Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Via Crucis. Az üldözöttek keresztútja (1955-ból)

2014. április 04. - Andre Lowoa

IX. állomás
Jézust harmadszor esik el a kereszt alatt
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mind: Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.

Pap: Litvániában, Lettországban, Észtországban harmadszor roskad össze az Egyház az üldözések alatt.

Nagy volt már a veszteség az 1940-es elsô kommunista megszállás alatt. A totális háború kétszer pusztította végig az országot és ezt tetézte az egyházellenes nemzeti szocialista megszállás. De a borzalmas terror a második kommunista megszállással szakadt csak igazán a balti államok Egyházára és népére. Hogy minden ellenállást már eleve megtörjenek, a legóvatosabb becslések szerint is, ezen országok a legjobbjai közül 900.000-et hurcoltak el. Tizenegy fôpásztorból hármat megölte, nyolc nyom nélkül eltűnt. A hívek ma csak pincékben, mocsarak közt, erdôkben elrejtôzve gyakorolják vallásukat. Litvánia 1200 templomából csak 60 istentiszteletek céljaira. A többi vagy romokban hever, vagy mozi, tánclokál és hasonló célokra igénybe véve megszentségtelenítve áll. A kommunisták azon dolgoznak, hogy a 700 éves balti népeket is teljesen megsemmisítsék.
Litvániában a teljesen lerombolt Mária kegyhely, Ostra Brama szinte szimbólum a balti államok sorsára: ,,Ó mindazok, akik átmentek az úton figyeljetek föl és nézzétek van-e oly nagy fájdalom, mint az én fájdalmam.''
Pap: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Mind: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Pap: Imádkozzunk a Szűz Anyához az ô teljesen romokban álló litván kegyhelyérôl, Ostra Bramából.
Mind: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz minket minden veszedelemtôl, mindenkor dicsôséges és áldott Szűz! Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.
Pap: Imádkozzunk azokért, akik eltértek az Úr útjáról és azokért, akik veszélyben vannak, hogy az üldözések miatt megtagadják hitüket.
Imádkozzunk az Irgalmasság Anyjához és a Hitvallók Királynôjéhez.
Mind: Üdvözlégy Mennyország Királynéja, Irgalmasság Anyja, élet édesség, Reménység, üdvözlégy. Hozzád kiáltunk Évának számkivetett fiai, hozzád sóhajtunk a siralom völgyébôl. Azért Szószólónk fordítsd reánk irgalmas szemeidet s Jézust, méhednek áldott gyümölcsét nekünk ez élet után mutasd meg. Óh irgalmas, óh kegyes, óh édes Szűz Mária!
Mind: Üdvözlégy...

X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mind: Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.

Pap: Ukrajnában a Rómához hű Egyházat minden életlehetôségétôl megfosztották, látható alakban nem mutatkozhat. Kelet-Ukrajnában már a második világháború közötti idôben teljesen elnyomták az Egyházat. Moszkva 1948-ban kihirdette, hogy az egykor Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajnában, sôt a ruthéneknél is feloszlott a görög katolikus Egyház. Ez 300 pap, 9 püspök, 9 szerzetesrend, 4 szeminárium liquidálását jelentette. A 6 millió nagy részben a Szent Székhez hű lakosságot halálra vagy számkivetésre ítélték. Egy hatalmi szóval összehívott Synodus proklamálta az egyház egyesülését Moszkvával.
Pap: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Mind: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Pap: Imádkozzunk a Szűz Anyához az ô legnagyobb ukrajnai kegyhelyérôl,
Kievbôl.
Mind: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz minket minden veszedelemtôl, mindenkor dicsôséges és áldott Szűz! Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.
Pap: Imádkozzunk mindazokért, akik a keleti országokban börtönben vagy
internáló táborokban vannak.
Mind: Emlékezzél meg, ó legkegyelmesebb szűz Anya, Mária, hogy még sohasem lehetett hallani, hogy te valakit gyámoltalanul magára hagytál volna, aki oltalmadat kérte és pártfogásodért hozzád folyamodott. Én is hasonló bizalommal lelkesítve, hozzád sóhajtok, ó szüzek Szüze! angyalok királynéja, a mi Urunk, Jézus Krisztus Anyja! Hozzád tekintek fel, ó vezércsillaga e zajos élettengernek! Én, nyomorult bűnös, sírva és zokogva lábaidhoz borulok. Ne vesd meg könyörgésemet ó hatalmas Asszonya a világnak és Anyja az örök Igének, hanem fordítsd reám figyelmedet és hallgasd meg kérésemet e siralom völgyében, most és fôképp halálom óráján, ó irgalmas, ó kegyes, ó édes szűz Mária. Amen

