Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

„Vigyázz magadra és a tanításra! Légy állhatatos ezekben, mert ha ezt teszed, üdvözíted magadat is, meg azokat is, akik hallgatnak téged.” (Tim. 4, 16)

2017. szeptember 22. - Andre Lowoa

Eucharisztia (már 3 éves)

VILLANOVAI SZENT TAMÁS érsek

2017. szeptember 22. - Andre Lowoa
VILLANOVAI SZENT TAMÁS érsek
*Fuentellana, 1488. +Valencia, 1555. szeptember 8.
Tamás Fuentellanában született, és Villanueva de los Infantesben nőtt fel. Apja, aki molnár volt, a péntekenként őrölt lisztet elosztotta a szegények között. Anyját is jótékonyságáról ismerték. Tamás utánozta a szüleit: gyermekként gyakran elajándékozta a reggelijét, sőt még ruhadarabjait is a szegényeknek.
Korán megmutatkozott, hogy átlagon felüli képességekkel rendelkezik, így hát tizenhat évesen az alcalái egyetemre küldték. Két évvel később meghalt az apja; egy házat és némi pénzt hagyott rá. Tamás hazatért, a pénzt szétosztotta a rászorulók között, a házat pedig anyja beleegyezésével kórházzá alakította át. Ezután visszament az egyetemre és teológiát tanult. Már huszonhat évesen filozófiát és teológiát tanított az alcalái egyetemen. Ragyogó tanár hírében állt. Kétévi tanító tevékenység után ott hagyta a professzorságot, és belépett az ágostonosok rendjébe. Rendtársai csodálták a csendes, szerény novíciust.
1518-ban pappá szentelték. Most már a kolostorban is kellett teológiát tanítania. Csakhamar keresett gyóntatóatya és igehirdető lett. V. Károly császár udvarába akarta vitetni, ez azonban nem valósult meg.
1519-ben házfőnök, 1527-1529 között az andalúziai, 1534-1537 között a kasztíliai rendtartomány elöljárója lett. Egész csoport hithirdetőt küldött az Újvilágba, akik Mexikóban ma is létező rendtartományt alapítottak.
Imádság közben, különösen a szentmise alatt Tamás gyakran élt át misztikus eksztázisokat. Ezek gyakran kínosak voltak számára, és mindent megtett, hogy elrejtse őket. Így egy beöltözéskor mondott prédikációja alkalmával negyedórán át nem tudott beszélni. Amikor magához tért, bocsánatot kért: ,,Gyenge a szívem -- mondta --, és szégyellem, hogy ilyen alkalmakkor olyan könnyen elerőtlenedek. Megkísérlem, hogy megszabaduljak e hibámtól.''
Amikor 1542-ben a granadai érseki szék megüresedett, V. Károly császár érsekké akarta tenni, ő azonban olyan határozottan védekezett, hogy a tervről le kellett mondani. Amikor azonban nemsokára meghalt Valencia érseke, ellenvetése semmit sem használt; 1544-ben Valladolidban püspökké szentelték.
A következő reggel gyalog indult Valenciába. Anyja kérte, hogy útja során látogassa meg, de ő a Biblia szavaival válaszolt: ,,... az ember elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik...''. Úgy tekintette most magát, mint aki ,,házasságot kötött'' egyházmegyéjével. Ez azonban nem jelentette azt, hogy anyját kevésbé szerette vagy elhanyagolta volna; később úgy intézte, hogy egy szabad hónapját vele tölthette.
Amikor az új érsek szerény, elhordott szerzetesruhájában a nép ujjongása közepette bevonult székesegyházába, kanonokjait részvét fogta el a szegény ember iránt. Négyezer koronát küldtek neki, hogy magát és rezidenciáját is méltóságához illően rendbe hozhassa. A legbarátságosabban megköszönte, a pénzt pedig elküldte egy kórháznak. ,,Jobban dicsőíti Istent -- mondta --, ha a pénz a szegény betegek javát szolgálja, akiknek éppen égető szükségük van rá, mintha én adnám ki. Ugyan miért lenne szüksége egy szegény szerzetesnek bútorra?''
A székesegyház kanonokjai, akik sokat adtak a méltósággal teli fellépésre, gyakran szégyenkeztek érsekük miatt. Egyikük meglepte egy alkalommal, amikor éppen szerzetesruháját foltozta. ,,De excellenciád, ezt mégiscsak megcsinálja önnek bármelyik szabó egypár fillérért!'' -- vélte kissé bosszankodva. ,,De az a pár fillér egy szegény embernek talán az ebédjét jelenti'' -- jegyezte meg halkan az érsek. ,,Nagyon lekötelez a személyem körüli szorgoskodásával, de tudja, hogy sem az állásom, sem a kötelességem nem a ruházatomtól függ. Csak a rám bízott lelkekről kell gondoskodnom.'' -- mondotta más alkalommal. Amikor a kanonokok arra késztették, hogy hordja legalább a selyem püspöki kalapot, végre engedett. Olykor azonban rámutatott a kalapra, és nevetve mondta: ,,Ez az érseki méltóságom! Elöljáróim, a kanonok urak szükségesnek tartják, hogy hordjam, mert különben nem lennék érsek!''
Lelkiismeretesen látogatta egyházmegyéjének minden plébániáját. Mindenütt prédikált, és mindenütt érezhetővé vált a vallási élet új felvirágzása. Sikeresen fáradozott azon, hogy megvalósítsa a ma olyan magától értetődő területi püspöki konferenciákat; együttesen vitatták meg azután a visszásságokat, különösen a papság körében tapasztalható hibákat.
Tamás érsek mindig, minden munkája közben talált időt arra, hogy sok órát töltsön az Oltáriszentség előtt. Beosztottai nem szívesen zavarták meg, ha imába merülve látták. Amikor ezt észrevette, kiadta a parancsot, hogy azonnal hívják, ha látogatója érkezik; senkit sem akart megvárakoztatni.
Mindennap több száz szegény kereste föl az érseki palotát; mindegyikük kapott meleg ételt, egy pohár bort és pénzt. Az érsek gondoskodott a szegény árvákról is. Akkoriban igen gyakran megtörtént, hogy a nem kívánt gyermekeket kitették. Tamás érsek jutalmat ígért minden szolgájának, aki talált gyermeket visz a palotába.
Gyakran mondták neki, hogy a koldusok közt sok a munkakerülő csavargó, és az ilyenek nem érdemelnek támogatást. ,,Ha munkakerülők és csavargók -- válaszolta --, a kormányzó vagy a rendőrség dolga, hogy tegyenek valamit ellenük; az én kötelességem azonban az, hogy támogassam azokat az embereket, akik az ajtómhoz jönnek.''
Ami különösen feltűnt Tamásban, az a jósága és szelídsége volt, amely minden szívet megnyert számára. Amikor a tanácsosai egyszer szigorúbb intézkedésre ösztökélték, ezt válaszolta: ,,Az embereket inkább megnyerni, mint megharagítani akarom.''
Az egyik kanonok élete botrányt okozott. Tamás érsek különféleképpen megkísérelte már, hogy megtérésre késztesse, de hiába. Közölte a kanonokkal, hogy egy római útra kell vállalkoznia helyette, és ezért előzően egy időre az érseki rezidenciába kell beköltöznie. Az utazás kezdetét azonban újból és újból elodázta. Egy fél év alatt megtérítette a kanonokot az érsekkel való érintkezés; más emberként hagyta el a házat. Környezete pedig azt hitte, hogy Rómában töltötte el a hat hónapot.
Egy másik alkalommal, amikor egy papot kellett megintenie az életmódja miatt, az dühösen távozott. ,,Hagyják -- mondta az érsek a tanácsosainak --, az én hibám. Túl keményen bántam vele.''
Mindemellett, ha az egyházi fegyelemről vagy a jó példáról esett szó, szigorú volt. A fülébe jutott, hogy egy pap a nagypénteki liturgia alatt átkozódni kezdett, mert a kórus elfelejtett valamit. Erre a papra vezeklésül háromnapi szigorú böjtöt rótt ki, továbbá, hogy háromszoros alamizsnát adjon a szegényeknek, ezenkívül pedig két héten át nem volt szabad miséznie. Egy másik papot, aki megsértette a gyónási titkot, egész életére bebörtönöztetett.
Különlegesen törődött az úgynevezett moriszkókkal, az iszlám konvertitákkal, akiket Spanyolországban másodrendű keresztényeknek tekintettek, és akiknek nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök. Rávette a császárt, hogy alapítványt létesítsen, amelyből sajátosan erre a munkára képeztek ki papokat; ő maga iskolát alapított e megtértek gyermekei számára.
A sok rábízott lélekért való felelősségérzet súlyosan nehezedett Tamásra. ,,Sohasem féltem annyira, hogy kirekesztenek a választottak közül, mint amióta püspök vagyok'' -- szokta mondani. Különösen óvakodott attól, hogy e föld nagyjainak kegyét keresse. Egyszer magához hívatta V. Károly császár. Tamás püspök éppen egy prédikációját készítette és kimentette magát.
,,Bárcsak minden szerzetesnek ilyen lelki szabadsága volna, mint neki!'' -- kiáltott fel a császár.
1555-ben Tamás érsek úgy érezte, hogy meggyengült egészsége miatt hivatalát már nem tudja ellátni, ezért vissza akart vonulni. Mielőtt azonban erre sor került volna, meghalt. Előzően mindenét elajándékozta, még az ágyát is; csak azt kérte, hogy kölcsönvehesse addig, amíg szüksége lesz rá, hogy rajta halhasson meg.
Tamás érseket 1618-ban boldoggá, 1658-ban pedig szentté avatták.

