1. Értelme
Jézus keresztútja a megváltás isteni drámájának csúcspontjára vezet.
Itt születik az új ember, újjáteremtve Isten tökéletes képmására
Krisztusban:
Ô a láthatatlan Isten képmása, benne teremtett mindent a mennyben
és a földön. Ô az Egyháznak is feje és eredete, mint elsôszülött
a holtak közül..., aki a kereszten a saját vérével szerzett
békességet. (Kol 1,15-20)
Feltámadása után az apostolok bátran hirdették, hogy a kereszt a gyôzelem és dicsôség útja, nem a vereség és nem a gyalázat jele. Krisztus keresztje mutatja az ember végsô gyôzelmét a szenvedés és halál felett. Az Atya akarata örökké boldog életünk a feltámadás dicsôségében, nem pedig a szenvedés és halál. Ezért tanított minket
így imádkozni:
Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a földön is!
Krisztus önként és szabadon vállalta a kereszthalált, hogy meggyôzzön minket üdvözítô szeretetérôl. Így mutatta meg, hogy valóban Isten Fia, ô az élet és halál feltétlen Ura, aki új életre tudja kelteni még az átszúrt szívvel elvérzett embert is. Világosan kijelentette:
,,Azért szeret engem az Atya, mert feláldozom életemet értetek.
Senki sem veszi el tôlem, önként adom oda. Mert hatalmam van,
hogy odaadjam életemet, és van hatalmam, hogy vissza is vegyem.''
(Jn 10,17-18)
2. Története
A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz, amelyen Jézus a keresztet hordozta. Ez az út a Templom jobboldalán álló Antónia-vártól haladt Jeruzsálem utcáin a nyugati városkapun át fel a Golgotára.
Egy régi hagyomány szerint Mária, Jézus édesanyja gyakran végigjárta ezt az utat Fia feltámadása után, hogy így megemlékezzen szenvedésérôl. Néhány hű tanítvány kíséretében lassan és elgondolkodva ment az utolsó vacsora termétôl az Antónia-várhoz, onnan tovább a keresztúton fel a Golgotára és a sírbolthoz. Azután visszatértek ,,abba a terembe, ahol együtt szoktak lenni. Mindnyájan egy szívvel s lélekkel állhatatosan imádkoztak Jézus anyjával, Máriával együtt''. (Apcsel 1,13-14) Euszébiosz és Szent Ambrus püspökök a 4. században leírták, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja, hogyan kerestette meg Jézus keresztjét és építtette fel az elsô templomot a Golgotán a 320- as években. Késôbb felállítottak néhány emléktáblát is a keresztút egyes helyein.
A 15. században már 12 márványtábla vagy emlékmű állt a keresztút mentén Jeruzsálemben. Ezeket stációknak vagy állomásoknak nevezték. A zarándokok megálltak az emlékművek elôtt s egy kis szünetet tartottak az úton, hogy imádkozzanak és gondolkodjanak az eseményrôl, amely a felirat szerint ott történt.
Az 1600-as években alakult ki a keresztút végleges formája a 14 stációval. A ferences P. Antonio Daza volt az elsô, aki leírta a stációk történetét a lelkigyakorlatos könyvében (Exercios espirituales, 1620). Elmélkedéseit az evangéliumi elbeszélésekre és hiteles egyházi hagyományokra építette.
A keresztút tisztelete és gyakorlata ezután egyre jobban elterjedt a keresztény országokban. Mivel a legtöbb hívônek sohasem volt alkalma a Szentföldre zarándokolni, a nyugati városokban is kezdtek építeni keresztutakat a jeruzsálemi mintájára. A szabadtéri keresztutakon minden állomást egy-egy kis kápolna vagy emlékmű jelzett a megfelelô felirattal. A legnépesebb zarándokhelyeken, mint Lourdes- ban és Fatimában, embernagyságú szobrok ábrázolják az egyes stációk történetét. Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi. Ezeket a stációkat a római rituáléban elôírt szertartással áldják meg.
Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.
A keresztúttal járó búcsút nem csak magunknak nyerhetjük meg. Felajánlhatjuk egy olyan lélekért is, aki esetleg még a tisztítótűzben bűnhôdik a földi életében elkövetett bűnei miatt. Így sok lelket kiszabadíthatunk a tisztítótűzbôl, akik ezért biztosan hálásak lesznek és egyszer még nekünk is segíthetnek a másvilágon. Mindez az Egyház hagyományos tanítása.