XI. állomás
Jézust keresztre feszítik
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mind: Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.

Pap: Oroszországban az Egyház már régen a kereszten függ. Valamikor Oroszországban 7 millió katolikus volt, 5 egyházmegyében. Mogilew egész Szibériával a világegyház legnagyobb egyházmegyéje volt. 1939-ben már egyetlen püspök sem volt hivatalában, kettôt közülük tarkólövéssel végeztek ki. Összesen 2 papot hagytak meg. A vértanúk százai, kik papjaikat a halálba követték fényesen igazolják az orosz katolikus Egyház hôsiességét.
Az ortodox egyház ezzel szemben egész hierarchiájával a kommunizmus megvetett eszközévé alacsonyodott le.
Sok egyszerű hívôben csodálatos-sejtett módon tovább él a kereszténység, sôt nem egy kommunista nevelésben részesült ifjú ezer és ezer akadályon át megtalálja az utat Krisztus tanításához és keresztjéhez.
Pap: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Mind: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Pap: Imádkozzunk a Szűz Anyához az ô egyetlen oroszországi kegyhelyérôl, a Kremlbôl.
Mind: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz minket minden veszedelemtôl, mindenkor dicsôséges és áldott Szűz! Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.
Pap: Imádkozzunk azokért, akik a keleti országokban embertelen kínzásoknak vannak kitéve. Imádkozzunk Máriához a Kereszten Szenvedô édesanyjához.
Mind: Üdvözlégy Mária, tengernek csillaga,
Mindenkor Szűz Anya, mennyország kapuja.
Téged kérünk, hallgass minket,
Szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!


XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Pap: Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged.
Mind: Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.

Pap: Gondoljunk arra, hogy Kínában, Észak-Koreában és Indokínában az ifjú Egyház mennyi szép jelét adta a vértanúságnak, pedig a régi és új pogányság sötétsége veszi körül.
A 4 millió katolikust, kik 20 egyháztartományban 79 suffraganpüspökségben és 38 prefektúrában élnek a vörös diktatúra véresen üldözi. A népet mesterségesen felizgatják a püspökök és papok ellen és mindenüktôl megfosztva népbíróságoknak szolgáltatják ki ôket. A bennszülött papok és hívek a vértanúságig hűek Krisztushoz és helytartójához, a Szentatyához.
Indokínában a most nemrég dúlt háborúban kommunista bandák szörnyű kegyetlenséggel egész katolikus falvakat mészároltak le.
A gyermekeket, asszonyokat, öregeket is. Elhagyva mindenüket, százezrek menekülnek, hogy a legdrágábbat, hitüket megtarthassák.
Pap: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Mind: (énekelve) Könyörülj Uram, könyörülj népeden,
Kit megváltottál drága Szent Véreden.
Pap: Imádkozzunk a Szűz Anyához az ô Sanghai melletti kegyhelyérôl Zose-bôl.
Mind: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz minket minden veszedelemtôl, mindenkor dicsôséges és áldott Szűz! Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.
Pap: Imádkozzuk el a vértanúkkal a Hiszekegyet a keleti országok elhagyott haldoklóiért, hogy vérük gyôzelmesen pecsételje meg a Hiszekegyet.
Mind: Hiszekegy...

süti beállítások módosítása