Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

MAGDEBURGI SZENT ADALBERT püspök - Szent Arisztoklész és vértanútársai

2017. június 20. - Andre Lowoa

MAGDEBURGI SZENT ADALBERT püspök

+Zscherben, Merseburg mellett, 981. június 20.
A középkori német császárok nagy feladatai közé tartozott Kelet- Európa misszionálása. Szorosan együttműködve az uralkodókkal, akik arra törekedtek, hogy a nyugati és déli szlávok egyes csoportjait beolvasszák a birodalomba, a kereszténység előrehatolt a pogány keleti vidékekig, és kiépítette egyházi szervezetét. Már Nagy Károly alatt megkezdődött a keleti misszió, de csak az Ottó nevű uralkodók alatt vált rendszeressé. Amikor Nagy Ottó császár 955-ben a Lech-mezőn legyőzte a magyarokat, megfogadta, hogy új püspökséget alapít Merseburgban, és egy új egyháztartományt létesít, amelynek székhelye a kedvelt pfalzi Magdeburg lesz. Onnan azután el kell jutnia majd a keresztény hitnek Lengyel- és Oroszországig. Tervét nem sokkal halála előtt sikerült végrehajtania.
Adalbertnek, Magdeburg első érsekének fiatal éveiről nem tudnak a források. Bizonyára Lotharingiából származott, és 950 körül érseki okiratkészítő lett Kölnben. 953-tól 958-ig I. Ottó kancelláriáján jegyző volt, majd 959-től 961-ig szerzetes a trieri Szent Maximin reformkolostorban. Itt hallott először a keleti misszióra szóló felhívásról. Szvjatoszláv kijevi orosz nagyfejedelem anyja, Szent Olga, aki meg akarta nyerni a hit számára fiát és honfitársait, a német királytól püspököt és papokat kért. Mainzi Vilmos (929?--968) érsek ajánlatára a császár a trieri szerzetest, Adalbertet választotta ki erre a feladatra. Ő engedelmesen követte a hívást, bármilyen kevéssé egyezett is meg akaratával. 961-ben néhány munkatársával együtt útra kelt Kijevbe. Alig érték el a határt, a pogány oroszok megtámadták, társait megölték, egyedül ő tért vissza 962-ben. Rövid ideig II. Ottó kancelláriáján dolgozott, majd a császár kinevezte a Lauter melletti Weissenburg kolostorának apátjává. Ebből az időből megmaradt Prümi Regino (840 körül--915) krónikájának folytatása, amelynek szerzősége nagy valószínűséggel Adalbertnek tulajdonítható. Átfogja a 907--967 közti éveket, és Adalbert oroszországi útjának néhány részletét olyan pontosan közli, hogy csak ő maga jöhet szerzőként szóba.
Amikor 968-ban nagy nehézségek után Ottó császár Magdeburgra vonatkozó tervei megvalósultak, Adalbertet magához hívta Itáliába. A ravennai zsinaton 968 októberében megalapították a magdeburgi érsekséget és Adalbertet nevezték ki érsekké. Maga XII. János pápa (955- -964) szentelte fel Rómában. Ez már jelezte, hogy milyen kiemelkedő rangot ért el Magdeburg a császár akarata szerint: őt illette meg az elsőség a Rajna jobb partján levő valamennyi német egyház között, és ugyanazokat a kiváltságokat kapta, mint a régi érsekségek: Trier, Köln és Mainz. Római mintára a magdeburgi dómhoz 12 papot, hét diákonust és 24 szubdiákonust rendeltek.
Adalbert mindjárt a felszentelése után elutazott Rómából. Megérkezését követően a magdeburgi dómban ünnepélyesen beiktatták, majd már a 968. év karácsonyán felszentelte új püspökségeinek: Merseburgnak, Meissennek és Zeitznek megyéspüspökeit. Hermann Billunggal szorosan együttműködve Adalbert a következő években egyháztartományának megszervezésén fáradozott. Emellett különösen szívén viselte a szorbok evangelizálását, s ezt az ország alig művelt vidékein át tett, nagy nélkülözésekkel teli, hosszú útjain messzemenően saját maga lendítette előre.
Magdeburgban a klerikus utánpótlás számára püspöki iskolát alapított, s az nagy tekintélyre emelkedett. Amikor I. Ottó császár 973-ban meghalt, kívánságának megfelelően Adalbert a dómban temette el első felesége, Editha (+946) mellé.
A császár halála után Magdeburgnak mint a német keleti misszió előőrsének jelentősége csökkent, de az érsekség maradt a továbbiakban is a keleti misszió kiindulópontja. Adalbert egy vizitációs útján halt meg a merseburgi püspökség területén 981. június 20-án. Magdeburgba szállították, és a dómban temették el.
Szent Arisztoklész és vértanútársai
Arisztoklész ciprusi származású volt, Tamasza városában született és később a város papja lett. Makszimián császár üldözése alatt elrejtőzött egy hegyi barlangban, a pusztában. Imádság idején egy hang megparancsolta neki, hogy menjen a szalarniszi metropoliába, hogy Krisztus vértanúja lehessen. Arisztoklész útra kelt, egy erdőben szent Barnabás templománál találta Demeter diakónust és Atanáz felolvasót. Mindketten vágytak a vértanúságra. A városba érve, keresztényeknek vallották magukat, és a pogányok azonnal fejvesztésre ítélték őket. Az ítéletet 306 körül hajtották végre rajtuk.