Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Guadalupei Boldogasszony

2017. december 12. - Andre Lowoa

gba.jpgAbban az időben, amikor Nyugat-Európában a protestáns eretnekség miatt körülbelül 8 millió hívő hagyta el a katolikus Egyházat, Amerikában, Mexikóban a Tepeyac dombon 1531. december 9-én, 10-én és 12-én Isten Anyja megjelent Juan Diego-nak. A Szeplőtelenül Fogantatott azt követelte, hogy azon a helyen építsenek egy szentélyt, ahol „én az embereknek egész szeretetemet, irgalmamat, segítségemet és gondoskodásomat ki fogom mutatni”.

Mikor a püspök jelet követelt a jelenés valódiságának bizonyítására, Juan Diego köpenyén – melyben azokat a rózsákat gyűjtötte össze, melyeket a jelenés alatt Mária nyújtott át neki – kirajzolódott Mária csodálatos képe. Ez a kegykép lett Guadalupe-ben a kultusz központja.

A mexikói katedrális archívumában őrzik azokról a csodák ezreiről szóló beszámolókat és tanúbizonyságokat, melyek a Guadalupei Miasszonyunk közbenjárására történtek. Amerikában e jelenés előtt a misszionáriusok intenzív fáradozása ellenére is csak egész kevesen tértek meg. A kegykép – melyben az indiánok felismerték Mária diadalát az ő isteneik felett – tisztelete által, rövid időn belül 10 millió ember tért meg, és a következő években egész Dél-Amerika katolikus lett.

Szent Lukács oszlopos atya - Szent Miraksz vértanú - SIENAI* BOLDOG PÉTER

Nivellesi Boldog Ida     szűz, † 1231       



Szent Lukács oszlopos atya

Szentünk több császár uralkodása alatt élt, amikor Teofylakt volt a konstantinápolyi pátriárka. (933-56.) Amikor a bolgárok a birodalomra támadtak, császári parancsra Lukácsnak is harcolnia kellett ellenük. A harcban sokan elestek, de ő Isten gondviseléséből megmenekült. A harc után szerzetessé lett. Jó haladást téve a szerzetesi életben, a pappá szentelésre találták méltónak. Kemény vezeklést vállalva, oszlopon élt több helyen, végül Kalkedonban telepedett le. Ott szintén egy oszlopon állva 45 évet töltött el. Hogy hallgatagságát megőrizze, a szájában mindig követ hordott. 970 körül halt meg sok csodát téve életében.


Szent Miraksz vértanú

Születésére nézve egyiptomi volt. Tenesztia városában született keresztény szülőktől. Keresztény nevelést kapott tőlük. Ifjúi könnyelműsége és az ördög sugallatára megtagadta hitét. Szülei szavára és imádságára megbánta tettét és nyíltan vállalta keresztény hitét, ezért megkínozták, a börtönbe vetették, és végül lefejezésre ítélték. Csónakkal bevitték a tengerbe, ott lefejezték, és a tengerbe dobták. Szent fejét a tenger partján keresztények találták meg. Ez 640 körül történt.



SIENAI* BOLDOG PÉTER III. r. (kb. 1220-1289) December 11.

