Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Pünkösd utáni 5. vasárnap

2019. július 14. - Andre Lowoa

puvv.jpgA krisztusi felebaráti szeretetre tanít a mai szentmise. Az Egyházban mindnyájan Krisztus misztikus testének tagjai lettünk, tehát szeretnünk kell mindazokat, akik velünk együtt ugyanazon isteni természetben egyesülnek. De ennek a felebaráti szeretetnek az Isten iránt való szeretetből kell fakadnia. Az evangélium mutatja, hogy amire Szent Péter tanított a szentleckében, az nem más, mint az Úr Jézus tanításának kifejtése, gyakorlati alkalmazása. És minden szentmise előtt kellene a mai evangéliumra gondolnunk, de legalább ma hozzuk helyre, ha lelkiismeretünk azt mondja, hogy mi sem járulhatunk igazán áldozatunkkal az oltárhoz, nem vehetünk részt megfelelő lélekkel a szentmiseáldozatban.

Szentlecke. Szeretteim: Legyetek mindnyájan egyakaratúak, szánakodók, az atyafiság szeretői, irgalmasok, szerények, alázatosak; nem fizetvén roszszal a roszért, sem szidalommal a szidalomért; hanem inkább áldást mondván; mert arra vagytok hivatva, hogy az áldást örökségűl birjátok. Mert a ki az életet szereti, és jó napokat akar látni, tartóztassa meg nyelvét a gonosztól, és ajkai ne szóljanak álnokságot. Távozzék a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békét, és kövesse azt; mert az Úr szemei az igazakon, és fülei azok könyörgésein; az Úr orczája pedig a gonosztevőkön van. És ki árthat nektek, ha a jónak követői lesztek? De ha valamit szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok. A félelem pedig azoktól el ne rémítsen, és meg ne háborodjatok; csak az Úr Krisztust szenteljétek sziveitekben. (1 Pt 3,8-15)

Evangélium. Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Hogyha nem lesz tökéletesebb a ti igazságtok az irástudókénál és farizeusokénál, nem mentek be mennyeknek országába. Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne ölj; a ki pedig öl, méltó az itéletre. Én pedig mondom nektek: hogy minden, a ki atyjafiára haragszik, méltó az itéletre. A ki pedig mondja atyjafiának: raka! méltó a főtörvényszékre, a ki pedig mondja: bolond! méltó a gehenna tüzére. Ha azért ajándékodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának van ellened valamije: hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, és menj előbb megbékélni atyádfiával; és akkor eljövén, ajánld föl ajándékodat. (Mt 5,20-24)

(Forrás: Szunyogh Xavér Ferenc, Latin-magyar misszálé)

 

süti beállítások módosítása