3. Gyakorlata
A keresztúthoz nincsenek elôírva meghatározott imák. A századok folyamán kialakult és jóváhagyott gyakorlat szerint mégis ajánlatos a
következô módot követni:
(1) Elôször felindítjuk a tökéletes bánatot:
,,Urunk, Jézus Krisztus. Te a mi vétkeinkért vállaltad a
keresztút szenvedéseit. Teljes szívembôl bánom minden bűnömet,
melyekkel Téged, végtelenül jó és szeretetre méltó Istenem,
megbántottalak. Most követni akarlak a keresztúton, hogy
bűneiért. Add meg lelkem üdvösségére, vagy egy tisztítótűzben
szenvedô lélek javára azt a búcsút, amit Egyházad által a
keresztút végzôinek megengedtél. Amen.''
(2) Minden stáció elôtt térdet hajtunk s ezt mondjuk: Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!
(3) Néhány percig szemléljük minden egyes stáció képét és elgondolkodunk az eseményrôl, ami ott történik.
(4) Egy-egy stáció végén elmondunk egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Az egész keresztút végén ugyanezt imádkozzuk a pápa szándékára, aki Krisztus földi helytartója. Ezzel kifejezzük az Egyházzal való közösségünket és hűségünket. Ez is feltétele annak, hogy a teljes búcsút elnyerjük.
Beteg és idôs emberek, vagy akiket súlyos okok akadályoznak, nem tudnak a templomba menni, hogy ott végezzék a megszentelt keresztutat. Pedig éppen ôk osztoznak legjobban a keresztet hordozó Jézus sorsában. Ezért az Egyház megkönnyítette számukra ezt a gyakorlatot s a búcsú elnyerését. Elég, ha egy feszületet vagy rózsafüzért tartanak a kezükben, amely erre a szándékra van megáldva, és így gondolatban követik Jézust a keresztúton.
A keresztút valóban ,,lelkigyakorlat'': szemlélôdés, elmélkedés és imádság. Mintha ugyanabban az idôben személyesen jelen lennék, úgy nézek minden eseményt, látom magam elôtt az embereket és hallom hangjukat.
A ,,kontemplatív'' vagyis szemlélôdô élet titka az egyidejűség. A múlt és jövô eseményei különös módon összefonódnak a jelen idôben, látjuk a legmélyebb összefüggéseket. Mekkora lelki öröm ez a világos- látás!
Jézus élete tökéletesen ,,kontemplatív'' volt. Születésétôl kezdve állandóan a kereszt és feltámadás szemléletében élt. Ezt az istenemberi öntudatot sugározza minden szava és tette. Többször is részletesen beszélt jövô sorsáról, hogy felkészítse barátait a nehéz napokra. Tudta, hogy szenvedése óráiban már nem lesz sem ideje, sem ereje, hogy magyarázzon nekik. De akkor ôk emlékeznek majd minden korábbi szavára s tettére, és így lassan felfogják a kereszt és feltámadás misztériumát.
Ha megfontoljuk ezt a tényt, megérthetjük, hogy a keresztút egyes állomásain valóban Jézus korábbi szavai visszhangzanak.
Amikor Jézus szótlanul háromszor is összeroskad a keresztfa súlya alatt, ugyanaz ismétlôdik szívében, amit elôzô éjjel átélt az Olajfák hegyén. Most vonzó példájával mutatja azt a hitet és szeretetet, amelyet hirdetett. Ezt látjuk azokban a prófétai zsoltárokban is, amelyeknek egy-egy mondatát hangosan megismétli a kereszten. Gondolhatjuk, hogy ezeket a zsoltárokat akkor végig elmondja magában. Ô jól tudja, hogy minden beteljesedik. Hiszen ô maga volt az, akirôl a prófétákban működô Lélek ,,elôre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkezô megdicsôülést''
(1Pt 1,11).
Hasonlóképpen, amikor Szűz Máriának szótlanul kell néznie fia szenvedéseit, lelkében visszhangzanak az angyali üdvözlet és a gyermek Jézus szavai is, mindaz, amit azóta ,,szívében ôrzött''
(Lk 2,52).
Jézus földi életének csúcspontja a kereszt volt. Szinte minden szava és tette ebben az áldozatban sűrűsödik. Ezért amikor a keresztutat így szemlélôdve végezzük, újra és újra eszünkbe jutnak korábbi szavai és tettei, melyeket ezen az úton egyre világosabban megértünk.
(A keresztút, Szent István Társulat, 1986)Jézus keresztútja a megváltás isteni drámájának csúcspontjára vezet.