SZENT MÓR és TÁRSAI vértanúk - Szent Péter, az előbbi vámos

2017. szeptember 22. - Andre Lowoa
SZENT MÓR és TÁRSAI vértanúk
+Agaunum, 284--293 között(?).
Már a 2. századból maradtak fenn tudósítások, amelyek arról értesítenek, hogy keresztények csoportosan lettek vértanúk. Különösen a császári hadseregben fordult ez elő, mert az üldöző rendeletek a katonákra fokozott szigorral voltak érvényesek. A keleti egyház a negyven szebasztei vértanút (lásd: 136. o.) ünnepli, a latin egyház pedig a thébai légióról emlékezik meg.
Mauritius és társai (név szerint: Exsuperius, Candidus, Victor, Innocentius és Vitalis) a thébai légió katonáiként szolgáltak. A légió onnan kapta a nevét, hogy tagjai az alsó-egyiptomi Théba környékéről származtak. Ez a vidék nagyon korán befogadta az Evangéliumot, ezért semmi lehetetlenség nincs abban, hogy ezek a katonák valamennyien keresztények voltak.
A hagyomány szerint vértanúságuk helye a mai Svájc területén lévő Agaunum (a mai Saint-Maurice, a Genfi-tótól keletre). 293 előtt kellett meghalniuk Krisztusért, mert Nagy Konstantin atyja, Konstantius Chlorus ezt a területet 293-ban kezdte kormányozni, és arról volt nevezetes, hogy egyetlen embert sem végeztetett ki keresztény hite miatt.
A thébai légió vértanúságát Szent Eucherius lyoni püspök (+450 körül) régi hagyomány alapján így beszéli el:
Maximianus, Diocletianus társcsászára a keresztények üldözésére indult. Aki meg merte vallani Krisztust, megkínoztatta vagy megölette. S ha éppen nem kellett hadat viselnie, katonáit is a keresztények ellen vetette be. Volt a hadseregében egy légió, melynek katonái Thébából valók voltak, ,,járatosak a hadviselésben, erényekben nemesek, de még nemesebbek a hitükben; a császárért bátorsággal, Krisztusért áhítattal harcoltak. Fegyverben sem feledkeztek meg az evangéliumi parancsról, mert megadván a császárnak, ami a császáré, Istennek is megadták, ami Istené. Amikor megérkezett a császári parancs, hogy a sereg induljon a keresztények ellen, ez a légió megtagadta az engedelmességet.
Maximianus ott járt a vidéken, nem messze a légió táborhelyétől. Amikor jelentették neki a történteket, éktelen haragra gyulladt... Megparancsolta, hogy tizedeljék meg őket és akire a sors esik, karddal öljék meg. Így akarta megfélemlítéssel engedelmességre kényszeríteni a többieket. Amikor az első tizedelés megtörtént, megismételte a parancsot, ami együtt járt az indulás előtti áldozatbemutatással is. A thébaiak tábora nyíltan megtagadta mind az áldozatbemutatást, mind az indulást. Megvallották, hogy csak az örökkévaló Istent imádják, s inkább meghalnak, mint hogy keresztény hitük ellen tegyenek. A császár tehetetlen dühében ismét tizedelést rendelt el''... Ekkor Mór volt a többiek lelkesítője. Így beszélt a császárhoz:
,,A katonáid vagyunk ugyan, Császár, de szabadon megvalljuk, hogy Isten szolgái is vagyunk. Neked katonai szolgálattal, neki ártatlansággal tartozunk, Tőled zsoldot kapunk, Tőle az élet kezdetét kaptuk. Abban, amit parancsolsz, neked nem engedelmeskedhetünk, mert nem tagadhatjuk meg a teremtő Istent, aki a mi teremtőnk, de akár akarod, akár nem, neked is Urad és Teremtőd. Ha nem olyasmit parancsolsz, amivel őt megbántanánk, ahogy eddig, most is engedelmeskedünk, de ha másként van, akkor inkább engedelmeskedünk Neki, mint neked. Felajánlottuk neked, hogy ellenségeid ellen harcolunk, de gonoszságnak tartjuk, ha ártatlanokra emelünk kezet. A gonoszok és ellenségek ellen jobbunk fegyvert ragad, de képtelen ártatlan polgárokat megsebezni.
Nem felejtettük el, hogy a polgárokért és nem a polgárok ellen álltunk fegyverbe. Mindig az igazságosságért, a jóságért, az ártatlanok megvédéséért harcoltunk, eddig ezekért vállaltuk a veszélyt. Harcoltunk hűségből, de hogyan lehetnénk hűek hozzád, ha most hűtlenek lennénk Istenhez? Először Istenre, utána a császárra esküdtünk; ha megszegjük az elsőt, ki kötelezhet a második megtartására?
Azt parancsoltad, hogy induljunk és kutassuk fel a keresztényeket. Ne keress másutt keresztényeket, előtted állnak, akik vallják mindenek teremtő Atyaistenét és hiszik az ő Fiát, Jézus Krisztust mint Istent. Láttuk, hogy öletted meg társainkat, vérükből ránk is hullott, mégsem siratjuk szent bajtársaink halálát és nem temetjük őket jajgatással. Inkább hálát adunk értük és örömmel állunk testük mellett, mert méltónak találtattak arra, hogy Istenért szenvedjenek.
És most, lássad, az életveszély nem indít zendülésre, nem ragadunk fegyvert ellened, jóllehet nincs reményünk az életre. Kezünkben a fegyver és lásd, nem állunk ellen: mert meghalni akarunk, s nem azt, hogy lemészároljatok, s inkább akarunk ártatlanul meghalni, mint gonoszul életben maradni. Bármit parancsolsz, hogy megégessenek, megkínozzanak, karddal megöljenek, elfogadjuk. Keresztények vagyunk, nem lehetünk katonáid a keresztények üldözésében.''
A császár parancsot adott, hogy a légió minden tagját karddal öljék meg. Ők pedig mint a bárány, letették fegyverüket és szelíden várták a halált.
A vértanúk sírja fölé hamarosan templom épült. Ezt az idők folyamán átépítették, kibővítették, majd kolostor épült melléje és a Szent Mórról elnevezett apátságban mindmáig őrzik a vértanú katonák tiszteletét. Mórt a neve miatt a késő középkorban sötétbőrű lovag vagy katona képében szokták ábrázolni. A középkori lovagrendek és katonák a védőszentjüknek tekintették.
Szent Móric (Mauricius)     vértanú † ~ 300


Szent Péter, az előbbi vámos.
Szent Péter I. Jusztinián császár alatt adószedő volt Afrikában. Keményszívű lévén, nem szeretett alamizsnát adni. Egy alkalommal egy szegény állhatatos kérésére, haragjában, a szegény ember arcába vágott egy kenyeret. Utána látomásban meglátta, hogy ennek a kényszerű jótéteménynek nagy értéke volt Isten előtt. Ettől kezdve, angyali figyelmeztetésre, szívesen adott alamizsnát a rászorulóknak. Máskor egy hajótöröttnek adta oda drága felsőruháját. Éjszakai látomásában Jézust látta felöltözve ruhában. Ezután Péter elosztotta vagyonát a szegények között, elbocsátotta egy kivételével szolgáit, és ketten Jeruzsálembe mentek. Ott Péter eladta magát rabszolgának. Egy keresztény úrhoz kerülve neki szolgált szegénységben és munkában. Meghalt a VI. században.

