Milánótól északra, Comoban született, fonemesi család sarjaként. Ártatlanságban és jámborságban töltött ifjúság után a Szabályozott Ferences III. Rendbe lépett, s ott komoly elorehaladást tett az erények gyakorlásában. A reguláris (szerzetben élo) III. rendi közösségek - férfi és noi ágon egyaránt - a 15. század eleje óta terjedtek el elsosorban Itáliában. Pappá szentelése után Isten igéjét hirdette Észak-Itáliában, s komoly eredményeket ért el a vallási élet megújítása terén.

Igaz, hogy ezen a területen kiváló ferences igehirdetok muködtek: a század elso felében Sienai Szent Bernardin, a másik felében Milánói B. Kristóf, Feltrei B. Bernardin, de a reneszánsz korban, amikor a vallásos élet papoknál, híveknél egyaránt sok kívánnivalót hagyott maga után, nagy szükség volt szentéletu papokra. A humanizmus pogány szelleme behatolt a papság és a fopapság életébe: sokan fényuzo módon éltek, papi kötelességeiket (zsolozsma, szentmise, igehirdetés) elhanyagolták, pogány szerzok muveit olvasták, de a szentírást nem ismerték, világias szórakozásoknak (vadászat) hódoltak, botrányosan éltek, nem tartották be a celibátust... Boldog Jeremiás az igehirdetésnek, a bunbánat cselekedeteinek szentelte életét, s szavai hatását csodatételek is növelték, melyeket életében és halála után is muvelt. 1513. márc. 25-én halt meg Forliban, s a város székesegyházában van eltemetve. Négy évszázadon át tisztelete nem szakadt meg, ezért a 18. század vége felé kérelmet nyújtottak be boldoggá avatása iránt. Neves ferences szerzo (Holzapfel) állítja, hogy a hivatalos boldoggá avatás 1908-ban megtörtént. Emiatt soroljuk a ferences boldogok közé.

„Az Úr szava: Fiakat neveltem és naggyá tettem oket, ok mégis hutlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni.” (Iz 1, 2-3)

Imádság: