Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!

2018. április 01. - Andre Lowoa

___________________________________________

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Urunk, Jézus Krisztus! Mi lelkileg vak, sötétben botorkáló emberek vagyunk nélküled. Add meg nekünk a hitet, hogy feltámadásod részesei és tanúi legyünk! Ahogy egykor a tanítványok, mi is keresünk az üres sírban, szürke hétköznapjainkban, monoton munkánkban, kiüresedett kapcsolatainkban, meg nem valósult céljainkban. De hamar be kell látnunk, hogy hit nélkül nem találunk rád. Erősítsd bennünk a hitet, hogy megértsük kereszthalálod és feltámadásod üzenetét, erősítsd bennünk a hitet, hogy fel tudjunk ismerni téged a mindennapokban!



"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

Aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."

 

János 3:16-18