Szent Fókász vértanúk - Szent Jónás

2017. szeptember 22. - Andre Lowoa

Szent Emmerám     püspök hitvalló † ~ 650

Szent Fókász felszentelt vértanú.
Pamfil és Mária nevű szülőktől származott szentünk és Szinópé városában élt. Isten fiatal korától olyan erőt adott neki, amivel ördögöket űzött ki és betegségeket gyógyított. Felnőtt korában szülővárosa püspökének választották. Erényes életével és tanításaival sok tévelygőt térített az igaz útra. Isten egy látomásban megmutatta neki vértanúi koronáját. Traján császár uralkodása idején bátorságáért, hogy nem akart a pogány isteneknek áldozatot bemutatni, kínzások alá vetették. Testét sebek bontották, de ő a legnagyobb Szenvedőre, Jézusra tekintett. Ő erősítette meg a Mennyből szenvedő szolgáját. A börtönben mennyei fény ragyogta körül és angyalok vigasztalták. Végül felforrósított gőzfürdőbe zárták. Ott adta vissza lelkét Istennek, és nyerte el a látomásban megmutatott vértanúi koronát 171-ben. Szent testét a hívek temették el. Sírjánál sok csoda történt.
Szent Fókász kertész-vértanú.
Szintén Szinópéban, de későbbi időben élt egy Fókász nevű férfi. Egy kis kertje volt a városban, amiben megtermelte magának az életéhez szükséges növényeket. Szívesen segítette a kert terméséből a szegényeket, vándorokat, rászorulókat. Istenfélő életének híre messzire elterjedt. Hallott róla azon országrész istentelen fejedelme is. Jelentették neki, hogy nemcsak Fókász a keresztény, hanem másokat is magával visz. Szolgákat küldött érte. Szent Fókász előbb megvendégelte őket, és éjszakára is magánál tartotta. Mivel tudta, miért keresik, kertjében megásta sírját, vagyonát szétosztotta szegények között, az éjszakát imádságban töltötte a halálra készülve. Másnap kinyilvánította magát a szolgák előtt, és kérte, hogy szabadítsák meg őt testétől. A szolgák lefejezték és így nyerte el a vértanúi koronát ő is 320 körül. Szent testét az általa kiásott sírba temették, majd föléje templomot építettek.
Szent Jónás próféta.
Szent Jónás, a kis próféták sorában az ötödik, Geth Ofira helységben született. II. Jeroboám Izraeli király alatt jövendölt, Kr.e. a IX. században. A próféta életét és cselekedeteit a nevét viselő ószövetségi szent könyvből ismerjük. Istentől Ninivébe, a bűnbánat hirdetésére küldött próféta nem akart odamenni. Hajóra szállva ellenkező irányba ment, de egy tengeri vihar lecsendesítésére a tengerbe vetették. Egy cethaltól elnyeletve, és abból 3 nap múlva épségben kijutva, Ninivébe ment, hogy isteni küldetését teljesítse. A ninivei emberek, hallva a próféta beszédét, bűnbánatot tartottak és Isten irgalmát elnyerték. Az ő 3 napos tartózkodása a cethalban és kijövetele előképe volt a Megváltó 3 napos síri nyugalmának és feltámadásának. Ezt Jézus kijelentéséből tudjuk.
Szent Jónás atya.
Szent Jónás atyja volt a kánonokat szerkesztő Teofánnak és a „megbélyegzett” Teodornak. Istenfélő és erényes ember volt, kitűnt az idegenek befogadásában és a keresztény irgalmasság cselekedeteiben. Fiait nagy gondossággal maga nevelte a keresztény életre. Amikor megöregedett, meghalt felesége. Úgy határozott, hogy hátralevő életét Isten tökéletes szolgálatában fogja élni. Elvonult Megszentelt Száva atya kolostorába, ahol azelőtt fiai is éltek. Szerzetessé lett és nagy félelemmel munkálkodott üdvösségén. Sokat imádkozva, imádságában mindenkiről megemlékezett. Hosszú életet élt, Istentől a gyógyítás adományát megkapva. Békésen fejezte be életét a IX. sz. első felében.

