Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

FOLIGNOI* SZENT ANGÉLA ÖZVEGY

A 70 szent apostol ünnepe

2020. január 04. - Andre Lowoa

A 70 szent apostol ünnepe


Jézus Krisztus először 12 apostolt választott ki, nevüket pontosan olvashatjuk az Evangéliumokban. Utána úgy látta jónak, hogy kiválasszon még 70 (vagy 72) apostolt. Ezeket páronként elküldte a városokba és falvakba, hogy hirdessék Isten országának eljövetelét. (Lk. 10,1-) A Szentlélek eljövetele után mindnyájan hirdették az evangéliumot különböző helyeken. Egyesek önálló hithirdetők voltak, mások pedig valamelyik apostolhoz szegődtek a 12 közül. Ezeknek az apostoloknak egy részét Egyházunk külön-külön napon is ünnepli. A mai napot az apostolok „gyülekezetének” nevezve egy napon ünnepli meg mindnyájukat, hogy a keresztényeket megóvja az apostolokkal kapcsolatos véleménykülönbségektől. A Szentírás csak néhánynak nevét említi közülük, a mai napra írt egyházi énekeink pedig nagy részüket említi név szerint.


FOLIGNOI* SZENT ANGÉLA ÖZVEGY, III. r. (1248-1309) 
Jómódú családból származott. Anyjáról úgy emlékezik meg, hogy nagy akadálya volt Isten felé vezeto útján. Fiatalon férjhez ment, négy gyermek anyja. lett. Világias életet élt, habár végezte vallási kötelességeit is. 37 éves, amikor Isten a tökéletesebb életre hívja. Bunei megismerése a kárhozat félelmével tölti el. Elmegy gyónni, de több bunét elhallgatja. Lelkiismeretfurdalásai közepette Assisi Szent Ferenchez fordul. Hallva a ferences Arnold atya prédikációját, jó gyónást végez s most már egészen Istent választja. Kéri, mutassa meg a hozzá vezeto utat. Nehéz áldozatokat kell hoznia. Egymás után halnak meg anyja, férje, gyermekei. 40 éves ekkor. Egészen búcsút mond a világi életnek. Beöltözik a ferences III. rend ruhájába, s Wadding ferences történész szerint kolostort is alapít, amikor már lelki leányai száma megnövekszik. Kezdodnek a látomások, kinyilatkoztatások. Legmélyebb nyomot a megfeszített Krisztus látomása hagy lelkében. Krisztus mondja neki: „Mindezt érted szenvedtem. Mit tudsz viszonzásul adni, ami elég volna?” Angéla írástudatlan. Látomásait, tanításait, leveleit Arnold atya írja le, ezek az írások könyv alakjában is megjelennek „Folignoi Angéla könyve” címen, s még életében sokan olvassák. Misztikus tanítások boven találhatók benne. Egyszer megmutatta neki az Úr szent Szívét, mint a viharban legbiztosabb menedéket. Angéla sokszor menekült oda, mert több éven keresztül mindenféle kísértést szenvedett. Az Úr ezekkel tisztította meg ot minden tökéletlenségtol s készítette elo a vele való egyesülésre. Élete utolsó 12 évében földi táplálékra nem volt szüksége: csak az Oltáriszentséggel táplálkozott. A szemlélodo életet összekötötte a felebaráti szeretet gyakorlásával, betegek gondozásával, mások tanításával. Tanításai miatt a „‘teológusok mesternoje” néven emlegették. 1309-ben, 61 éves korában halt meg. XII. Ince pápa (1691-1700) avatta boldoggá.
Boldog Angéla testamentuma lelki leányaihoz:
„Hon szeretett leányaim, törekedjetek arra, hogy igazán kicsinyek és alázatosak maradjatok, nemcsak külsoleg, hanem szívetek mélyébol. Más végrendeletet nem hagyok hátra, csak a kölcsönös szeretetet és a mély alázatot. És átadom mint egész hagyatékomat azt, ami Jézus Krisztusnak is a hagyatéka volt, ti. a szegénységet, a szenvedést, a megvettetést, mert ez volt Jézus élete.”


Imádság:

Istenünk, te Boldog Angélát azzal tuntetted ki, hogy Szent Fiad titkaiba be
tudjon hatolni. Érdemeiért és közbenjárására nekünk is add meg, hogy részesei
lehessünk misztériumaidnak itt a földön, és dicsoséged kinyilatkoztatásán
ujjongva örvendezhessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Szent Dafróza     vértanú, † 362       


Szent Gergely     püspök, † ~541       


Boldog Izabella
,     † 1270           


Szent Rigobert     szerzetes, érsek, † ~750       

süti beállítások módosítása