Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

ALBERTONI Boldog LUDOVIKA özvegy - WARD MÁRIA rendalapító - Szent Mauvszim atya - Irgalmas Szent Paulin püspök - PENYAFORTI SZENT RAJMUND

2020. január 23. - Andre Lowoa

ALBERTONI Boldog LUDOVIKA özvegy, III. r. (1471-1533)

Elokelo római családból származott. Kiváló erényei miatt már hajadon korában leánytársai példaképe lett. Jakab nevu nemes ifjúhoz adták férjhez. A házasságból három leány született, akiket Ludovika istenszeretetre és a bun kerülésére nevelt. Férje halála után felvette a ferences III. rend ruháját és abban járt. Az imának, önsanyargatásnak, jótékonykodásnak élt. A szegényeken legszívesebben titokban segített. Megtette, hagy a kenyérbe rejtette a pénzt s így segített a rászorulókon. Amikor maga is szegénnyé lett, örült, hogy hasonlóvá lehetett a szegény Üdvözítohöz. 1527-ben átélte Róma feldúlását V. Károly császár zsoldosai által. Sokat elmélkedett Jézus szenvedéseirol, követve a ferences hagyományt. Megkapta Istentol a könnyek adományát. Gyakran sírt Jézus szenvedése és saját bunei miatt. A ferences hagyomány·tud csodáiról, jövendöléseirol is. Az elore megmondott napon, 1533. jan. 31-én halt meg. Sírja a Tiberis-menti Szent Ferenc templomban (S. Francesco a Ripa) egy oldalkápolnában van. Ezt a kápolnát még életében építtette családja. Ludovikát 1671-ben avatta boldoggá X. Kelemen pápa. A boldoggá avatás után hamarasan, 1675-ben Bernini, a híres szobrászmuvész gyönyöru márványszobrot faragott: a haldokló Ludovikát ábrázolja. Szent Ferenc idejében a mostani templom közelében zarándokház volt, Szent Ferenc itt szokott megszállni társaival, amikor Rómában járt. A közelben van Settesoli „Jakóba testvér” háza, aki vendégül szokta látni szeráfi atyját. Tetemesen hozzájárult a Vízparti Szent Ferenc templom építési költségeihez.
„Ügyeljetek, hogy ne az emberek szemeláttára s az o kedvükért tegyétek a jót, így semmi jutalom nem vár reátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.” (Mt 6, 1-4).
Imádság:

Istenünk, Boldog Ludovika különösen kitunt a szegények iránti szeretetben; közbenjárására add, hogy téged minél jobban szeressünk, felebarátainknak pedig szolgálatára legyünk. Krisztus, ami Urunk által.



Boldog Margit szerzetes, † 505


WARD MÁRIA rendalapító

*Mulwith, 1585. január 23. +Hewarth, 1645. január 30.

1585. január 23-án született, amikor I. Erzsébet idejében a katolikusokat elkeseredetten üldözték. Olyan környezetben nőtt fel, amely vallását buzgón gyakorolta, és szilárdan kitartott a katolikus Egyház iránti hűségében. Szülei gyakran kockáztatták az életüket, amikor papot rejtettek el a házukban. Nagyanyjának, Wright Orsolyának, akinél Mária korai gyermekségének néhány évét töltötte, a hite miatt tizenegy évig tartó fogságot kellett elszenvednie. Mária éber lélekkel fogadta magába a nagy angol hitvallókról és vértanúkról szerzett értesüléseit.

Isten gazdag adományokkal halmozta el: kiemelkedő természetes bájjal, világos értelemmel és hajlíthatatlan akaraterővel; ő pedig fel is használt mindent, hogy mindig mindenben Isten nagyobb dicsőségére járjon el.