SZENT MÁTÉ EVANGÉLISTA - Szent Özséb és Priksz vértanúk

2017. szeptember 21. - Andre Lowoa
SZENT MÁTÉ EVANGÉLISTA
Máté apostolról, akit a hívő nép nagyon tisztel, s akinek sírját Salerno városában őrzik, nem sok olyan adat maradt ránk, amely történetileg hitelesnek tekinthető. Amit a hagyomány a Szentírásban foglaltakon kívül mond (pl. hogy az apostol Etiópiában, a pártusok között vagy Perzsiában működött), tipikusan legendás természetű. Euszébiosz, a történetíró püspök azonban közöl egy fontos tényt: Máté, mielőtt a pogány országokba ment volna, Palesztinában héberül hirdette az evangéliumot. Távozása előtt anyanyelvén írásba foglalta, és hátrahagyta a zsidó-keresztények számára. Euszébiosz e közlését a 2. század elején élt Pápiász presbiterre alapozza, és azonosítja Máté apostolt az első evangélium szerzőjével. Csakhogy épp a Pápiásztól ránk maradt szöveg fölött sokat vitatkoznak a szakértők, nem látván föltétlenül elfogadhatónak az apostol és az evangélista azonosítását.
Az evangélium révén elég mélyen megismerhetjük az evangélista gondolatvilágát, mert alkotása teológiai mestermű. Ezt annak ellenére állítjuk, hogy vannak, akik szerint Máté csak elindítója és gyökere annak a hagyománynak, amelynek végső írásba foglalása az evangélium, a kész mű nem az ő tollából származik, hanem valamelyik tanítványa foglalta írásba röviddel az ő halála után. Eszerint Máté szerzősége épp oly bizonytalan volna az evangéliummal kapcsolatban, mint Salamoné a Bölcsesség könyve vagy Dávidé a zsoltárok esetében.
A Máté-evangélium keletkezését úgy gondolhatjuk el, hogy Máté különös figyelemmel gyűjtötte s őrizte magában az Úr szavait és beszédeit. Miután rendezte, mint mondás- és beszédgyűjteményt adta tovább. A tudósok úgy vélik, hogy e beszédgyűjtemény és Márk evangéliuma volt a forrása annak a műnek, amelyet az Egyház hagyománya Máté evangéliumaként tart számon. Az Úr mondásait Máté úgy foglalta elbeszéléseibe, ahogy az ékszerész foglalja aranyba a drágaköveket. Egymás után fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket, és így jött létre a hegyi beszéd (5--7. fejezet), a példabeszédek (13. fejezet), a farizeusok feletti jajkiáltások (23. fejezet) és az eszkatologikus beszéd (24--25. fejezet) gyűjteménye.
Máté az apostol-névsorok közül kettőben a hetedik (Mk 3,18; Lk 6,15), kettőben a nyolcadik (Mt 10,3; ApCsel 1,3) helyen, Tamás mellett áll. Jézus legszűkebb tanítványai köréhez tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést. A Máté név a latin Matthaeus és a görög Matthaiosz közvetítésével a héber Mattajból ered, ami a Mattanjah rövid alakja, s annyit jelent mint 'Jahve ajándéka' vagy 'a hűséges'.
A Máté-evangélium azt mondja róla, hogy vámos volt és a Lévi nevet is viselte. Márk még azt is tudja róla, hogy Alfeus fia volt. Foglalkozása alapján kissé beleérezhetünk ennek az apostolnak különleges helyzetébe az apostolok testületén belül is: ,,Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: ťKövess engem!Ť Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványaitól: ťA mesteretek miért eszik vámosokkal és bűnösökkel?Ť Jézus meghallotta, és így válaszolt: ťNem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok s nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöketŤ'' (Mt 9,9--13).
Lévi-Máté, a vámos Kafarnaumban dolgozott. Kafarnaum ugyanis határváros volt Heródes Antipász országa és Fülöpnek a Jordántól keletre elterülő országa között. Azt nem tudjuk, hogy a város vagy a negyedes fejedelem alkalmazottja volt-e. Mint vámos a zsidók szemében nyilvános bűnös, kitaszított, tisztátalan ember volt. Jézus azonban megszólítja: ,,Kövess engem!'', és csakhamar vendége lesz Máténak. Úgy tűnik, e meghívástól Máté helyzete nem változott, sőt! A vallási vezetők ujjal mutogatnak most már nem csupán rá, a vámosra, hanem Jézusra is, aki odáig alacsonyította magát, hogy közösséget vállal a bűnösökkel, a kitaszítottakkal. Máté pedig tudta, hogy amikor fölkelt a vámasztal mellől, nem egy dúsgazdag ember társaságába került, hanem az Emberfia követője lett, akinek nemhogy elvámolnivalója, de még hajléka sincsen, ahol álomra hajthatná a fejét. Az Emberfiának azonban van hatalma a földön bűnöket megbocsátani! Ez a Jézus az irgalmasság evangéliumát hirdeti és cselekszi, és Máté azzal, hogy meghívást kapott tőle, ennek lett a részesévé!
Jézus nagyon tudatosan vállalta a közösséget a vámosokkal és a bűnösökkel. Ezzel a tettével igazolja azt, amit mond: azért jött, hogy a bűnösöket hívja a bűnbánatra és a bűnbocsánatra. Ezért szól mindenkinek hívó szava, mert az emberek valamennyien bűnösök, de a szó csak azoknak a szívéhez érkezik el, akik tudatában vannak nyomorúságuknak, és engedik, hogy meghívják őket, azaz fölkelnek és követik Jézust. Aki pedig őt követi, az maga is Isten irgalmasságának a tanúja lesz. Annak az irgalmasságnak a tanúja, amely Jézus Krisztusban testet öltött az emberek között. Máté esetében a meghívottból tanítvány, tanú és apostol lesz, aki maga is Isten ajándéka a világnak.
