Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Lépcsős Szent János atya - Hallgatag Szent János - Szent Joás próféta

2021. március 30. - Andre Lowoa
Szent Guidó     hitvalló, † 1046.   


Lépcsős Szent János atya
Születésének helyét nem jegyezte fel senki. Gyermekkoráról sem tudunk semmit. 16 éves volt, amikor elhagyta hazáját és a Sinai hegyre jött. Ezen a területem egymást érték a kolostorok és szerzetestelepek. János is belépett az egyikbe, és 4 évig élt benne. Miután elsajátította a szerzetesi élet szabályait, a 20 éves ifjú a Sinai hegy lábánál kezdett remete életet élni. Először egy kunyhóban, később egy barlangban töltött el 40 esztendőt. Imádsággal, kézimunkával élte igénytelen életét. Sokan keresték fel, és ő mindenkit szívesen fogadott, ellátta a szükséges tanácsokkal. 60 éves korában a szomszéd kolostor lakói elöljárójukká választották. Csak nehezen vállalta el. Vezetése alatt a kolostor lakói nagy előhaladást tettek a lelki életben. Amikor érezte, hogy közel van a halála ideje, megvált a kolostortól, régi barlangjába tért vissza, és a szentek halálával halt meg 70 éves korában 649. március 30-án. Egy barátja kérésére megírta saját tapasztalatai alapján a lelki élet szabályait az „Égbe vezető lajtorja”címén ismerjük. Innen kapta a lépcsős, lajtorjás vagy görögösen Klimakhosz János nevet.
Hallgatag Szent János
János 18 éves korában lett szerzetes. 28 éves korában megválasztották Köln püspökévé. Tízéves püspökség után titokban elhagyta lelki nyáját, és belépett a Megszentelt Szent Szabbász kolostorába, mint újonc. Szent Szabbász pappá akarta őt szenteltetni, de feltárta előtte püspöki voltát. Ettől kezdve úgy élt szerzetesi életet, mint befalazott hallgatag. Késő öregségben halt meg 557- vagy 558-ban.
Szent Joás próféta
A próféta Szamáriából származott. Megrótta Jeroboám királyt a bálványimádás terjesztéséért. Tőle való visszatértében bement egy hamis próféta házába, Isten tilalma ellenére vele étkezett, aztán útközben egy oroszlán megölte. Cselekedeteit a Királyok I. könyvének 13. fejezetében olvassuk.
süti beállítások módosítása