Az Istenlátó Mózes Egyiptomban született. Mivel a fáraó parancsára szülei nem akarták vízbe fojtani, három hónapig rejtegették. Végülis egy kosárban a Nílus folyóra tették, de a fáraó leánya magához vette és felneveltette. Mózes, a fáraó udvarában az egyiptomiak minden bölcsességét megtanulta. Felnőtt korában menekülnie kellett. Egy alkalommal, apósa nyáját legeltetve, parancsot kapott Istentől az égő csipkebokorból. Az lett a feladata, hogy vezesse ki Isten népét Egyiptomból és vezesse be az Ígéret földjére. Mózes, bátyjával Áronnal együtt elment a fáraóhoz, hogy Isten parancsát hirdessék neki. A fáraó eleinte hallani sem akart a zsidó nép elengedéséről. Miután azonban Mózes szavára Isten 10 fájdalmas csapással verte meg Egyiptomot, a 10. után a fáraó elengedte a népet.

Mózes vezetésével csodálatosan keltek át a Vörös-tengeren, majd elindultak az Ígéret földje felé. 40 napi böjtölés után a Sínai hegyen Mózes meglátta a fényességben Istent, amennyire ember Istent képes meglátni. Ugyanakkor Istentől két kőtáblát kapott. A rajta isteni kézzel írt parancsokat ki kellett hirdetni a népnek. A vándorlás közben Isten népe sokszor került nehéz helyzetbe. Mindannyiszor Mózeshez fordultak. Ő közbenjárt értük Istennél és a problémák megoldódtak. Mózes imájára a nép az ellenséges törzsek támadásait is legyőzte. A vándorló nép olykor Mózes ellen, de Isten ellen is fellázadt. Isten büntetését kellett érte elviselniük. Mózes 40 évig vezette népét a pusztai vándorlásban. A nép lázadó tagjai nem mehettek be az Ígéret földjére. Isten erejében való kételkedése miatt, Mózesnek is ez lett a büntetése. Isten rendelkezéséből fel kellett mennie a Nébó hegyére. Onnan megláthatta az Ígéret földjét. Ugyanott halt meg 120 éves korában. Sírját máig sem ismeri senki. Életét és tetteit az ószövetségi Szentírás „Mózes 5 könyvében” olvashatjuk.


Szent Notburga     szűz † 1313


VITERBÓI SZENT RÓZA szűz, III. r. (kb. 1230-1252)
Nevét az 1166-ban elhunyt Palermói Szent Rózától kapta. Születési éve bizonytalan. Már gyermekkorában böjtölt, vezekloinget viselt, buzgón imádkozott s állítólag imájára halott nagynénje újraéledt. Megjelenése tisztaságot sugárzott. Kertjükben remetelakot rendezett be, oda vonult imádkozni. Az o életében is szerepel a rózsacsoda-legenda, akárcsak a XIII. század másik két ferences III. rendi szentjénél: Árpádházi Szent Erzsébetnél és Szent Zitánál. Súlyos betegségében meglátogatta a Szuzanya és az o buzdítására ferences III. rendi ruhát öltött. Rövidesen rá megjelent neki a Megfeszített Krisztus. „Ó Jézusom, - kiáltott fel - miért vagy ilyen állapotban?” Az Úr válasza: „Az emberek iránti nagy szeretetem miatt.” - És ki kínzott meg ilyen rettenetesen? - A bun - hangzott a felelet. Róza erre magára ütött, miközben ismételte: A bun, a bun... Majd kereszttel a kezében végigjárta Viterbo utcáit, s a keresztre feszített Úr Jézusról és a bunrol mondott megindult szavakat. Isten a bunbánat hirdetése mellett azt a feladatot is bízta Rózára, hogy az embereket a pápához való huségben megerosítse. Abban az idoben Itália nagy részét megosztotta II. Frigyes császár harca a pápa ellen. Az egyes városállamok is hadakoztak egymás ellen, a pápapárti welfek a császárpárti ghibellinek ellen. IV. Ince pápa idejében az I. Lyoni (és XIII. Egyetemes) Zsinat 1245-ben kiközösítette a császárt esküszegés, szentségtörés, eretnekgyanússág és az Egyház elnyomása miatt. Frigyes azonban annál hevesebben támadott. Az egyházi állam meghódítására törekedett. Viterbo is uralma alá tartozott. Róza sokat imádkozott az Egyház békéjéért, ugyanakkor a pápa iránti huségre buzdította a lakosságot. II. Frigyes katonái ezért eluzték a városból, rokonait is számuzték Sorianoba. (Egyes beszámolók arról szólnak, hogy itt, Sorianoban Rózát eretnekséggel vádolták, s o, hogy igazát bizonyítsa, kész volt máglyára menni, ahol három órán át volt a tuzben, de épségben maradt.) Megjövendölte a császár közeli halálát, ami 1250-ben következett be. Ezután visszatért Viterboba, ahol mint a város szabadsághosét fogadták. Szeretett volna bejutni a Rózsákról nevezett Szuz Mária monostorba, (egyes szerzok klarisszákat emlegetnek), de szegénysége miatt nem vették föl. Megjövendölte, hogy halála után mégis be fog jutni a rendházba. Két évig élt még kerti remeteházában, 1252. márc. 6-án halt meg. Holttestét, mely kellemes illatot árasztott, csodás fényesség ragyogta be. Két és fél év múlva testét felvették sírjából s épségben találták. Abba a Szuz Mária templomban temették el, ahova jövendölése szerint be kellett jutnia. A templom azóta az o nevét viseli. A város lakói ettol kezdve ünnepét zsolozsmával és szentmisével ünnepelték, de évszázadok óta fennálló tiszteletét végül is XI. Ince pápa (1680 körül) terjesztette ki az egész Egyházra.
Imádság:
Istenünk, te Szent Rózát megajándékoztad a lelki erosség és a ragyogó ártatlanság ajándékával. Add nekünk, hogy erényeit követve itt a földön, egykor vele együtt az örökkévaló örömökben részesülhessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.