 

Már korán érezte szerzetesi hivatását. Mivel Angliában minden kolostort feloszlattak, külföldön akarta célját elérni. Családja és barátai ellenezték tervét; árulásnak tűnt számukra, hogy olyan időben, amikor a fenyegetett angol egyház rászorul minden hű gyermeke tevékenységére, valaki a kolostor békéjébe akar visszavonulni. Ugyanakkor a westmorelandi gróf örököse Mária kezére pályázott, s ezzel a házassággal sokat nyert volna a katolikusok ügye. Kezdetben Mária gyóntatóatyja is úgy látta, hogy ez a kapcsolat Isten akarata, csakhamar felismerte azonban, hogy felfogása keresztezi Isten terveit. A huszonegy éves Mária a flandriai Saint-Omer klarissza kolostorába került. (A rend megválasztásában teljesen papi tanácsra hagyatkozott; kívánsága csak az volt, hogy ,,a legszigorúbbat válassza, hogy lelkét ne csak részben, hanem teljesen és mindenestül Istennek adhassa''.) Azt remélte, hogy a visszavonult szemlélődésnek és a zsolozsma istendicséretének élhet majd, de a helyét a kolduló nővérek között jelölték ki. Naponta be kellett járnia a környék falvait, s gyakran gúnyos beszédek kíséretében, és az összeroskadásig kimerülve élelmet gyűjteni a kolostor számára. Nehezítette helyzetét egy térdén támadt gennyes kelevény. Mária mindenben Isten akaratát látta, de csaknem egy év múlva a kolostor általános vizitátora alkalmatlannak találta erre az életmódra. Letette a szerzetesi ruhát, elhagyta a vallon konventet, és egy sugallat hatására ugyanott kolostort akart alapítani a klarissza rend angol tagjai számára, s erre a célra fordította vagyona nagy részét.

Novíciaként belépett az új kis közösségbe, ahol imádkozva és vezekelve mélységes belső békét élvezett. Csakhamar úgy érezte azonban, hogy Isten ellenállhatatlan erővel ragadja meg; így közölte később: ,,Legnagyobb vigasztalásom annak felismerése volt, hogy Istennek terve van velem. Eközben megmutatkozott számomra, hogy nem kell megmaradnom Szent Klára rendjében; valami mást kellett tennem, de hogy mit és milyen természetű dolgot, azt nem láttam és nem is tudtam kitalálni. Csak azt értettem meg, hogy ez valami jó és Isten akarata szerinti dolog lesz.''

Hónapokon át próbálta Mária főnöknője parancsára félretenni ezt a megtapasztalását, mint amit az ördög az ő megzavarására sugallt, és a számára oly kedves kolostori életet tovább folytatni. Végül azonban Isten egyértelmű hívását kellett felismernie, s meg nem értve és megvetetten elhagyta a kolostort.

 

Miután így három évet a kontinensen időzött, visszatért a családjához Londonba. A következő hónapokat világi apostolkodással töltötte. Haldoklókat és betegeket látogatott, előkészítette őket a pap jövetelére, gyermekeket oktatott a hitigazságokra, gondozta a szegényeket, báli ruhában elvegyült a nemesi társaságban, arra gondolva, hogy itt is embereket vezessen vissza az Istenhez. Mária csakhamar talált fiatal munkatársakat. Amit azonban tenni tudtak, csekély volt. Szükségesnek látszott, hogy Anglia fiatalságát a hit alapjaira oktassák, és meg is erősítsék benne, hogy később képviselhessék majd hazájukban a katolikus Egyház ügyét. Mária biztos helyen, a kontinensen telepedett le, első hét társnőjével és növendékeinek egy csapatával, s Saint-Omerben megalapította első iskoláját. Az oktatás és (járványos időkben) a betegek ápolása mellett az ,,angolkisasszonyok'' a kor özvegyi ruhájába öltözve apácaéletet éltek, de klauzúra és zsolozsma nélkül. Voltak, akik ezt nehezményezték, mert nem felelt meg az Egyház hagyományának. Ward Máriától azt kívánták, hogy közösségével csatlakozzék valamelyik meglévő női rendhez, és hogy jóváhagyott regula szerint éljen. Ő ezt elutasította, de nem tudta megmagyarázni, hogy valójában mit akar intézetével, miután ő maga évek óta bizonytalanságban maradt felőle. Végre 1611-ben megkapta Isten titokzatos útmutatását, és felismerte célját. Megbízatásának végrehajtása minden ellentmondással szemben könnyű lett számára, összevetve a korábbi évek sötétségével. Arra törekedett, hogy Isten akaratával szembe ne állítson önmagában semmiféle akadályt, hogy Isten végrehajthassa általa művét.

 

Miközben a tagok száma és munkája is megnövekedett a kontinensen, Mária visszatért Angliába, és Londonban megalapította első házát. Tevékenysége nem maradt sokáig elrejtve. Fejére nagy vérdíjat tűztek ki. Legelkeseredettebb ellensége, a canterbury anglikán érsek azt mondta róla: többet ártott, mint sok pap, és szívesen kicserélte volna hat-hét jezsuitával. Miközben országszerte kutattak utána, tárgyalás végett önként a palotába ment, és amikor hiába várt üldözőire, belevéste nevét az egyik ablakba.

Attól kezdve életének nagy részét a kontinensen töltötte; egyre újabb házakat alapított, és fáradozott az egyházi jóváhagyásért. Ma érthetetlennek tűnhet, hogy eszméje: ,,valamiféle vegyes életmód'' -- tudniillik a kolostori élet összekapcsolása ,,a felebaráti szeretetnek a kolostoron belül el nem végezhető gyakorlataival'' -- oly nagy ellenállásra talált. Ennek történeti alapjai összetettek. Szerepet játszhattak benne a személyét és művét ért rágalmak, továbbá a jezsuita rend tagjainak ellenállása is, akik féltek a ,,második rendtől''. Más oldalról mint ,,jezsuita nők'' ellen -- ahogy a nép nevezte őket -- a jezsuita rendnek az Egyházon belüli ellenfelei léptek fel velük szemben. Mária következetes törekvése, hogy intézetét (Institutum Beatae Mariae Virginis = A Boldogságos Szűz Mária Intézete) közvetlenül a pápának rendelje alá, ellenfeleket támasztott számára a püspökök között.

A Szentszék elé terjesztette intézetének tervét, római útra is vállalkozott, hogy ügyét maga tárja a pápa és a bíborosok elé; házat nyitott Rómában, hogy mindenki meggyőződhessen ügyének igaz voltáról -- mindez mégsem tudta feltartóztatni az intézetre mért megsemmisítő csapást. Voltak már házai Saint-Omerben, Londonban, Ličge-ben, Kölnben, Trierben, Rómában, Nápolyban, Perugiában, Münchenben, Bécsben, Pozsonyban; az intézet taglétszáma már százakra emelkedett, amikor VIII. Orbán pápa 1631-ben kiadott bullájával feloszlatta. Magát Máriát mint eretneket egy müncheni klarissza kolostorban őrizték. Halálos betegen elmondhatta: ,,Sohasem mondtam vagy tettem semmit, sem nagyot, sem kicsit Őszentsége vagy a szent Egyház tekintélye ellen''. Inkább lemondott volna a haldoklók szentségéről, mint hogy a visszavonás látszatába keveredjen. Visszanyerte egészségét, és három hónap múlva elengedték a fogságból. Életműve darabokban hevert, házait feloszlatták, a nővéreket hazaküldték. Mária azonban töretlen erővel indult el harmadik római útjára, és a pápa lába elé vetette magát, aki megengedte, hogy néhány társnőjével együtt az ő különleges felügyelete és oltalma alatt megnyisson egy házat, és lányok nevelésével foglalkozzék. Müncheni házát is visszaállíthatta. Lassanként újból növekedni kezdett alapítása.