Itt születik az új ember, újjáteremtve Isten tökéletes képmására
Krisztusban:
Ô a láthatatlan Isten képmása, benne teremtett mindent a mennyben
és a földön. Ô az Egyháznak is feje és eredete, mint elsôszülött
a holtak közül..., aki a kereszten a saját vérével szerzett
békességet. (Kol 1,15-20)
Feltámadása után az apostolok bátran hirdették, hogy a kereszt a gyôzelem és dicsôség útja, nem a vereség és nem a gyalázat jele. Krisztus keresztje mutatja az ember végsô gyôzelmét a szenvedés és halál felett. Az Atya akarata örökké boldog életünk a feltámadás dicsôségében, nem pedig a szenvedés és halál. Ezért tanított minket
így imádkozni:
Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a földön is!
Krisztus önként és szabadon vállalta a kereszthalált, hogy meggyôzzön minket üdvözítô szeretetérôl. Így mutatta meg, hogy valóban Isten Fia, ô az élet és halál feltétlen Ura, aki új életre tudja kelteni még az átszúrt szívvel elvérzett embert is. Világosan kijelentette:
,,Azért szeret engem az Atya, mert feláldozom életemet értetek.
Senki sem veszi el tôlem, önként adom oda. Mert hatalmam van,
hogy odaadjam életemet, és van hatalmam, hogy vissza is vegyem.''
(Jn 10,17-18)
2. Története
A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz, amelyen Jézus a keresztet hordozta. Ez az út a Templom jobboldalán álló Antónia-vártól haladt Jeruzsálem utcáin a nyugati városkapun át fel a Golgotára.
Egy régi hagyomány szerint Mária, Jézus édesanyja gyakran végigjárta ezt az utat Fia feltámadása után, hogy így megemlékezzen szenvedésérôl. Néhány hű tanítvány kíséretében lassan és elgondolkodva ment az utolsó vacsora termétôl az Antónia-várhoz, onnan tovább a keresztúton fel a Golgotára és a sírbolthoz. Azután visszatértek ,,abba a terembe, ahol együtt szoktak lenni. Mindnyájan egy szívvel s lélekkel állhatatosan imádkoztak Jézus anyjával, Máriával együtt''. (Apcsel 1,13-14) Euszébiosz és Szent Ambrus püspökök a 4. században leírták, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja, hogyan kerestette meg Jézus keresztjét és építtette fel az elsô templomot a Golgotán a 320- as években. Késôbb felállítottak néhány emléktáblát is a keresztút egyes helyein.
A 15. században már 12 márványtábla vagy emlékmű állt a keresztút mentén Jeruzsálemben. Ezeket stációknak vagy állomásoknak nevezték. A zarándokok megálltak az emlékművek elôtt s egy kis szünetet tartottak az úton, hogy imádkozzanak és gondolkodjanak az eseményrôl, amely a felirat szerint ott történt.
Az 1600-as években alakult ki a keresztút végleges formája a 14 stációval. A ferences P. Antonio Daza volt az elsô, aki leírta a stációk történetét a lelkigyakorlatos könyvében (Exercios espirituales, 1620). Elmélkedéseit az evangéliumi elbeszélésekre és hiteles egyházi hagyományokra építette.
A keresztút tisztelete és gyakorlata ezután egyre jobban elterjedt a keresztény országokban. Mivel a legtöbb hívônek sohasem volt alkalma a Szentföldre zarándokolni, a nyugati városokban is kezdtek építeni keresztutakat a jeruzsálemi mintájára. A szabadtéri keresztutakon minden állomást egy-egy kis kápolna vagy emlékmű jelzett a megfelelô felirattal. A legnépesebb zarándokhelyeken, mint Lourdes- ban és Fatimában, embernagyságú szobrok ábrázolják az egyes stációk történetét. Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi. Ezeket a stációkat a római rituáléban elôírt szertartással áldják meg.
Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.
A keresztúttal járó búcsút nem csak magunknak nyerhetjük meg. Felajánlhatjuk egy olyan lélekért is, aki esetleg még a tisztítótűzben bűnhôdik a földi életében elkövetett bűnei miatt. Így sok lelket kiszabadíthatunk a tisztítótűzbôl, akik ezért biztosan hálásak lesznek és egyszer még nekünk is segíthetnek a másvilágon. Mindez az Egyház hagyományos tanítása.