Nagyon könnyen elképzelhető, hogy Máté, aki az írás és a számolás művészetében jártas volt, a mennybemenetel után összegyűjtötte és írásba foglalta azt az anyagot, melyből később kibontakozott a teljes evangélium. Egy apró adat az ő keze nyomát őrzi: Máté evangéliumában meglepően pontosak a pénzzel kapcsolatos közlések. Sokkal többféle pénzt ismer, mint a másik három evangélista, és soha nem véti el, hogy milyen helyzetben miféle pénznemmel kell fizetni!
Ennél azonban sokkal fontosabb számunka, hogy Máténak köszönhetjük az Úr Krisztus szavainak és beszédeinek alapvető forrását. Az evangélium utolsó mondatai összefoglalják az Üdvözítő szándékát, aki a bűnösökért jött, hogy Isten irgalmát hirdesse és megmutassa az embereknek. Apostolait azért küldi szerte a világba, hogy minden népnek elmondják az irgalom evangéliumát: ,,Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig'' (Mt 28,18--19). A Jeromos-féle martirológium szeptember 21-én hozza Szent Máté ünnepét. Rómában a 11. századtól ezen a napon emlékeztek meg róla.
--------------------------------------------------------------------------------
Máté meghívásának történetét az evangéliumból ismerjük. Életének további eseményeiről csak a hagyomány közöl néhány szórványos adatot.
A legenda szerint az apostolok szétválása után Máté Etiópiába ment, ahol Kandaké királynő kincstárnoka -- akit az Apostolok Cselekedetei elbeszélése szerint Fülöp diákonus keresztelt meg -- fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét. Ő el is ment és föltámasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy örömében egész országába hírnököket küldött, akik ezt hirdették: ,,Jöjjetek, és lássátok Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!'' Az emberek össze is sereglettek, Máté pedig tanította őket, hogy kinek a nevében és erejében támasztotta föl a halott királyfit. Az emberek hittek szavának, megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás templomot építtetett.
Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Ezután Egippus király meghalt, és utóda, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Máténak ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége. Egy alkalommal Máté a házasság szépségéről és szentségéről prédikált a szüzeknek és a népnek, és hangsúlyozta, hogy senkit nem szabad elválasztani a házastársától. A király azt hitte, hogy Máté az ő kérésének megfelelő szándékkal szól, és most beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra, ezért nagyon megdicsérte a prédikáció után. Ő azonban így válaszolt a királynak: ,,Úgy látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, és az ő szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb?'' E szavaktól Hirtacus szörnyű haragra lobbant és kirohant a templomból. Aztán elküldte a hóhért, és az, miközben Máté kitárt karral imádkozott az oltárnál, hátulról leszúrta.
Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.
--------------------------------------------------------------------------------
Urunk, Jézus Krisztus, ki Szent Mátét, a vámost irgalmasan meghívtad apostolaid közé, kérünk, segíts minket, hogy az ő közbenjárására és példája szerint mi is nyomodba szegődjünk, és mindig hűségesen ragaszkodjunk Hozzád!
Példája:
Bűnös ember is lehet Isten szentje,
Istennél nincs előitélet!
Szent Özséb és Priksz vértanúk.
Szent Özséb Föníciáben élt és először titkos keresztény volt. A pogányok abban az időben nagy üldözést támasztottak a keresztények ellen. Aki tudott, megfogadta az Üdvözítő szavát és menekült. Szent Özséb isteni buzgósággal telve azt választotta, hogy az emberek előtt megvallja Krisztust. Felkereste a város parancsnokát és bátran megvallotta keresztény hitét és leleplezte a parancsnok szellemi vakságát. A parancsnok utasítására Özséb meztelen testét a fára függesztették, kínozták, amíg csontjai ki nem látszottak. Aztán sebeibe ecetet és sót öntöttek. A szent vértanú mindent úgy viselt el, mintha nem is testével történt volna mindez. Mivel utána sem volt hajlandó a pogány isteneknek áldozni, lefejezték. Így nyerte el a dicsőség koronáját.
Szent Priksz Frigiában volt Krisztus hitének követője. Sok pogányt vezetett el Krisztushoz igehirdetésével. A pogányok ezért fára függesztették, testét marcangolták és úgy nézett ki, mint a felszántott föld. Egyes ott állók annyira megdühödtek a vértanúra, hogy levágták fejét.

