Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Megszentelt Tivadar atya - Szent Vitus vértanú és társai

2018. május 16. - Andre Lowoa

Stock Szent Simon     hitvalló, † 1265.           



Megszentelt Tivadar atya

Tivadar Egyiptomból származott, gazdag keresztény szülőktől. 12 éves korától mindennapos iskolába járt. Nem foglalták el a világi tudományok, ő magasabbra törekedett. Imádságban, megtartóztatásban és jótettekben foglalta el magát. Elhatározta, hogy elhagyja szülei házát és lemond szülei gondoskodásáról. Titokban eltávozva, először egy egyiptomi kolostorba, aztán szent Pachomiosz tabenniszi kolostorába lépett be. Sem szüleinek kérése, sem más földi öröm nem vonták el figyelmét az általa választott élettől. Tivadar még könnyező édesanyját sem akarta látni, aki vissza akarta hívni a kolostorból. Ezután anyja is elhagyta a világot és a Pachomiosz nővére által létesített, női kolostorba lépett. Tivadar mindenben elfogadta Pachomiosz atya utasításait, teljesítette akaratát. Mellette élt, és segített tanítójának a kolostorok felvigyázásába, mivel a Szentírást jól ismerte, sokszor Pachomiosz helyett prédikált. Tanítójának halála után őt választották meg utódjának. Ebben a minőségben bölcsességgel kormányozva, fényes és Istennek tetsző életet élve hunyt el késő öregségben, 368-ban.


Szent Ubaldusz     püspök és hitvalló, † 1160.           


Szent Vitus vértanú és társai

Vitus Szicíliából származott, atyja pogány volt. Keresztény dajkája Kreszcencia és ennek férje Modestus kereszténynek nevelték és megkereszteltették. Tizenkét éves korában felszólították, hogy tagadja meg hitét. A fiú a kínzások éheztetés, vesszőzés dacára állhatatos maradt, A hagyomány szerint egy angyal szabadította ki mindhármukat a börtönből, és Itáliába vezette. Dioklécián császár alatt nyerték el a vértanúságot 305-ben.