3. Gyakorlata
A keresztúthoz nincsenek elôírva meghatározott imák. A századok folyamán kialakult és jóváhagyott gyakorlat szerint mégis ajánlatos a
következô módot követni:
(1) Elôször felindítjuk a tökéletes bánatot:
,,Urunk, Jézus Krisztus. Te a mi vétkeinkért vállaltad a
keresztút szenvedéseit. Teljes szívembôl bánom minden bűnömet,
melyekkel Téged, végtelenül jó és szeretetre méltó Istenem,
megbántottalak. Most követni akarlak a keresztúton, hogy
kifejezzem ôszinte hálámat és szeretetemet irántad. Kérlek,
fogadd ezt engesztelésül mind a saját vétkeimért, mind másokbűneiért. Add meg lelkem üdvösségére, vagy egy tisztítótűzben
szenvedô lélek javára azt a búcsút, amit Egyházad által a
keresztút végzôinek megengedtél. Amen.''
(2) Minden stáció elôtt térdet hajtunk s ezt mondjuk: Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!
(3) Néhány percig szemléljük minden egyes stáció képét és elgondolkodunk az eseményrôl, ami ott történik.
(4) Egy-egy stáció végén elmondunk egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Az egész keresztút végén ugyanezt imádkozzuk a pápa szándékára, aki Krisztus földi helytartója. Ezzel kifejezzük az Egyházzal való közösségünket és hűségünket. Ez is feltétele annak, hogy a teljes búcsút elnyerjük.
Beteg és idôs emberek, vagy akiket súlyos okok akadályoznak, nem tudnak a templomba menni, hogy ott végezzék a megszentelt keresztutat. Pedig éppen ôk osztoznak legjobban a keresztet hordozó Jézus sorsában. Ezért az Egyház megkönnyítette számukra ezt a gyakorlatot s a búcsú elnyerését. Elég, ha egy feszületet vagy rózsafüzért tartanak a kezükben, amely erre a szándékra van megáldva, és így gondolatban követik Jézust a keresztúton.
A keresztút valóban ,,lelkigyakorlat'': szemlélôdés, elmélkedés és imádság. Mintha ugyanabban az idôben személyesen jelen lennék, úgy nézek minden eseményt, látom magam elôtt az embereket és hallom hangjukat.
A ,,kontemplatív'' vagyis szemlélôdô élet titka az egyidejűség. A múlt és jövô eseményei különös módon összefonódnak a jelen idôben, látjuk a legmélyebb összefüggéseket. Mekkora lelki öröm ez a világos- látás!
Jézus élete tökéletesen ,,kontemplatív'' volt. Születésétôl kezdve állandóan a kereszt és feltámadás szemléletében élt. Ezt az istenemberi öntudatot sugározza minden szava és tette. Többször is részletesen beszélt jövô sorsáról, hogy felkészítse barátait a nehéz napokra. Tudta, hogy szenvedése óráiban már nem lesz sem ideje, sem ereje, hogy magyarázzon nekik. De akkor ôk emlékeznek majd minden korábbi szavára s tettére, és így lassan felfogják a kereszt és feltámadás misztériumát.
Ha megfontoljuk ezt a tényt, megérthetjük, hogy a keresztút egyes állomásain valóban Jézus korábbi szavai visszhangzanak.
Amikor Jézus szótlanul háromszor is összeroskad a keresztfa súlya alatt, ugyanaz ismétlôdik szívében, amit elôzô éjjel átélt az Olajfák hegyén. Most vonzó példájával mutatja azt a hitet és szeretetet, amelyet hirdetett. Ezt látjuk azokban a prófétai zsoltárokban is, amelyeknek egy-egy mondatát hangosan megismétli a kereszten. Gondolhatjuk, hogy ezeket a zsoltárokat akkor végig elmondja magában. Ô jól tudja, hogy minden beteljesedik. Hiszen ô maga volt az, akirôl a prófétákban működô Lélek ,,elôre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkezô megdicsôülést''
(1Pt 1,11).
Hasonlóképpen, amikor Szűz Máriának szótlanul kell néznie fia szenvedéseit, lelkében visszhangzanak az angyali üdvözlet és a gyermek Jézus szavai is, mindaz, amit azóta ,,szívében ôrzött''
(Lk 2,52).
Jézus földi életének csúcspontja a kereszt volt. Szinte minden szava és tette ebben az áldozatban sűrűsödik. Ezért amikor a keresztutat így szemlélôdve végezzük, újra és újra eszünkbe jutnak korábbi szavai és tettei, melyeket ezen az úton egyre világosabban megértünk.