Sienában született és késo öregkoráig fésukészítéssel és árúsítással foglalkozott. Ezért Fésus Péternek is nevezik. Ifjúkorában víg, bohém életet élt, szeretett szépen öltözködni: ebben hasonlított Szent Ferenchez, s abban is, hogy ezeket az ifjúkori tévelygéseit késobb nagyon bánta. Megtérését nagy valószínuséggel Szent Ferenc hatásának tudhatjuk be. Szent Ferenc egyébként járt Sienában, ahol az egymással hadakozó polgárokat kibékítette. Feleségével együtt belépett a „Bunbánó Testvérek” közé, ahogy akkor a III. rendieket nevezték. Látogatta a templomokat, kórházakat. Felesége halála után pedig minden vagyonát pénzzé tette és kiosztotta a szegények között. Talán egy szentbeszéd, amit hallott Szent Ferencnek a megfeszített Krisztus iránti áhítatáról, mély hatást tett rá: ettol kezdve leginkább Szent Ferenc templomát látogatta. Imádság közben egyesek fényleni látták arcát. A szentség híre kezdett terjedni körülötte; a ferences kolostorban egy cellát adtak neki. Itt Szent Ferencnek és más szentek jelenéseiben részesült. Egyszer felírta egy lapra ifjúkori „buneit”, és a város szélén álló Szent Ferenc fájánál siratta azokat. Angyal vigasztalta meg s biztosította, hogy a Krisztus szeretetéért ontott könnyei miatt Isten megbocsátotta minden bunét. Talán hogy ifjúkori bobeszéduségért vezekeljen, szorgalmasan gyakorolta a hallgatás erényét. A piacon, amikor valaki a fésu árát kérdezte, o egy szóval megmondta, utána szájára tette ujját, többet nem szólt. „Lelke tisztaságát sok imával, állandó önmegtagadásaival, rövid alvással, azt is kemény ágyon, gyakori zarándoklással biztosította” olvassuk zsolozsmájában. Belelátott az emberek szívébe, megmondta a jövendot, a kereszt jelével megszabadított a fejfájástól egy sienai polgárt, feltámaszott egy halott gyermeket. Nagy tekintélye volt a városi tanácsban is: fontos ügyekben nem hoztak addig döntést, amíg ki nem kérték véleményét. Halála után a Szent Ferenc templomban temették el; sírját, melynél csodák történtek, a város lakói nagy tiszteletben részesítették. Amikor II. Piusz 1460 táján Sienában járt, a sienai bazilikában Péter életszentségét magasztalta. Ez még „félhivatalos boldoggá avatás” volt, hivatalosan VII. Piusz avatta boldoggá 1802-ben.
Egy szerzetes egyszer azt kérdezte Pétertol, mit tegyen, hogy az ima ne váljon unalmassá. Azt felelte, hogy ki kell tartani az imában ilyen esetben is, mert sokszor több hasznunk van a várakozásból, mintha a kért kegyelmet mindjárt megkapnánk.


Imádság:

Istenünk, te Boldog Pétert Szent Ferenc példája által a világias életbol szent
életre vezetted. Közbenjárására segíts, hokgy hivatásunkban huségesen kitartsunk,
és eljussunk a tökéletességre. Krisztus, a mi Urunk által.

Szent I. Damazus pápa és hitvalló

szdamazen.jpgDamazus a 4. század egyik legnagyobb pápája. Olyan időben lépett Szent Péter örökébe, mikor az Egyház már régóta kiállotta az üldözés vérpróbáját, sőt Nagy Konstantin és utána több más jámbor császár oltalma és pártfogása alatt kezdte feledni a hős elődöket és az ősi nagyságot. A régi világ megvetés, önmegtagadás, másvilágiság szelleme hanyatlóban volt; elvilágiasodás, elpuhulás, versengések és civódások léptek a régi bensőség, testvériség és szeretet helyébe. Az Úr Krisztus titokzatos testét pedig tépte, szaggatta az arianizmus eretneksége, mely olyanformán, mint a protestantizmus és a mai modernizmus, a fa gyökerére tette a fejszét: tagadta az Úr Krisztus istenségét, a szent kereszténység természetfölötti tanítását és programútját. Megalkudott e világ kívánságaival és ízlésével, és ezért meg is nyerte e világ nagyjainak támogatását.

Damazus abban az időben volt pápa (366-384), mikor a niceai zsinat (325) régen elítélte már az ariánus tévedést, de hatalmaskodó császárok, haszonleső nagyok és laza egyházfők még mindenütt görcsösen tartották a hatalmat és nem akarták engedni az egyszer elfoglalt pozíciókat. A hithű katolikusoknak, s főként a gerinces püspököknek, volt mit kiállniuk. Libérius pápát is Thrákiába hurcolták számkivetésbe. Damazus, az ő hűséges diakónusa siratta, elkísérte az országhatárig, s Rómába térve, hűségesen képviselte az ő szellemét. Meg is választották utódjának 366-ban. Azonban az a világias szellem, mely a dicső vértanúkor után Rómában is fölütötte fejét, egy Urzicínus nevű papot állított szembe vele. A viszálykodásoknak se vége, se hossza nem volt, még összetűzésre is került a sor - nagy időket megszégyenítő dolog: Szent Ágnes temploma mellett testvérvér folyt. Damazus vigasztalhatatlan volt; s hegyibe még bevádolták a császárnál, mintha a vérontásnak ő lett volna az oka. Üggyel-bajjal menekült meg a haláltól. Szerencsés megmenekülését Nólai Szent Félix (lásd jan. 14.) közbenjárásának tulajdonította. El is zarándokolt a sírjához.