BOLDOG SPANYOL FERENCES VÉRTANÚK - Szent Hipát püspök és András áldozópap vértanúk - Szent Izsák és Meletiosz püspökök - Magnéziai Szent Kodrát apostol

2017. szeptember 21. - Andre Lowoa

BOLDOG SPANYOL FERENCES VÉRTANÚK (1936)

2001. márc. 11-én II. János Pál 233 vértanút avatott boldoggá, akik az 1936-39-ig tartó polgárháború alatt szenvedtek vértanúhalált. Ezek közül 46- an tartoztak a Ferenc-rendhez. Hatan MINORITÁK, s a Barcelona közelében lévo Granollers város rendházában éltek. Mind a hatan 1936-ban szenvedtek vértanúságot.
1. Dionisio Vicente Ramos* 67 éves, pap, már vak volt s a közeli kórházban húzta meg magát, de onnét is elhurcolták s agyonlotték júl. 31-én.
2. Alfonso Lopez, 61 éves, pap, a klerikusok magisztere aug. 3-án lotték agyon. Utolsó szavai: Uram, bocsáss meg nekik!
3. Francisco Remón Jativa* sekrestyés-testvér, 46 éves. Ismeroseihez menekült, de felfedezték, fogságba hurcolták és júl. 31-én kivégezték.
4. Modesto Vegas 24 éves, pap. Júl. 27-én végezték ki. Örömmel vallotta magát ferencesnek és papnak.
5. Miguel Remon Salvador 29 éves, laikus testvér. Augusztus 3-án fogták el és végezték ki. „Sohasem tagadom meg - vallotta - azt, amit szerzetesként fogadtam!”
6. Pedro Rivera 24 éves, elozo évben szentelték pappá. Huséges fia volt Szent Ferencnek. Júl. 25-én elfogták, rövid idore szabadon engedték, majd egy hónapra rá újra elfogták és agyonlotték.
A boldoggá avatott vértanúkat az Egyház szept. 22-én ünnepli.
Egy szakérto történész a Spanyolországban fellépo egyház- és vallásellenes tombolásnak három fo okát így jelöli meg:
a.) nagyfokú vallási tudatlanság az alsó néposztályban,
b.) az Egyháznak nem sikerült a társadalom megnyerése,
c.) vallás-és egyházellenes erok fölerosödése a 19. század óta. „Ez a három év a pusztításnak, rombolásnak és a halálnak az ideje volt. A gyulölet áltál megosztott Spanyolországban sokan haltak meg a béke és az igazság védelmében. Az Egyházban igen sokan lettek a hit megvallói és vértanúi.” „A vértanúk a hit igazságáról minden szónál hatásosabb bizonyságot tesznek s vértanúságuk a legkegyetlenebb halálnak is emberi arcot kölcsönöz” - mondotta a szentatya. Beszéde végén egy különleges kérést intézett a boldog vértanúkhoz, „melyet minden jóérzésu ember a szívében hordoz: Érjen véget Spanyolországban a terrorizmus, melyet semmiféle ok vagy ideológia nem igazolhat.”
Imádság:
Istenünk, te a vallás ellen tobzódó spanyol polgárháború idején Szent Ferenc családjából számos vértanút támasztottál, add, hogy lelki erejük és egyházhuségük számunkra is mindig a hithuség és lelki ero forrása legyen. Krisztus, a mi Urunk által.
Az 1936-tól 1939-ig tartó véres spanyol polgárháború alatt „minden korú és állapotú férfiak és nok, egyházmegyés és szerzetespapok, szerzetesnok, családapák és anyák, fiatalok és idos hitvalló világiak haltak meg. Megölték oket, mert keresztények voltak, mert hittek Jézus Krisztusban, mert az Egyház tevékeny tagai voltak. Kimondottan vallásuk miatt haltak meg. Az ünnepélyes boldoggá avatással az Egyház elismeri, hogy ezek a férfiak és nok Isten kegyelmi segítségével a bátorságnak és a hitben való állhatatosságnak példái.” II. János Pál pápa mondotta ezeket 2001. márc. 11-én, amikor a hitükért életüket áldozók közül 233-at a boldogok sorába iktatott. Negyvenhatan tartoztak Szent Ferenc rendjéhez: Négyen a Kisebb Testvérek, hatan a minoriták, tizenhárman a kapucinusok, négyen a kapucinus novérekhez és tizenkilencen a ferences III. rendhez, kik kapucinus irányítás alatt voltak.
A négy kisebb testvér:
1. Fortuno* Almela pap, 50 éves, a valenciai ferences novícius-rendházban helyettes házfonök volt. Készen állt a vértanúságra. Az üldözés kitörésekor rokonaihoz Villarealba ment, onnét hurcolták el 1936. szept. 7-én s a következo nap kivégezték. Az egyik kivégzoje késobb úgy nyilatkozott: „Ha igaz az, hogy vannak szentek, akkor o egy volt azok közül.”
2. Placido Garcia Gilabert* pap, 41 éves, aki Rómában egyházjogi doktorátust szerzett, okos, jóságos, áldozatos lelku pap volt. Rokonai körébol hurcolták el s kegyetlen kínzás után másnap hajnalban 1936. aug. 16- án kivégezték. Elozoleg rokonai biztatták, tegye le szerzetesi ruháját, mire o így válaszolt: „Mi baj érhet? Elveszik életemet? De hiszen én örömmel adom oda!”
3. Alfredo Pellicer Munoz*, 22 éves, a forradalom elott pár nappal elobb tette le örökfogadalmát. Még kispap volt. Szüleihez költözött. Ajánlották neki, válasszon civil életpályát; o azonban azt mondta: „Inkább vállalom ezerszer a halált, mintsem hitemet megtagadjam vagy ferences hivatásomat elhagyjam.” Okt. 4-én, Szent Ferenc napján lotték agyon.
4. Salvatore Mollar* Ventura, szerzetes testvér, 40 éves, buzgó, imádságos lelku sekrestyés volt a valenciai rendház templomában. Vidám, derulátó, áldozatos lelku szerzetes, akirol azt mondta valaki, hogy olyan, mint az örökmécs az Oltáriszentség elott. Rokonai körébol vitték el és az 1936, okt. 27-rol 28-ra virradó éjszaka agyonlotték.
Imádság:
Istenünk, te a vallás ellen tobzódó spanyol polgárháború idején Szent Ferenc családjából számos vértanút támasztottál, köztük négy boldog kisebb testvért. Add, hogy hosiességük minket is bátorítson hitünk megvallására és a testvéri szeretetre. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Fókás vértanú † ~ 430


