Jézus Krisztus földi élete idején Marcell Antiochia városában élt. Elment ezért Jeruzsálembe, hogy lássa Jézust, és ott megismerkedett Szent Péter apostollal. Jézus feltámadása után Péter Marcellt Szicília püspökévé tette. Vértanúhalált halt, miután sok pogányt megtérített. Szent Filagriosz Ciprus szigetén volt püspök. Buzgósággal hirdette az evangéliumot, amiért sok kínt szenvedve hunyt el. Szent Pongrác Tauroménia püspöke volt. Mindnyájan Szent Péter tanítványai voltak, és a keresztény hit terjesztéséért szenvedték el a vértanúi halált.

Nicefor a szíriai Antiochiából származott, és a III. század fele körül élt. Egyszerű ember volt. Olyan jó barátságba került egy Szaprikiosz nevű pappal, hogy mindenki testvérnek tartotta őket. Az ördög munkája révén ez a barátság olyan ellenségeskedésbe csapott át, hogy látni sem akarták egymást. Nikéfor nemsokára megbánta ezt, és igyekezett minden módon kibékülni Szaprikiosszal. Barátja azonban nem akarta ezt és minden közeledését visszautasította. Valeriánus és Galliénus császárok alatt keresztényüldözés tört ki. Szaprikioszt, mint papot az elsők közt fogták el és állították ítélőszék elé. Hitét állhatatosan megvallotta, fejvesztésre ítélték. Már vitték a vesztőhelyre, Nikéfor szeretett volna a halála előtt kibékülni vele. A pap azonban újra visszautasította. Isten ezért megbüntette. Amikor Szaprikiosz látta a kardot, megtagadta Krisztust és áldozatot kívánt bemutatni a bálványoknak. Akkot Nikéfor kereszténynek vallotta magát, és saját maga kérte, hogy a hittagadó Szaprikiosz miatt őt fejezzék le. Ez meg is történt 257 körül.

Az Adria partján fekvo Sinigagliában* született grófi családból, neve: Mastai- Ferretti János Mária. Ifjúságában betegeskedett, ezért aránylag késon, 27 éves korában lett pappá. Kituno megjelenése, modora, hivatalos ügyek intézésében tanúsított korrektsége segítették, hogy rövid idon belül püspök, spoletoi érsek, 40 évesen Imola püspöke, 48 évesen bíboros lett. 1846-ban választották pápává. Közel 32 éves pápasága a legjelentosebbek közé tartozik a pápaság történetében. 1848-ban a forradalom hullámai elérték Itáliát és a pápai államot. A közvélemény azt várta tole, hogy az olasz államszövetség élére áll s Ausztria ellen hadat indít. Amikor ezt nem vállalta, egyszerre elveszítette népszeruségét, hazaárulónak kiáltották ki. 1870-ben a hatalomra töro piemonti király seregei elfoglalták az egyházi államot, ezzel megszunt a pápa világi hatalma. A pápa mint a Vatikán foglya - tiltakozásul nem hagyta el többé a Vatikán területét. 1854-ben kihirdette a Szeplotelen Fogantatás hitigazságát, majd 1870-re összehívta az I. Vatikáni Zsinatot. Ezen többek közt a pápai csalatkozhatatlanság dogmáját hirdették ki. IX. Piusz megnyero modorú, szeretetreméltó egyéniség, a szegények pártfogója volt, oszinte vallásosságával világoskodott az emberek elott. Sokat tett a Szuzanya és a szentek tiszteletének elomozdításáért, küzdött kora tévedései (közömbösség; racionalizmus, liberalizmus) ellen. S vállalta állásfoglalásáért a meg nem érdemelt elítélést, üldöztetést. 1821 óta tartozott a ferences III. rendhez. Fogadalmának 50 éves jubileumát ünnepélyesen tartotta meg 1871-ben. Boldoggá avatása a 2000. jubileumi évben volt szept. 3-án.
Részlet az „Ineffabilis Deus” kezdetu-bullából (1854):
„...A Szent és Oszthatatlan Szentháromság tiszteletére, az Istenszülo Szuz dicsoségére..., megállapítjuk és kihirdetjük, hogy a tanítás, melynek értelmében a Boldogságos Szuz Mária a mindenható Isten páratlan kegyelmébol és kiváltságából, Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel, fogantatásának elso pillanatától kezdve az áteredo bunnek minden szennyétol mentes maradt, Istentol ki van nyilatkoztatva, és ezért minden hívonek kötelessége azt erosen és állhatatosan vallani.”