Mária azonban arra érezte magát hivatottnak, hogy visszatérjen hazájába. Anglia megtérítésének szentelte élete utolsó éveit Londonban és Yorkban. 1645. január 30-án halt meg.

Alapításának jóváhagyását nem érte meg. 1703-ban a szabályzata jóváhagyást nyert ugyan, de 1749-ben XIV. Benedek pápa megtiltotta, hogy rendalapítóként tiszteljék. Ezt a tilalmat 1908-ban X. Pius feloldotta, miután az angolkisasszonyok rendjét már 1877-ben jóváhagyták. 1978-ban kapta meg a rend a Szent Ignác-i konstitúciók használatának jogát.

XII. Pius a világi apostolok 1951-ben tartott kongresszusán úgy emlékezett meg Ward Máriáról, mint aki ,,a katolikus Angliával ajándékozta meg az Egyházat történelmének legsötétebb és legvéresebb óráiban''. A mai Egyház feladata, hogy méltányolja Ward Mária apostoli eszméjének hatékonyságát és személyének sugárzó erejét.



Szent Mauvszim atya

Szentünk a IV. században élt Szíriában. Falujában egyszerű nevelést kapva jó előmenetelt tett a keresztény erényekben. Később egy helységnek lett szellemi vezetője. Azt tette és mondta, ami az Isten törvényében van. Önkéntes szegénységet vállalt magára és teljesen átadta magát a szegények szolgálatára. Kunyhójában az egyik edény a kenyéré volt, másik az olajé. A szükséget szenvedőt saját kezével elégítette ki, és a két edény mindig tele volt. A IV. század végén hunyt el.



Irgalmas Szent Paulin püspök

Paulin a franciaországi Bordeauxban született nemes és gazdag családból. Kiváló képesítést kapott, a szenátori tisztségig vitte. Házasságra lépett, és 25 éves korában felesége térítette a keresztény hitre. Megismerve az igaz hitet, Paulin lemondott a tisztségről eladta gazdag vagyonát és a keresztény szeretet cselekedeteire fordította. Mivel nem volt gyermekük, árvákat fogadtak örökbe és nevelték őket. Azután feleségével Spanyolországba utaztak és Barcelona környékén teljes önmegtartóztatásban éltek. Szent életéért Barcelona lakói kérésére pappá szenteltette magát. Később a kampániai Nólába ment, ahol a püspök halála után őt kívánták püspöknek. Egész lélekkel állt be utána püspöki hivatásának gyakorlásába. Amikor Alarik gótjai kifosztották Nólát is, a szent főpap az egyház kincseiért egymásután váltotta ki a keresztény foglyokat. Egy özvegyasszony egyetlen fiáért már nem tudott fizetni. Őmaga lett a váltságdíj érte. Afrikában mint kertész szolgált a király rokonánál. Amikor felismerték a többi rabbal együtt hazaküldték. Paulin 431-ben fejezte be életét istenes halállal, közvetlenül a Liturgia után.



PENYAFORTI SZENT RAJMUND 1175 Barcelona közelében született, Pennafort várában. Családja a királyi házzal állt rokonságban. Tehetségesen tanult, híres tanár volt.


A barcelonai egyházmegye kanonokja lett, majd a domonkos rendbe lépett. IX. Gergely pápa rendeletére az egyházjogi dekretálisok gyűjteményét állította össze.

Később rendje elöljárója lett, igen jó szabályokkal kormányozta rendjét. A bűnbocsánat szentségének jó és gyümölcsöző kiszolgáltatásáról szóló 'Summa casuum' című írása kiemelkedő.

Támogatta a fogolykiváltók rendjének megalakulását és működését.

1275. január 6-án halt meg Barcelonában. 1601-ben avatta szentté VIII. Kelemen pápa, 1671-ben került be a római kalendáriumba, akkor január 23-ra. A liturgikus reform során került ide, közelebb halála napjához.


Példája:
Legyél sokoldalú és nagyon szorgalmas!

süti beállítások módosítása