mondta -, bízva védoszentemben, Szent Józsefben, a haldoklók patrónusában. Összes testvéreimtol kérem a megemlékezést rólam, valahányszor a szentmisét bemutatják. A szép mennyország egyesítsen bennünket mindörökre.” Küzdelmes, szép életét szép halállal fejezte be, VI. Pál pápa avatta boldoggá 1975-ben. Elsosorban a verbita rend tekinti sajátjának, de a ferences III. rend is magáénak mondhatja: életében a ferences III. rendhez tartozónak vallotta magát és ferences erényekkel tündökölt.

„A kínai nem vallástalan. Ha Európa ma keresztény lenne, mint ahogy lehetne, és lenni kellene, meg vagyok gyozodve: akkor egész Kína keresztény lenne. De Európából a szél nagyon hidegen és gonoszul fúj. Ezért félek, hogy a szegény kínaiak pogányok maradnak, és még rosszabbakká lesznek a pogányoknál. Imádkozzanak ezért Kínáért.”