Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Euplusz vértanú

2019. augusztus 11. - Andre Lowoa

Szent Euplusz vértanú

Euplusz a szicíliai Katána városában volt az egyház diakónusa, Hivatásánál fogva félelem nélkül hirdette ez evangéliumot az emberek között. Maga köré gyűjtötte őket, és úgy tanította Krisztus hitére, A hit erejével még a bálványtemplomokat is le tudta rombolni. A kereszténység ellenségei elfogták őt egy házban, ahol éppen az evangéliumot olvasta másoknak. Abban a reményben vitték a helytartó elé, hogy a kínzások megingatják a diakónus állhatatosságát. Fára függesztették, vaskampókkal szaggatták testét, de ő mindezek között Istenhez fordulva imádkozott és tűrt. Utána börtönbe vitték, ott éheztették és szomjúsággal gyötörték és végül halálra ítélték. A lefejezés előtt időt kért az imádságra. A vesztőhelyen elővette az evangéliumot és Jézus csodáiról olvasott belőle. Lefejezés által nyerte el a vértanúságot 304-ben, augusztus 11-én.
süti beállítások módosítása