Amint megszabadult törvénytelen ellenfelétől, egész erejével az ariánusok ellen fordult, és élete végéig, körülbelül nyolcvanéves koráig, fáradhatatlanul tartotta egyik zsinatot a másik után, írta határozottsággal és apostoli tekintéllyel teli leveleit a világ minden tájára, támogatta Szent Atanázt és Szent Ambrust, állandó érintkezésben volt Nagy Szent Vazullal és megérte a veszedelmes eretnekségnek összeomlását Keleten és Itáliában.

Közben nem feledkezett el arról, hogy a hanyatló evangéliumi szellemet nem elég rendelkezésekkel és tilalmakkal élesztgetni; hanem fajra megkell nyitni életerejének ősforrásait. Damazus főként kettőt látott ilyent: a Szentírást és a dicső vértanú múltat. Igyekezett mindkettőt megnyitni.

Messzetekintő szeme elhatott a Chalkisz sivatagba és megakadt ott egy kemény önsanyargatásban összeaszott remetén: Jeromoson (szept. 30). Ment egyik levél a másik után, míg Jeromos engedett: Követte a kereszténység fejének hívását, „mint magának Szent Péternek szavát”. Rómába, az elpuhult világvárosba elvitte a puszták kemény aszkéta szellemét és ennek lelkes híveket szerzett a legmagasabb körökben is. De magával hozta nagy tudományát, fényes elméjét és ragyogó tollát is. Damazus megtette titkárának, és nyilván azt gondolta, amit annyian mások: ő lesz majd az agg Damazus utódja. Isten mást akart, azt, amire éppen Damazus hívta fel Jeromost: van nyelvtudása, tanultsága, jó tolla, ajándékozza meg hát a kereszténységet olyan bibliával, melyet könnyen és szívesen olvas a latin világ. Jeromos még ott, Damazus oldalán hozzáfogott a nagy munkához, mely azután életének főműve lett. Ha ma az ünnepi szentmisén halljuk az evangélium-éneklést, voltaképpen az idestova 1700 év előtt élt öreg Damazus pápa gondosságát kell dicsérnünk.

Még nagyobb hálára és kegyeletre kötelezte a keresztény világot a mai napig egy más gondosságával, mely pápasága egész idejére kiterjedt és párhuzamosan folyt más gondjaival.

Már fiatal korában külön kegyelet vonzotta a vértanúkhoz. Dicső emlékük összeszövődött úgyszólván gyermekálmaival. Atyja az alsóbb papsághoz tartozott, ú. n. lektor, fölolvasó volt, akinek tisztéhez tartozott a vértanúk emléknapján a hívők gyülekezetében felolvasni haláluk történetét. Ámulatba táguló áhítattal hallgatta és szívta magába a serdülő fiú a keresztény hősiesség emlékeit; ragyogó képük elkísérte még álmába is. És mikor a meglett férfi józan szemével körülnézett a sivár jelenben, feszülő lelke folyton visszajárt a nagy múltba, onnan merített bizalmat és erőt küzdelmeihez és szenvedéseihez. Mikor pedig Szent Péter székébe került, nem késett mások számára is, főként a messzebbről zarándokló hívők seregei számára is hozzáférhetőkké tenni a keresztény megújhodásnak a forrásait.

