Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG GALANTINI IPOLY III. r., rendalapító - Szent Jakab püspök

2021. március 21. - Andre Lowoa
BOLDOG GALANTINI IPOLY III. r., rendalapító (1565-1619)
Firenzében született iparos szüloktol, akik vallásos nevelésben részesítették, úgyannyira, hogy ifjú korában felvételét kérte a kapucinus rendbe. Gyenge egészsége miatt azonban nem vették fel. Ezért atyja mesterségét, a selyemszövést folytatta. Idoközben rátalált igazi hivatására, ahol Isten dicsoségét és felebarátai javát szolgálhatja. Látta, hogy városában a gyerekek szabadon csatangolnak, s nincs, aki összegyujtené oket és a jóra s a hit igazságaira oktassa oket. Meggyozodése volt, hogy a fiataloknak fogékony a lelkük a jóra. Elkezdett hát foglalkozni velük. Maga köré gyujtötte oket és hitünk igazságait kérdés-feleletek formájában tárta eléjük. Ez a módszer a tridenti katekizmus ismerete óta egyre jobban elterjedt a hit oktatásában. Tanítását személyes jópéldával és erényes élettel igyekezett alátámasztani. Ezért is lépett a Ferences III. Rendbe. Közben felnottek is gyülekeztek köréje. Felvetodött a gondolat, hogy társulatot alapít a mu kiterjesztésére és tovább folytatására. Munkatársakat toborzott s 1602-ben megalapította a Szent Ferenc Keresztény Tanításáról nevezett kongregációt. (A társulat megújított szabályzatát késobb, 1802-ben hagyta jóvá VIII. Orbán pápa.) Ugyanebben az idoben (1600 körül) nyitotta meg elso iskoláit Rómában Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója. Luccában Leonardi Szent János kezdeményezte a maga tanító rendjét, a Keresztény Tanítás Társulatát. A kor igénye volt tehát, hogy az Egyház foglalkozzék nemcsak a kiváltságosak, hanem a szegény és addig elhanyagolt egyszeru nép fiaival és leányaival is. Boldog Ipoly társulata hamarosan meghonosodott több olasz városban: Luccában, Volterrában, Pistoiában, Modenábán. Firenze akkori érseke is támogatta oket, kápolnát és épületet biztosított számukra. Ipoly a tanítás mellett a bunösök megtérítésén is sikerrel fáradozott. Ilyen buzgó tevékenységben érte utol a halál 1619. márc. 20-án, 55 éves korában. XII. Leó pápa 1825-ben avatta boldoggá. Társulata valószínuleg a 19. század egyházellenes mozgalmai és támadásai következtében megszunt. A végso idokben „az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylo égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok” (Dán 12, 3).
Imádság:

Istenünk., te Boldog Ipolyt arra választottad ki, hogy az ifjúság oktatására új szerzetestársulatot alapítson s a bunösök megtérítésén fáradozzon. Közbenjárására add, hogy a hit megismerésében és a hit szerinti életben egyre gyarapodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Szent Jakab püspök

Nagyon kevés és nem teljes ismereteink vannak életéről. Fiatal korában vonzódott már a szerzetesi élethez, így szerzetessé lett. Nagyon szerette a Szentírás könyveit olvasni. Élete és hitbeli buzgósága miatt püspökké szentelték. A képromboló Konstantinosz Kopronimosz császár idején Jakabot is arra kényszerítették, hogy ne tisztelje a szentképeket. Mivel nem engedelmeskedett, mindenféle büntetést elszenvedett, amit csak kitaláltak ellenségei, hogy gyötörjék őt. Ezek között adta vissza lelkét Istennek.
süti beállítások módosítása