Krétai születésű volt, és a képromboló Konstantin Kopronimosz császár uralkodása alatt élt. Először Kréta szigetén a pusztalakók szent életét élte, és mindnyájan tisztelték, akik ismerték. Tudomást szerezve a szentképek elleni üldözésről, Konstantinápolyba ment, hogy a császárt jobb belátásra bírja a szentképek iránt. Útközben megkínzott főpapokat, megbilincselt és börtönbe vetett híveket látott, akik a szentképek miatt szenvedtek. A fővárosba érkezve, Szent Mamász templomába ment. Ott a jelenlevő császárt bátran leleplezte cselekedetei miatt. A katonák megkötözve Andrást, ütlegelni kezdték, de a császár leállította, és palotájába hivatta. A szent pusztalakó bátran kifejtette a császár előtt a szentképek tiszteletének helyességét. Rávilágított, hogy, ha büntetés jár a császári szobrok megsértésért, mennyivel Isten ellenesebb dolog üldözni Krisztust az Ő szent képeiben. A császár megkínoztatta ezért Andrást és börtönbe záratta. Majd kivitték a városon át a vesztőhelyre és megkövezték. Egy eretnek baltával támadt rá és megölte. Ez 767-ben volt.

Családi neve: Ravaschieri*. Gazdag grófi családból született a liguriai tengerparti Clavario*-ban. Életrajza kiemeli, hogy édesanyja vallásosan nevelte s különösen a szent tisztaság szeretetére, úgyhogy - tanúk állítása szerint - egész életében nem vétett a tisztaság erénye ellen. Ennek alapján ot ferences Szent Alajosnak nevezhetjük. Családi körülményeik is hasonlók voltak. A gazdagság, foúri udvar nem kedvez az ártatlanság megorzésének.. Szent Alajos is kiskorában illetlen szavakat tanult el a katonáktól, melyeket egész életében siratott, mintha bunök lettek volna. A tisztaság megorzése nála is küzdelmet kívánt: az érzékek fékezését, imát, önmegtagadást. S aki ilyen módon tiszta marad, annál a szerzetesi, papi hivatás jó talajra talál. Szent Alajos jezsuita lett, Baltazár ferences. Egész biztosan hatással volt hivatása kialakulására az akkoriban bontakozó obszerváns mozgalom. Sienai Szent Bernardin és Sarteanoi Albert éppen Baltazár ifjúsága idejében járt észak-Itáliában. Kiváló szellemi képességekkel rendelkezett: pappá szentelése után évekig a teológiát tanította a genuai rendtartományban, majd tartományfonök lett. Természetesen o is az obszervancia híveként vezette tartományát, s olyan erényekkel is ékeskedett, melyek nem voltak magától értetodok egy grófi sarjnál. Keményen böjtölt, zöldségen, fozeléken, kenyéren és vízen; kopottas ruhában járt, s nem uraskodott, hanem úgy szolgált a testvéreknek, mint aki a legutolsó. Mint más, korabeli ferences szónok, o is fényes sikereket ért el, a nép özönlött szószékéhez, s csak Isten a tudója a gazdag aratásnak, mely munkája nyomán termett. A tartományfonökség letelte után egy eldugott helyet választott magának Binasco* közelében, mely még a genuai provinciához tartozott; s ott folytatott benso életet, de amellett igét hirdetett, gyóntatott, ezt még akkor is tette, amikor betegsége miatt már a templomba se tudott elmenni. A hagyomány tud róla, hogy egyszer az erdoben, ahol imádkozott, havazás közben rá nem esett hó, egyszer pedig cellájában a Boldogágos Szuz megjelenésével tuntette ki. 73 évesen hunyt el: halálakor magától megszólalt a rendház harangja. Mindjárt szentként kezdték tisztelni: épségben maradt holttestét a templomban márványsírban s a földtol felemelve tisztelik. Tiszteletét XI. Plusz pápa 1930- ban erosítette meg.

„Igehirdetésünk nem megtéveszto vagy hamis szándékból ered, és csalással sem jár, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt, hogy rájuk bízza az evangélium hirdetését.” (1 Tessz 2, 3-4.)

Imádság: