Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG FRASSINETTI* PAULA III. r., rendalapító

2021. június 11. - Andre Lowoa

BOLDOG FRASSINETTI* PAULA III. r., rendalapító (1809-1882)

A 19. században nagyon sok szerzetes kongregáció keletkezett, melyek a Ferences III. rendi szabályzatot követték. Ezek közé a kongregációk közé tartozik a Boldog Frassinetti Paula által 1834-ben Genovában alapított Szent Dorottyáról nevezett Novérek Kongregációja. A novérek a fiatalok nevelésével és plébániák ellátásával foglalkoznak. Mindkét célkituzés a kor szükségletének felelt meg. Részben ez magyarázza a kongregáció gyors elterjedését. Az elso alapítás után Rómában létesítenek több házat, 1865-ben, Brazíliában, a következo évben Portugáliában telepednek le. A genovai születésu Pauláról nem sokat tudunk, de bizonyos, hogy rendelkezett azokkal az erényekkel, melyek egy szerzetalapításhoz szükségesek: szervezoképesség, az ifjúság szeretete, az Egyház ügyéért való lelkesedés. Hogy szerzetét Szent Dorottyáról nevezte el, azért tette, mert ez a kisázsiai vértanú, aki Krisztusért, mennyei Jegyeséért kész volt a kínzások és a halál elviselésére, megtérített egy Teofil nevu fiatalembert, a szeretet különös leleményességével, amikor halála után az égbol rózsát és almát küldött a hitetlen ifjúnak, aki a kivégzésre induló Dorottyától azt kérte, küldjön neki Jegyese országából, ahol mindig tavasz van, rózsát és almát. Paulát XI. Piusz pápa 1930-ban avatta boldoggá. A II. Vatikáni Zsinat határozatban intézkedett a szerzetesi élet korszeru megújításáról. Ebben irányelveket szögez le: Minden szerzetesi közösség célja Krisztus követése az evangélium szellemében; minden intézmény orizze meg saját jellegét, karizmáját és muködési körét. Azok a szerzetesi közösségek, melyeknek szinte azonos az életmódja, lelkisége, egyesüljenek - foleg ha kis létszámúak -, vagy lépjenek egymással munkaközösségbe. A ferences III. rendi közösségek a zsinati elvek alapján arra törekszenek, hogy minden közösség számára egységes szabályzatot állítsanak össze Szent Ferenc és Szent Klára szellemében. Így nagyobb egység jöhet létre anélkül, hogy a történelem során kialakult egyéni, sajátos vonásokat föl kellene adni.
Imádság:

Istenünk, te Boldog Paulát arra indítottad, hogy a fiatalok nevelésére és a plébániák megsegítésére új szerzeteskongregációt alapítson; segítsd Egyházadat, hogy ne nélkülözze a szükséges segítséget lelkipásztori feladatai teljesítésében. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

süti beállítások módosítása