Amióta ugyanis Nagy Konstantin szabadságot adott az Egyháznak, az ú. n. milánói rendelettel 313-ban, s a hívők a katakombákból, a földalatti folyosó-sírokból kimerészkedhettek megint Isten szabad napfényére, egyre-másra emelkedtek a fényes templomok a vértanúk tiszteletére; ereklyéik a katakombák sötétségéből oltárok és szentélyek verőfényébe kerültek; az ilyenformán árván maradt sírhelyek pedig lassan feledésbe merültek. A szent pápa már most nekilátott: megnyittatta megint a beomlott bejáratokat, kitágíttatta a folyosókat, lépcsőket csináltatott a híresebb sírokhoz, szelelő és világító nyílásokat nyittatott. A zarándokok megint szabadon járhattak a helyeken, hol minden lépés hősökről és hős időkről beszélt. De a kövek néma nyelvét talán nem mindenki hallja. Ahhoz külön lelki fül kell. A pápa tehát maga készített egyszer, de szívből jött és szívhez szóló verses föliratokat, s ezeket hű segítője, Filokalus ügyes kézzel, gyönyörű betűkkel márványba véste. A márványlapok odakerültek a katakombák falára, a sírok szájára, s ahonnan a drága ereklyék már hiányoztak, ezek az igénytelen versek beszéltek: „Aki olvasod, tiszteld a szentek sírját; sem nevüket, sem számukat nem tudta megőrizni a múlt”. Mégis - ott olvassuk Marcellus pápa, Lőrinc diakónus, Tarzícius akolitus dicsőségét, s olvasták előttünk annyi nemzedéken keresztül mások.

Prudencius, a kiváló költő otthagyta erdős hazáját, Galliát, lelkes kegyelettel járta a nagy vértanú múlt emlékeit, hosszasan elmerengett Damazus versein és addig-addig melengette a kicsiny magot, míg terebélyes fává nem lett Hatalmas költeményekre hangolták a kegyeletes pápa epigrammái.

Különös meghatódottsággal állunk meg egy fölirata előtt: „Ebben a halomban Istennek szentelt csontok nyugszanak. Itt nyugszik Damazus húga Irén. Krisztusnak szentelte életét, hogy a szent szüzesség igazolja a hajadon érdemeit.” Itt tehát megszólal Damazusban az ember. Megemlékezik még arról, hogy „szeretetük tanúja”, az anyja, Laurencia, őreá hagyta a lánykát zálogként, mikor e világból elszállt. Egyebet is alig tudunk Damazus családjáról és ifjúkori életéről, mely ott folyt le a Szent Lőrinc bazilika fényes árnyékában. Régi nagy emberek a történet verőfényébe emelték életfájuk büszke koronáját, lombjuk soknak nyújtott oltalmat, törzsük támaszt, gyümölcsük táplálékot. De gyökerét vajmi kevesen kívánták látni.

Így él Szent Damazus a mi kegyeletes, hálás emlékezésünkben is, mint a vértanúk trubadúrja, s mint a katakombák újraépítője.

Tudjuk a katakombák sorsát. Damazus hozzáférhetőkké tette, de a zarándok-kegyelet nem sokáig kereshette föl. 410-ben a gótok romba döntötték Róma környékét is, a következő bizonytalan időkben tisztes ember nem igen merészkedett azokra a helyekre, hol zsiványok, szegény-legények vertek tanyát. A bejáratok beomoltak, s lassan még az emlékük is kiveszett. A középkori zarándokok programtuján nem szerepeltek a katakombák. 1578-ban szőlőmunkások kutat ástak, s közben üregre bukkantak. Az elképedt Róma és az ámuló világ előtt akkor újra föltárult a földalatti Róma és kezdett tanúságot tenni az ősi hitről ép akkor, amikor az újítók ennek a hitnek ősiségét kétségbe vonták. Ismét kövek kezdtek beszélni, mikor emberek hallgattak. S előkerültek megint azok a kövek is, melyekre Filokalus mesteri keze rávéste Damazus pápa vértanú-dicsőítő emlékverseit. A Szentek életének olvasója külön hálával emlékezik meg első tiarás életírójukról és tiszteletük buzgó úttörőjéről.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

Szent Akepszim és Itala vértanúk - SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA - Oszlopos Szent Dániel atya

Szent Akepszim és Itala vértanúk


Mindketten Perzsiából származtak, ott is szenvedtek vértanúságot. Akepszim először pogány pap volt Arbelában. Krisztus hitéről hallván, szeretett volna vele megismerkedni. Egy püspökhöz fordult, aki kioktatta őt a keresztény hitről és meggyógyította betegségéből. Visszatérve Arbelába, ott hirdette a hitet a város lakóinak. Ezért a terület parancsnokánál feljelentették. A parancsnok levágatta fülét, és börtönbe záratta. Itala az arbelai egyház diakónusa volt. Hitének megvallása miatt kínokat szenvedett és Akepszimmal volt börtönben. Állhatatosságuk miatt mindkettőjüket karddal fejezték le.


SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA
December 11.
*Róma, 305 körül +Róma, 384.
Damazusz valószínűleg 305 körül született Rómában. Liberius pápa diákonusa volt, akit hűségesen elkísért a számkivetésbe is, ahova Constantius császár űzte a pápát. Liberius halála után, 366-ban viharos pápaválasztásra került sor, amelynek következményei beárnyékolták Damazusz pápaságának első felét. Egy kis csoport ugyanis először egy Ursinus nevű diákonust választott meg pápának, és ez a Santa Maria in Trastevere-templomot tette meg ,,székhelyévé''. Egy sokkal nagyobb csoport rövidesen Damazuszt emelte Péter székébe, s ő a lateráni bazilikát foglalta el. Ursinus és Damazusz hívei között összecsapásokra került sor. Egy alkalommal az egyik templom volt a csatatér, s többen meg is haltak. Damazuszt emiatt a város prefektusa bevádolta, de később fölmentették a vád alól.

Damazusz idejében zárult le az ariánusokkal folytatott hitvita, maguk az ariánusok sok apró pártra oszlottak. A szentháromságtan és a krisztológia kérdései a keleti teológusok -- főképp Szent Atanáz, Nagy Szent Vazul, Nisszai Szent Gergely és Nazianzi Szent Gergely -- munkássága során tisztázódtak, s Damazusz elfogadta a tanításukat. Nagy Theodosius (379--395), akinek személyében a niceai hitvalláshoz hű császár került a keletrómai birodalom élére, 380-ban rendeletet adott ki, amellyel fölszólította a birodalom összes keresztényeit, hogy csatlakozzanak ahhoz a hitvalláshoz, amelyet az igazhitű püspökök személyes aláírása hitelesít, köztük Damazuszé is.

Hit dolgában teljesen egyetértett az I. konstantinápolyi zsinattal (381), joghatósági intézkedéseiben azonban már talált kifogásolnivalót. E zsinat harmadik kánonja ugyanis úgy határozott, hogy az új császárváros, Konstantinápoly püspökének elsőbbsége van az alexandriai és az antiochiai püspökkel szemben. E két régi, kiemelkedő fontosságú püspökség védelmében Damazusz zsinatot hívott össze Rómába, és 382-ben újra megalapozta ezek rangját az egész Egyházban azáltal, hogy fölelevenítette a püspökségek ,,Péter-féle'' rangsorát. Ennek értelmében a római egyháznak az összes többi püspökséggel szemben elsőbbsége van, mert Rómában halt meg a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent Pál, és sírjuk is ott van. A második helyen Alexandria áll, mert ezt a püspökséget Péter apostol parancsára Márk alapította, aki Péter tanítványa volt. A harmadik helyen áll Antiochia, mivel itt mind a két apostolfejedelem működött. Konstantinápolynak a második helyre történő besorolását -- azzal a megindoklással, hogy császári város -- Damazusz határozottan visszautasította. Ez a döntés nagyban hozzájárult a római püspökség tekintélyének növekedéséhez. Ettől kezdve honosodott meg a pápák szóhasználatában a ,,Sedes Apostolica -- Apostoli Szentszék'' megjelölés.

E fejlődéssel azonos irányban hatott a pápának az a törekvése, hogy előtérbe helyezze a latin nyelvet. A szentmisében kötelezővé tette a latin használatát, s csak a Kyrie maradt meg a korábbi görög nyelv hírmondójának. Ez a rendelet magával hozta, hogy a szentmise olvasmányai számára gondoskodni kellett a Szentírás megfelelő latin fordításáról. A feladattal Damazusz Szent Jeromost bízta meg, aki pápasága utolsó két évében a titkára volt, s aki a halála után a feladatot végre is hajtotta.

Damazusz pápa nagy érdeme a vértanúk tiszteletének fölélesztése. Sok feledésbe merült vértanú sírfeliratát maga készítette el vers formában, és nagyon szép írással kőbe vésette, majd elhelyezték a vértanúk sírján. Különös gondot fordított Szent Lőrinc vértanú diákonus tiszteletére; minden bizonnyal tőle származik a gondolat, hogy Szent Lőrinc Róma városának patrónusa legyen.

