Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

(Helory) SZENT IVO plébános, ügyvéd

2021. június 17. - Andre Lowoa

Szent Adolf     püspök és hitvalló, † ~810



(Helory) SZENT IVO plébános, ügyvéd, III. r. (1253-1303)
Bretagne-ban* született elokelo szüloktol. Gyermekkorát ártatlanságban és igazi jámborságban töltötte. Párizsban és Orleans-ban végezte teológiai és jogi tanulmányait, de a jámborságot elobbre helyezte a tanulmányoknál. Párizsban hallhatta Szent Bonaventura eloadásait is és épült annak szent életén. Egyetemi tanulmányai alatt letette a szüzességi fogadalmat és belépett Szent Ferenc III. rendjébe. Tanulmányai mellett szabad idejében az áhítatnak és felebarátai megsegítésének szentelte magát. Életrajzaiból nem világlik ki, mikor szentelték pappá. Lehetséges, hogy elobb mint a jogi tudományban jártas embert alkalmazták a nantesi püspökségen. Itt mint vizsgáló bírónak alkalma nyílt segíteni embertársain: a szegényeknek, özvegyeknek, árváknak ingyen vállalta el ügyeit. Ekkor kapta a „szegények ügyvédje” címet, s ezért lett az ügyvédek, jogászok védoszentjévé. (Képeken ügyvédi irodában, szegények közt III. rendi ruhában, kordával ábrázolják.) Alázatosságában nem gondolt a papságra, de püspöke biztatására pappá szenteltette magát. Ekkor egészen a lelkipásztori hivatásnak élt. Két plébániát is ellátott nyolc éven át. Önmagához szigorú, másokhoz elnézo, türelmes volt. Naponta vendégül látta a szegényeket, idegeneket fogadott be szállásra. Egyszer magát az Úr Jézust fogadta be szegény alakjában. Szentmiséit nagy áhítattal végezte. Egy alkalommal, úrfelmutatás után csodás fény vette körül, mely tüzes gömbhöz hasonlított. Vezekloövet hordott, keményen böjtölt. Isten a csodás gyógyítás adományával is kituntette. Egyszer hét kenyérrel kétszáz éhezot látott el. Ötvenéves korában heves fájdalmai ellenére végezte papi teendoit utolsó lehelletéig. 1303. máj. 19-én, mennybemenetel ünnepe nyolcadában költözött el lelke az örök életbe. A treguiri püspöki dómba temették. Csodái és szent élete miatt VI. Kelemen pápa már 1347-ben szentté avatta.
„Isten, a mi Atyánk szemében ez a tiszta és igazi vallásosság: Viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek, s orizd magad tisztán e világtól.” (Jak1,27)

Imádság:
Istenünk, te a lelkek üdvére és a szegények javára Szent Ivo hitvallódat választottad. Kérünk, hogy kövessük példáját, közbenjárása pedig védelmet jelentsen minden testi-lelki baj ellen. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
süti beállítások módosítása