Szent Hipát püspök és András áldozópap vértanúk.
Mindkét szent Lidiában született. Együtt gyermekeskedtek, együtt tanultak, és mindketten ékesek voltak az erényekben. Felnővén, Hipát a szerzetességet választotta a hallgatagság miatt, András az Egyház szolgája lett és nagy buzgósággal hirdette Isten igéjét. Az efezusi püspök, hallván mindkettőjük szent életéről, Hipátot az ázsiai egyház püspökévé szentelte, Andrást pedig áldozópappá. Életükkel és tanításukkal mint két fényes világító ragyogtak az Egyház egén.
Eközben Izauriai Leó császár üldözést támasztott a szentképek és tiszteletük ellen. A két szent ellenállt a császári parancsnak, és a híveket az Egyház tanításának megtartásában erősítette. A császár ezért maga elé idézte őket. Sem az ő, sem bölcselői rábeszélésének nem lett náluk semmi eredménye. Azért börtönbe záratta őket. Utána következtek a kínzások: irgalmatlan verés, fejbőrük lenyúzása, szakálluk bekenése szurokkal és meggyújtása, végül fejükön drága szentképeket égettek el. Mindezeket férfiasan tűrték és Isten erejével életben maradtak. Végül úgy ölték le őket, mint a juhokat. Testüket a kutyák elé vetették, de a keresztények titokban elvitték és tisztességesen eltemették őket. Ezek 730-35 körül történtek.
Szent Izsák és Meletiosz püspökök.
Mindketten Krisztus Egyházának voltak püspökei. Mindketten kitűntek istenfélelmükkel, keresztény erényeikkel. Szüntelenül tanították Isten népét, hogy az Ő utjain járjanak. Szintén kitűntek jótétemények gyakorlásával. Javaikat szétosztották a szegények között, irgalommal voltak mindenki iránt. Istenfélő életükért a csodatevés ajándékát kapták békében és öregségben hunytak el. Szent Izsák ciprusi püspök ott halt meg. Meletiosz később halt meg ugyanaz napon, de ismeretlen helyen.
Szent Jónás


Magnéziai Szent Kodrát apostol.
A Jézus Krisztus által kiválasztott 70 tanítvány egyike volt, aki Istentől kiválasztott tanúja volt az Úr szenvedéseinek. Athénben és Magnéziában volt püspök. Hirdetvén a sötét pogányságban Isten igéjét, olyan volt közöttük, mint egy nagyfényű csillag. Elűzte a szellemi sötétséget, pusztította a bálványáldozatokat, összetörte a bálványszobrokat, imáival lerombolta a pogány templomokat.
Az istentelen hellének, látva, hogy Kodrát lerombolja a bálványokat, kiűzi az ördögöket, üldözést támasztottak ellene. Mint Szent István első vértanút, őt is megkövezték, de Istentől megoltalmazván élve maradt. Utána börtönbe vetették és ott sokáig éheztették. Isten azonban felülről gondoskodott róla. Sok kínzás után fejezte be életét Hadrián császár uralkodása alatt. Szent testét Magnéziában temették el.

CSONG HASZANG SZENT PÁL

2017. szeptember 20. - Andre Lowoa
Pozádasz Boldog Ferenc     hitvalló † 1713


Szent Fauszta     szűz vértanú † ~ 310
CSONG HASZANG SZENT PÁL           
Kóreában 1836 előtt világi hívek terjesztették a keresztény hitet. Francia misszionáriusok ekkor léptek Kórea földjére.
Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839., 1846. és 1866-ban. 103-an szenvedtek ekkor vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap és lelkipásztor volt, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol. Legtöbben a többiek közül világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.
Példájuk:
    Világiak is hivatottak nagy feladatokra az Egyházban!