Jó kapcsolatot tartott fenn a város világi vezetőivel. Ezekben az években nagy vita folyt, hogy a szenátus üléstermében -- tekintettel arra, hogy a szenátorok többsége keresztény -- megtűrhető-e a pogány Victoria istennő oltára. Ráadásul az ősi szokásoknak megfelelően a szenátus üléseinek kezdetén erre az oltárra áldozati adományokat helyeztek el. A kérdést a Milánóban élő császár elé terjesztették, s Ambrus közvetítette az ügyet. A császár úgy határozott, hogy az oltárt véglegesen távolítsák el a teremből. Damazusz jóban volt a még pogány prefektussal, Praetextusszal is, aki egyszer jókedvében így szólt: ,,Ha megválasztanának Róma püspökévé, azonnal megkeresztelkednék!''

Ennek ellenére Damazuszt egész pápasága alatt sok rágalom érte. Mindez azzal a ténnyel állt összefüggésben, hogy akkoriban sok asszony és leány tért meg a római arisztokrácia családjaiból, és vagyonukból bőkezűen adakoztak az Egyház céljaira. Mivel pedig a pápa a kezébe került javakból nem csupán a karitatív szolgálatokat fedezte, amelyek egyébként nagyon jól meg voltak szervezve a városban, hanem a templomokat ékesítette, s méltó környezetet teremtett a vértanúk sírjai köré, ellenségei a ,,dámák fülcimpája'' csúfnévvel illették.

Ahhoz azonban Damazusz túlságosan energikus volt, hogy a püspökökkel és a teológusokkal ne támadjanak surlódásai. Egyesek második Szent Atanázként magasztalták, mások ellenben becsmérlően gondolkodtak és nyilatkoztak róla. Nem szolgált a pápa örömére, hogy Nazianzi Szent Gergely elhagyta kisázsiai püspökségét és átment a konstantinápolyi székre. Úgy ítélte meg, hogy ez ellentétben áll az Egyház hagyományos gyakorlatával, és tűrhetetlennek tartotta a püspökök törekvését a tekintélyesebb székhelyek felé. Nagy Szent Vazullal sem volt teljes az összhang. Mindketten másként gondolkodtak és beszéltek a teológia kérdéseiről, s más jellegű kérdésekben sem voltak azonos állásponton. Ezért nem túlságosan kedvező és jóindulatú Vazul véleménye a pápáról.

Damazusz 384. december 11-én halt meg. A Via Ardeatina mentén akart nyugodni. Nem akart a Callistus-katakomba pápasírjai között sírhelyet magának, inkább a családi sírboltba kívánkozott. Anyjának Laurentiának, a nővérének, Irénének és saját magának külön sírboltot készíttetett. Maradványait később bevitték a városba.

Amit Damazusz pápáról a források elmondanak, annak alapján egy föltűnően energikus, tetterős ember rajzolódik ki előttünk, aki minden erejével harcba szállt a Niceában megfogalmazott hitvallás megőrzéséért. Hivatkozva a Péternek adott ígéretre: ,,Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem Egyházamat'' (Mt 16,18), a pápaság tekintélyének növeléséért többet tett minden elődjénél.

Fáradhatatlan volt a liturgia rendezése és a vértanúk tisztelete dolgában. Személyes jámborságáról a források hallgatnak, még csak következtetési támpontokat sem adnak.

Ünnepe a 11. században terjedt el az egész Egyházban.

Példája:
    a történelem tapasztalatai alapján dolgozz a jövőért!




Oszlopos Szent Dániel atya

Dániel a mezopotámiai Szamoszatában született, Illés és Márta keresztény szülőktől. 13 éves korában elment egy kolostorba. Ott megcsodálta az imádkozók és vezeklők szigorú életét és ő is megkívánta azt.