KIM TAEGON SZENT ANDRÁS - XV. BENEDEk pápa - Szent Eusztát nagyvértanú és családja.

2017. szeptember 20. - Andre Lowoa

KIM TAEGON SZENT ANDRÁS 

Kóreában 1836 előtt világi hívek terjesztették a keresztény hitet. Francia misszionáriusok ekkor léptek Kórea földjére.
Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839., 1846. és 1866-ban. 103-an szenvedtek ekkor vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap és lelkipásztor volt, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol.
Legtöbben a többiek közül világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.
Példája:
    Mindannyiunknak apostoli küldetése van!
XV. BENEDEk pápa, III. r. (1854-1922)
Della Chiesa* Jakab genovai grófi családból származott. Miután elvégezte a pápai külügyek akadémiáját, Rampolla államtitkár mellé került, hamarosan alállamtitkári beosztással. De amikor nem Rampolla lett a pápa, X. Pius bolognai püspökké nevezte ki (1907-ben). Csak 1914-ben lett bíboros, és három hónap múlva pápa. Az I. világháború kezdetén körlevelében a béke mellett szállt síkra. Ugyanígy többi iratban és beszédében is. Elítélte az értelmetlen háborút, és újra meg újra tárgyalásra szólította fel a nagyhatalmakat. Békeajánlatot is tett több alkalommal. Törekvései azonban meghiúsultak a nemkatolikus vagy liberális és militarista politikusak ellenállásán. A pápa azon is fáradozott, hogy enyhítse a háború áldozatainak szenvedéseit. Szeretetmuvek támogatásával igen sokat tett a hadifoglyok, menekültek, sebesültek és eltuntek ügyben mind a háború alatt, mind utána. Elítélte a legyozött népekre kényszerített békediktátumokat (amilyen a trianoni békeszerodés is volt). 1882 óta a ferences III. rend tagja volt. 1921-i körlevelében tekintélyének egész súlyával ajánlotta a rendet mint gondviselésszeru intézményt. Büszkén vallotta magát terciáriusnak s hivatkozott rá, hogy annakidején az Aracoeli bazilikában tette le fogadalmát. Ír arról, mennyi sok jótékony intézményt hívtak létre a világi rendiek a társadalom nyomorának enyhítésére (itt a reguláris III. rendi közösségekre is gondol), ne hiányozzanak a lelki nyomorban élo testvéreik megsegítésében sem - Szent Péter apostol buzdítása értelmében: „A pogányok... látván jótetteiteket magasztalják majd Istent látogatása napján” (1 Pét,2)
XV. Benedeknek a Ferences III. Rend 700. jubileumi évében kiadott „Sacra propediem” körlevelébol (1921)
„Hasonlóképpen kell a ferences terciáriusoknak terjeszteni Krisztus jó illatát a hit épségében, az élet ártatlanságában, az apostoli lelkesedés buzgalmában, hogy ez figyelmeztetésül és hivásul szolgáljon a helyes ösvényre az eltévelyedett testvéreknek, ezt kívánja s ezt várja tolük az Egyház.”
Imádság:
Istenünk, te háborús idoben adtad Egyházadnak XV. Benedek pápát mint a béke apostolát, add, hogy Szent Ferenc atyánk és e kiváló pápa példáját követve mi is azok közé a békességesek közé tartozzunk, akiket boldognak mond az Úr. Ki él és uralkodik mindökökkön örökké.
Szent Eusztát nagyvértanú és családja.
A pogány Placidas kitűnt jóságával, igazságosságával és irgalmasságával, és bár pogány volt, mégis keresztény erények gyakorlásában élte életét. Nevezetes hadvezére volt Titus és Traján császároknak. Egy alkalommal vadászás közben látomása volt. Ennek hatására feleségével és gyermekeivel megkeresztelkedett. Új neve: Eusztát, feleségéé: Teopiszta, gyermekeié: Agapiosz és Teopisztosz lett. Egy új látomásban meglátta jövendő nehéz sorsát. Rövid idő múlva a türelmes Jób próféta sorsa érte. Elvesztette szolgáit, vagyonát. Eusztát menekülni akart a szégyen elől. Hajóra szállt, hogy Egyiptomban telepedjék le. Az út elején elrabolták feleségét. Egy kis folyón csónakon átkelve egyik fiát oroszlán, a másikat farkas rabolta el.
Egy faluban mezei munkát vállalt és 15 évig ott dolgozott. Közben a római birodalmat barbár népek támadták meg. Traján császárnak nagyon hiányzott régi hadvezére, azért köröztetni kezdte a birodalomban. A nyomozás eredménnyel járt, Eusztát újra katonai szolgálatba állt. Ugyanakkor megmentett két fia is katonának állt be. Mindkettőjüket egy asszonynál szállásolták be. Ott a két fiú felismerte egymást. A szállásadó asszony szeretett volna visszatérni Rómába, és a hadsereg parancsnokához fordult segítségért, aki nem volt más mint férje. A két hitves egymásra ismert. A feleség beszámolt arról, hogy fiai a közelben vannak. Isten így csodálatosan összehozta a szétvált családot.
Eusztát seregével győzelmet aratott a barbárok fölött és diadalmenetben vonult be Rómába. A bevonulása után Hadrián császár hiányolta az áldozatok bemutatásánál a fővezért. Eusztát megvallotta keresztény hitét. A császár ezért oroszlánok elé dobatta az egész családot, de azok nem bántottak senkit. Erre egy megtüzesített ércökör belsejébe zárták, hadd süljenek meg elevenen. Három nap múlva teljesen sértetlen holttesteket találtak. Ez a vértanúság 118 körül történt.