Felkereste Oszlopos Szent Simeon atyát. Tőle indít és áldást kapott a vezeklő életre. Utána elment a pusztába Thrákiába, ott oszlopot épített magának és azon élt. A hideg és hőség minden próbáját és a test romlandóságát eltűrve élt sokáig. Oszlopáról nem akart leszállni semmiféle kérésre. Leó és Zenon császár gyakran felkeresték őt, hogy áldását kérjék, és egyes ügyekben kikérjék tanácsait. Tanácsainak helyes voltát az események igazolták. Egyszer mégis lejött az oszlopról. Amikor az Egyházat a monofizitizmus tévtanításának veszélye fenyegette, elment a fővárosba. 30 éves vezeklés után az oszlopon, 80 éves korában halt meg 489, vagy 490-ben. Oszlopa tövében temették el.

9. nap: Lámpás

"Világosság, ó, hol van a világosság? Gyújtsd meg azt a vágyakozás égő lángján!

Itt a lámpa, de soha egy lobbanása sincs a lángnak, – a te sorsod is ilyen, szívem! Ó, százszor jobb volna számodra a halál!

A lelki ínség kopogtat ajtódon, s azt az üzenetet hozza, hogy a te urad ébren virraszt s találkozóra hív az éj sötétjén át.

Az eget felhők borítják, végeszakadatlan az eső. Nem tudom, mi ez, ami megmozdul szívemben; nem tudom, mit jelent.

A villám pillanatra fellobbanó fénye csak még mélyebb sötétet von a szememre, szívem tapogatózva keresi az ösvényt, amely felé az éjszaka zsongó zenéje hívogat.

Világosság, ó, hol van a világosság? Gyújtsd meg azt a vágyakozás égő lángján! Az ég dörög, a szél sikoltva száguld az ürességen át. Az éj fekete, mint egy fekete kő. Ó, ne hagyd, hogy sötétségben múljanak el az órák. Gyújtsd meg életeddel a szeretet lámpáját!
" (Tagore: Áldozati énekek - részlet)

Szent Tamás atya

Szent Tamás atya

Tamás Bithiniában született, egyszerű szülőktől. Korán felébredt benne a vágy a szerzetesi élet iránt. Szerette olvasni a szent iratokat. Amikor felnőtt, szerzetessé lett és híressé lett szent életével. Egy újonnan épített kolostor elöljárójává választották a Szagarisz folyó mellett. Egy idő után elhagyta a kolostort és remete életet élt a Bithiniai pusztában. Életéért Istentől megkapta a csodatevés és a jövőbelátás adományait. Tamás atya a X. században halt meg.

Szent Ménász és vértanútársai

Szent Melkiádesz pápa és vértanú, † 134

Szent Ménász és vértanútársai

Szent Ménász athéni születésű volt. Fiatal korában kitűnt tanultságával és ékesszólásával. Maximin császár (305-13) bizalmas embere lett. Ebben az időben a keresztények számának megnövekedésével Alexandriában vita támadt a keresztények és pogányok között. A császár nem akart hozzájuk menni a vita elintézésére. Ménászt küldte hozzájuk, aki bölcsen békét teremtett a város lakói között. Mindenki szabadon megvallhatta hitét. Hogy jó példát adjon, ő is megvallotta eddig rejtekben tartott keresztény hitét.

 

Miután mindezek a császár fülébe jutottak, elküldte Alexandriába hűséges emberét Hermogenészt, aki pogány volt. Az lett a feladata, hogy a régi pogányságot igyekezzen visszaállítani és a keresztény vallást visszaszorítani. Hermogenész kínzások alá vetette Ménászt, de látván a vértanú erős ragaszkodását a keresztény hithez, őmaga is Krisztus hitének követője lett. A császár ezt meghallva, kiadta a parancsot, hogy mindkettőjüket fejezzék le.

 

Eugráf szent Ménász íródeákja volt. Ő is ugyanolyan vértanúi halállal dicsőítette meg Istent. Mindezek 313 körül történtek.

Szent Gemell vértanú

Szent Eulália szűz és vértanú, † 304


Szent Gemell vértanú

Paflagóniai származású volt.  Amikor meghallotta, hogy a hitehagyott Julián császár a galíciai Ankirában tartózkodik, hozzája ment és szemére hányta hitehagyását és a keresztények elleni viselkedését. A haragra gerjedt császár megkínoztatta a vértanút és Edesszába küldte. Megérkezvén oda a császár is, új kínzások alá vetette. Tetőtől talpig lenyúzták bőrét, és keresztre feszítették 361 körül.



Szent III. Gergely pápa és hitvalló, † 741